A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-02-21 / 8. szám
FOLYTATÁSOS REGÉNY Zsiga úgy gondolta, hogy már nyolckor elmegy a községi hivatalba, két pecsétre volt még szüksége az okmányokra. "Csak hivatal ne lenne a földön", morogta a foga között szűrve a szót. Hajnali öt óra volt. Hatra megetette a disznókat, hogy az apjának ne kelljen. Szélesre tárta a veranda ajtaját, hadd zúduljon be a friss reggeli levegő a házba. Az éjszaka feketéje nyugaton apró foltokban csüngött az ég alján. Keleten már nyomult be a fény. A zúzmarás talaj fölött kótujjnyi pára lebegett tétován, mintha azon gondolkodna felszálljon-e vagy mólázgasson tovább. Zsiga rágyújtott. Vállával az ajtófélfának támaszkodva azon gondolkodott, hogy néha bizony nagy barom tud lenni. Nem a nagy dolgokban, á, dehogy. A hirtelen apró ötletek megvalósítása bizonyul általában tévedésnek. Mert ha nem teszi be a kocsiba azt a két liter pálinkát, akkor nem be^ajjflprvossal. S ha nem i, nem megy é^anniékhoz, nem alszik ott Katinál... Ä^m fekszenek össze ismét. "A legszjveseoben I szembeköpném magam." Nem emlékezett semmire, csak arra, hogy aztán hazamentei Kati főzött neKi egy erős kávét, lefektette. és megsimítot^a haját. És ő megkívánta, úgy, mintlégen, amikor még jegyben jártak.'Spleti en< neki, de ugyanolyan tétAa és hideg alt mint régen, mint «dig. Más ImtetbenvISBKle felismAetetlenségig megváltozott. Higg^títlm nyugodtabb lett. "De%ár egyáltalawiem szeretjük egymást" —, állapítottá^pg Zsiga, s ez végképp nem szomorít el. Egyszerű tény volt; mint az, hot nyáron meleg van és zöld a fű. szerencsétlen! Majd talál magának valakit. Majd csak akad egy oiyaiférfi, aki kedve szerint keféli majd meg, mert ennek gyereket csinálni művPf szét", gondolta még, s egy mozdulattal eltaposta a cigarettavéget. A fészerből elővette a biciklit, készenlétbe helyezte az induláshoz. Közben az anyja is felkelt. Tojást sütött neki szalonnán. — Fiam, hazajössz-e ebédre? — Miért kérdezi édesanyám? — Tudnom kell, hányra időzítsem, 18 A HÉT hogy friss legyen, ne kelljen melegítenem. — Ne tessék már velem ennyire törődni, nem vagyok ón gróf — nevette el magát Zsiga. — Kati bizony nem nagyon törődött a kosztommal, néha napokig nem főzött. — Te ezt nekem soha nem mondtad azelőtt... — méltatlankodott az anyja, s rögtön hozzátette: — Láttam ón már az első perctől fogva, hogy nem hozzád való az a lány. Nem származik rendes családból. Nem tetszettek nekem, de nem mondtam, meg apád is mindig csitított. Gondoltuk, összeszoktok. De talán jobb ez így. Csak... fiam, szükséged lenne azért valakire... — Ne beszéljünk erről édesanyám, majd ha eljön az ideje, akkor majd ón hozom szóba. Nyolc után néhány perccel már tele volt a községi hivatal. Zsiga a két pecsétet soron kívül rányomatta a papírjaira. Éppen kifelé indult, amikor az ajtóban belebotlott Szántó János bácsiba, aki az egyik lábát egy picit húzta. Néhány éve tört el a csontja a boka fölött. Karácsony előtt disznóólkor járt pórul, mert amikor éppen gtték a hízót az ólból az udvarra, JáttroÉKLelcsúszott a jégen, és menten eltört aÉfc^Kórházba kellett vinni begipszeltetni. Azóta biceg. Ha már ón ezzel t’my.pmoruit lábammal ennyi garádicsot szék, akkor annak oka van— mór Zsigának. — Reggel, hót óra előtt jövöKJiira munl farmról, hát látom, hogy a f< _____ Nemeslapos megint be váigj^Mílva, csak a Zemianske f^jj^gH^repel ajta. Jöttem bejelent« a van szükség. Nem hiszem, hogy a'Wunkbeli néhány szlovák valamelyilcfesinájta volna. Ismerem őket, rendeá^jt Őket ez nem érdekli. Valami jöttm«^ átutazó vagy szomszéd falubeli ieh Jánps sdás irdeke ( im i tosŕÄneT“ vele »zdenT^ földet’nem tudor intózik-e a földjük gügyét? — váltott át i témára Zsiga, igen komójnit fog : a kis "semmilyen gépünk nincs. A szövetkezetesítéskor elvették a gépeinket is, de azokkal most úgysem mennénk semmire. Én ebbe már nem szólok bele, fiam. Sanyi azt teszi, amit jónak tart. Én eldolgozgatok még a szövetkezetben, megetetem a disznókat, de szántani, meg vetni azt már nemigen tudnék. Nincs meg hozzá a tehetség. — János bácsi, mikor lesz otthon a fia? Este elmennék hozzá, ha nem haragszanak meg. Lenne hozzá néhány kérdésem — ezt már elmenőben, az ajtóban mondta Zsiga. Kint ismét megcsapta a friss tél végi levegő, amelyből már hajnalban is nagyokat szippantott. Felfedezni vélte benne a tavasz illatát. Hideg volt kint, bár érezni lehetett, hogy ez már azért a február, s a télnek nincs nagy esélye kitombolnia magát, ha eddig nem tette meg. Fanni két nehéz szatyorral érkezett haza. Bármily nehezére esett is, útközben kénytelen volt bevásárolni. Tudta, hogy Orsi aznap edzésen van, rá nemigen számíthat. Délután két óra volt. Elintézte a szerkesztőségben a legfontosabb teendőit, és hazament cikket írni, mert ott bent a nagy zsongágtól egyszerűen nem lehetett. A feje tárgyalták meg ismét az elnyűitlen témát, amely már egyáltalán hatott rá az újdonság varázsával, flönben is találgatásokon alapuló lotézis volt az egész eszmecsere. A fzerkesztőség néhány tagjának vehemens biztatására valamennyien "lusztráltatták" magukat. Az átvilágítás eredménye még nem érkezett meg. Titokban mindenki azt remélte — talán csak Ágoston tata, meg Giziké a titkárnő nem —, hogy Pusztaszeri Béla fönnakad a rostán, s így megszabadulhatnak tőle. A szíve mélyén talán Fanni sem bánta volna, ha nem Pusztaszeri a főszerkesztő, de tudta, hogy nem érezne semmiféle "kielégülést" az ilyen megoldástól. Jól ismerte saját gyengeségeit, de biztos volt benne, hogy néhány tulajdonság hiányzik a jelleméből: az önmagáért való rosszindulat, az irigység és a bosszúvágy. S ennek nagyon örült, így
