A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-02-28 / 9. szám
GONDOLKODÓ Az anyanyelv Az anyanyelv használatának problémája nemcsak jogi kérdés; ezt nem lehet és nem is ajánlatos csak a jog oldaláról megközelíteni. Mielőtt az anyanyelv használatának jogi vetületeit taglalnám, szükséges tehát e kérdés általános emberi vetületeire is egy pillantást vetni. Miért oly fontos az anyanyelv? 1. A kisgyermek csak szüleinek és nevelőinek anyanyelvén tud megtanulni gondolkodni, mert akik a gondolkodáshoz szükséges fogalmakat közvetítik, azokat csak az anyanyelvükön tudják pontosan, a maguk bonyolultságával, összefüggéseivel együtt közvetíteni. A gyermek anyanyelvének elsajátításával párhuzamosan tanul meg gondolkodni, s a nem anyanyelvét használó szülő — de a gondozónő, óvónő, tanítónő is — szükségszerűen szegényebb, összefüggéseiben leegyszerűsített valóságot közvetít. 2. Minden kommunikáció szükségszerűen a szorosan vett közléstartalom és az ezt kísérő metakommunikáció (gesztusok, mimika, hanghordozás, stiláris alakzatok stb.) összeszövődése. Az anyanyelven közölt információ a kisgyermek számára jóval könnyebben valósítja meg a szorosan vett közléstartalom és a metaszinten megnyilvánuló információ összhangját — ha ez az összhang nem létezik, akár súlyos személyiségzavarokhoz is vezethet. 3. A kulturális örökség átadása csak anyanyelvi szinten történhet — a nem anyanyelvet használó szülő, gondozónő, óvónő, tanítónő képtelen a maguk teljes gazdagságában átadni a kulturális hagyományokat. A fentiek is bizonyítják, hogy az anyanyelv használatához nem ok nélkül ragaszkodik minden ember, legyen többségi vagy kisebbségi sorsban; ez minden embernek alapvető emberi szükséglete. Felix Ermacora osztrák nemzetközi jogászprofesszor szerint ami az etnikai kisebbség joga, az a többség számára kötelezettség; kötelezettség arra, hogy biztosítsa a jog gyakorlásához szükséges lehetőségeket. Sajnos, a mi térségünkben — miként sok más régióban — mindez csak vágyálom. Az emberi jogok helyzete a mai Kelet- Közép-Európában különösen problematikus. A többségi nemzetek majdnem minden országban korlátozzák az emberi jogok körébe tartozó kisebbségi jogokat, köztük az etnikai (nemzeti) kisebbségek anyanyelvhasználati jogát. Melyek azok a nemzetközi szerződésben megfogalmazott, kötelező érvényű rendelkezések, amelyeket ezek a korlátozó intézkedések sértenek? 1. Az ENSZ alapokmányának alapján 1948. december 10-én elfogadták az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Ez a nyilatkozat általánosságokban fogalmazza meg az emberi jogokat— megelőlegezve egy szükségesnek tartott, kötelező érvényű szerződést. A politikai konfrontáció, a hidegháború, az úgynevezett szocialista és polgári felfogás közötti ellentétek miatt, sajnos, nem használata mint emberi jog került sor e szerződés megszövegezésére. Ezért hagy maga után annyi kívánnivalót az emberi jogok biztosítása, védelme a világ számos országában. 2. Időrendi sorrendben ezt követte az 1963-ban elfogadott ENSZ-nyilatkozat a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről. Ebben az egyezményben tételesen megfogalmazták (címe ellenére) a nemzeti vagy etnikai származás miatti megkülönböztetés tilalmát. Benne foglaltatik az etnikai csoportok megfelelő fejlődése érdekében hozandó, különleges intézkedések jogszerűsége is. Ez az egyezmény az etnikai kisebbségek kollektív jogainak jogforrása, ezt kell felmutatni azoknak, akik azt állítják, hogy a nemzetközi, főként ENSZ-dokumentumok csak egyéni emberi jogokat ismernek el. 3. Fontos lépést jelentett az 1966. december 16-án elfogadott ENSZ-egyezségokmány a polgárok politikai jogairól és külön a gazdasági, szociális, kulturális jogokról. Ezen okmányok hatálybalépését 35 ország