A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-03-07 / 10. szám
HÍRMONDÓ A KÖNYVEK IGAZ BARÁTJA Csöndes, de konok szolgálat. A hazai magyar és szlovák könyvbarátok nem kis örömére az elmúlt év végén új könyvesházat avattak Szepsiben. A bevezető mondat elolvasása után legyinthetnek, mondván: "Ez is valami?" Ám ha tovább olvassák e kis tudósítást, talán több információ birtokába jut(hat)nak. Mérföldkőnek is tekinthető a könyvesházavatás a hazai magyar könyvkiadásban. New York és Budapest után immár nálunk is nyílt Püski Könyvesház. A kelet-szlovákiai település Fő utcájának 24. számú kicsi boltjában igazi "csemegék" várják a könyv szerelmeseit. Nem vállalkozom rá, hogy valamiféle rangsort állítsak fel az ott található műveket illetően. Döntsék el az oda betérő "zarándokok". (Annyit azért megjegyeznék, hogy a könyvek jelentős része néhány éve még "cikis” műnek számított; behozatala az országba majdhogynem főbenjáró bűn volt.) Az ünnepélyes megnyitásra Püski Sándor és neje, llus néni jelenlétében került sor. Vitéz Erika tanárnő, a bolt vezetője beszólt a megnyitást megelőző ügyes-bajos dolgokról. A 81. életévét betöltött Püski Sándor jó egészségnek örvend. Mint elmondta, tervei között szerepel további boltok nyitása Erdélyben, a Kárpátalján és a Vajdaságban. A bevezető mondatban már olvashatták, hogy mind a magyar, mind pedig a szlovák könyvbarátok öröme a szepsi könyvesház. Ezt nemcsak a kétnyelvű "cégtábla" bizonyítja, hanem az üzletben megvásárolható szlovák könyvek is tanúsítják. (Jozef Cíger Hronský: Jozef Mak című művét — úgy tudom — magyar fordításban a Püski Kiadó jelentette meg először.) Végezetül pedig hadd álljanak itt azok a szavak, amelyek Püski Sándor barátai szájából hangzottak el az írott és nyomtatott szó jeles pártfogójának 75. születésnapja alkalmából: "A történelem — mondják — népekben él, népek által cselekszik, s korszakos eszméi is így fejeződnek ki a legnyilvánvalóbban. Egy nemzet történelme pedig emberei szívós küzdelmében. Püski Sándor azok közül a férfiak közül való, akik egy életet a nemzet csöndes, de konok szolgálatában töltöttek el." Balajti Árpád Fotó: a szerző PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Ifjúsági Szövetség pályázatot hirdet a II. Pegazus-találkozón való részvételre, amelyet a középiskolás korú diákköltők és diák-írók számára szervez 1992 nyarán Komáromban. A pályázat célja az írásbeli kifejezőkészség fejlesztése, a tehetséggondozás, az értókkiválasztás és a szakmai tanácsadás. Szeretnénk teret biztosítani a személyes találkozásra az egyéni alkotás élményével, kedvet ébreszteni az íráshoz, öszszeismertetni az ifjú toliforgatókat, új ismereteket nyújtani az irodalmi műveket olvasó és értő, alkotó fiataloknak, hogy a megszerzett tudást alkalmazni tudják saját kultúránk színvonalának emelésében, s egyben alanyaivá válhassanak anyanyelvűnk ápolásának és a társadalmi fejlődésnek. Pályázni a következő négy kategóriában lehet: 1. Vers: a beküldött írások érjék el az összesen 100 verssor terjedelmet; formai megkötöttség nincs — mind kötött formájú, mind szabad verseket be lehet küldeni; 2. Széppróza, dráma: a beküldött munkák terjedelme összesen legkevesebb 5 — kettes sorközzel gépelt — oldal legyen; 3. Tanulmány, kritika, riport: pályázni lehet minden a tanulmány műfajába tartozó írással és riportokkal, legkevesebb 5 gépelt oldal terjedelemben; 4. Műfordítás: egy pályázó minimum 5 gépelt oldalnyi anyagot küldjön; az eredeti szöveget mellékelni kell! A találkozóra — versenyen kívül, tapasztalatcsere céljából — jelentkezhetnek idősebb alkotók (30 éves korig) is. A találkozó költségeit részben a MISZ, részben pedig a résztvevők fedezik. Gondoskodunk rangos szakmai zsűriről és kultúrműsorról is, továbbá a legjobb pályaművek antológiában való megjelentetéséről. A pályaművek benyújtásának határideje: 1992. május 31. A szakmai zsűri döntéséről 1992. június 30-ig levélben értesítjük a pályázókat. A pályaműveket három (géppel írott!!!) példányban az alábbi címre kell eljuttatni: Magyar Ifjúsági Szövetség "Pegazus-találkozó" P.O.BOX 118. Kertész u. 16. 945 01 Komárno (tel.: 0819/3760) Magyar Ifjúsági Szövetség A HÉT 9