A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-02-28 / 9. szám
ÉVFORDULÓ A pesarói hattyú ... A házassági kötelezvény, A selyemlétra, Tankréd, A sevillai borbély, Otelló, A tó asszonya, Semiramis, Mózes, Tell Vilmos s egy sor további opera, Tournedos a'la Rossini, Macaroni a'la Rossini s egy sereg pástétom és ínyencfalat receptje és elnevezése... Különböző fogalmak ezek, de egy ellentmondásokban gazdag élet mérlegének két serpenyőjében pompásan megférnek, s markánsan domborítják ki egy egyéniség jellegzetességeit. Gioacchino Rossini, az olasz operairodalom egének egyikfényes állócsillaga, életére mi sem jellemzőbb, mint az ellentmondások láncolata. Életének első felében mindenkit homályba borító üstökösként ragyogott. Legendás könnyedséggel ontotta magából alkotásait, s nemcsak hazája, de Bécs, Párizs, Szentpétervár, London is lábai előtt hevert. Dicsősége legmagasabb fokán áll, mikor — talányos módon — 38 éves korában megtörik alkotásainak sora. Élete második felében operát már nem is írt, csupán két — igaz, ragyogó — egyházi kompozíciót alkotott, miközben gasztronómiai tudományának és lucullusi hajlamainak hódolva élvezte a dicsőséget. Egy kis irodalmi miniatűrrel ér fel "macaroni" receptje, melyet Fiorentinónak, a kedélyes olasz újságírónak mondott tollba, mikor zenésztársait — Meyerbeert és Aubert — vendégelte meg ma is híres saját specialitásával. Zenei képességeit szinte Mozart zsenijéhez hasonlították, művei a kor legkeresettebb alkotásai voltak. Gyöngyszemek, de hevenyészve összecsapott tákolmányok is akadnak köztük. Az opera buffát, azaz a vígopera stílusát a legmagasabb színvonalra emelte, s vele tetőzött a bel canto, a "szépen éneklés" stílusa, de korszaknyitó komoly művei, melyek már előfutárai a majdani francia nagyoperának, nehezen nyerik el a közönség tetszését. A ma zeneesztétái a nagy talány megfejtését éppen abban látják, hogy mivel képtelen volt saját árnyékán, az opera buffán átlépni s újat alkotva megújulni, inkább letette a tollat... Fényárban úszó életének pedig legkegyetlenebb ellentmondása, hogy diadalt hozó művei még életében fényüket vesztették s zenetörténeti múlttá váltak. Pesaróban született 1792. február 29-én, mikor Mozart, a majdani eszménykép, már három hónapja halott. Apja, a nagyhangú Giuseppe a városka műkedvelő kürtöse, varrónő anyja pedig műkedvelő énekesnő. Ez a mindkét oldalról örökölt zenei véna a kis Gioacchinóban őstehetséggé lesz, főleg, ha még figyelembe vesszük, hogy kezdeti zenei tanulmányai kimondottan felületesek. Komolyabb zenei oktatásban majd csak Bolognában részesül, ahová később az öregedő Rossini is mindenkor visszatér. Tizennyolc éves, amikor Velencében a legpatinásabb korabeli színházak egyike, a Teatro San Moisé A házassági kötelezvény című első vígoperáját bemutatta. Az ódon ház falán ma emléktábla hirdeti, hogy "itt bontotta ki szárnyait Gioacchino Rossini". Itt sikert sikerre halmoz, s alig három évvel később a farsangi évadban már a ma is létező operaház, a La Fenice viszi színre a Tankréd című operáját. Egy évvel később a milánói La Scala köszönti tombolva a Török Itáliában című buffát. A nápolyi San Carlo és "a Zene fővárosa", Róma a következő állomás, ahol művei bemutatásra kerülnek. Rómához a ma is örökzöld, de a bemutatón csúfosan megbuktatott mű, A sevillai borbély és a Hamupipőke fűződnek, Nápoly az Otellót (ennek van egy olyan változata is, mely Shakespeare vagy Verdi művével ellentétben happy enddel végződik), a Mózes Egyiptombant és egy sor, ma már csak elvétve játszott művét ünnepelte, vagy fütyülte ki — mert azért ez is előfordult. Ez azonban nem is csoda, hiszen évente két operát is írt és vitt színre, műveit ugyanis maga tanította be és vezényelte. Mint tudjuk, a komponálás nem jelentett számára munkát vagy problémát, "A sevillait" 21 nap alatt alkotta — s ha történetesen egy teleírt kottalap leesett — leginkább ágyban, párnák közt ülve komponált — inkább újat írt, mintsem lehajolt volna érte. De gyakran önmagától is "lopott", s ezt éppen "A sevillai" zseniális nyitánya példázza, mely élőzőleg már az Angliai Erzsébet című operájában is betöltötte ezt a feladatot. Utolsó öt operája — köztük az átdolgozott Mózes és a Teli Vilmos — már Párizsban jelenti szerzői diadalútjának utolsó felvonását. Párizs, ahol a francia király olasz színházának vezetője, életének második legfontosabb színtere. Egy hosszabb betegséggel és depresszióval tarkított bolognai intermezzo után élete utolsó másfél évtizedét itt tölti második felesége.törődése és a művészvilág hódolata mellett. De amikor Bolognából újraviszszatér Párizsba — a már életében klasszikussá vált Rossiniról a társaság új generációja csodálkozva kérdi: "Hát még él?" 1868. november 13-án halt meg passyi villájában, de sziporkázó buffái a sistergő crescendókkal örökéletűek. Varga József 12 A HÉT