csatlakozásához kötötték, ez 1976-ban következett be. Mivel ENSZ-dokumentumokról van szó, olyan rendelkezéseket tartalmaznak, amelyek Afrikában is érvényesek, s e sajátosságok sok nehézséget okoznak, rosszhiszemű alkalmazásuk esetén tág obstrukciós lehetőségeket biztosítanak. Az egyezségokmány 27. cikkelye szerint az olyan államokban, ahol nemzetiségi, vallási vagy nyelvi kisebbségek élnek, az ilyen kisebbségekhez tartozó személyektől nem lehet megtagadni azt a jogot, hogy csoportjuk más tagjaival együttesen saját kultúrájuk legyen, hogy saját vallásukat vallják és gyakorolják, vagy hogy saját nyelvüket használják. Az egyezségokmányhoz csatlakozó államok a nemzetközi jogban általában megengedett eszközökkel (tiltakozás, óvás, nyilatkozattétel, vizsgáló bizottság kiküldése, jelentéstételre való kötelezettség) szankcionálhatják a vállalt kötelezettségek megsértését. Magyarország aláírta, de Csehszlovákia és Románia nem írta alá a kiegészítő, 4-es számú jegyzőkönyvet (vagyis nem tettek alávetési nyilatkozatot), ezért ezeket az országokat mint államokat nem lehet bepanaszolni. Ebből két dolog következik. Először is, hogy kívánatos lenne, ha ezeknek az országoknak a kormányait saját parlamenti képviselőik az alávetési nyilatkozat megtételére késztetnék, hogy ezzel is bizonyítsák demokratikus elkötelezettségüket, a múlttal való szakításukat. Másrészt az egyének, szervezetek jogosultak az emberi jogi jogsértések ellen panaszt emelni az ENSZ emberi jogi bizottságánál, Genf ben. Tehát nem az egyik állam emelhet panaszt a másik állam ellen, hanem egyének, szervezetek panaszolhatják fel az állami szervek által elkövetett jogsértéseket. Ez az út köreinkben nem ismert — a pártállam hallgatott erről a lehetőségről —, pedig Genfben várják a kelet-közép-európai jogsértésekről szóló panaszokat, s ezeket ki fogják vizsgálni, a megfelelő jogi lépéseket meg fogják tenni, ezzel is hozzájárulva az emberi jogok tiszteletben tartásához. Ma már általános vélemény, hogy a megoldatlan kisebbségi problémák a nemzetközi együttműködést veszélyeztetik, ezért is érkezett ez a genfi figyelemfelhívás a ki nem használt lehetőségek igénybe vételére. Mivel régiónk deklaráltan Európához akar kötődni, felvázolnám, hogy számunkra milyen pozitív következményekkel járhat az európai út. Az 1950-ben létrejött római szerződés, az Emberi Jogok Európai Szerződése nemzetközi kötelezettségként határozta meg az emberi jogok tiszteletben tartását. Az Európai Konvenció 14. szakasza tiltja a megkülönböztetés alkalmazását a kisebbségekkel szemben, köztük a nemzeti kisebbséghez tartozás alapján történő diszkriminációt. Nyilvánvaló, hogy az anyanyelv használatának korlátozása a nemzeti kisebbséghez tartozás alapján történő diszkrimináció fogalmát teljes mértékben kimeríti. Igen fontos az a tény, hogy az európai szerződés kötelező jogi jellegét erősítendő, létrehoztak két, strasbourgi székhellyel működő jogi fórumot is: az Emberi Jogok Európai Bizottságát (1954. május 18.) és az Emberi Jogok Európai Bíróságát (1959. január 21.). A szerződés 24. szakasza alapján a szerződéskötő állam, a 25. szakasz alapján pedig természetes személyek, nem állami szervezetek vagy személyek szövetsége fordulhat panasszal a bizottsághoz, amely abban az esetben terjeszti az ügyet a bíróság elé, ha megállapította a szerződéses kötelezettségek megsértését, és az egyeztetés nem járt sikerrel. Fontos tudnivaló, hogy az Európai Tanácsba való belépés maga után vonja a római szerződéshez való csatlakozást és a csatlakozó államok törvényeinek a római szerződés követelményeihez való igazítását. Tehát végre-valahára lesz egy nemzetközi bíróság, ahová panasszal fordulhatunk. Attól tartok, lesz miért panaszkodnunk. KINCSES ELŐD 4 A HÉT
