A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-02-21 / 8. szám
ÉGTÁJAK 'WmÉllmmM Egy vers születése és utóélete • Kodály Zoltán és llylyés Gyula (Nagy Gáspár: Három megjegyzés: egy válasz) • Nagy Gáspár rendhagyó irodalomórát tartott a galántai és a szenei gimnáziumban. Beszélgetett a gimnázium diákjaival, negyvenöt percre "elfoglalta" a katedrát Az irodalomórát az immár hatodik alkalommal megrendezett "anyanyelv hete" alkalmából tartották a rendezvény zárónapján, december 16-án, Kodály Zoltán születésnapján, nem sokkal azelőtt, hogy a galántai gimnázium diákjai, tanárai és a többi érdeklődő megkoszorúzták a Mester mellszobrát a galántai kastély parkjában. A találkozót időszerűvé tette, hogy Nagy Gáspár beszélt a Három megjegyzés: egy válasz című versének születéséről, utóéletéről. A verset a költő el is mondta. A költemény az anyanyelvért (is) egyaránt aggódó Kodály és Illyés közös ünnepére íródott. • — 1982-ben, amikor Illyés Gyula a 80. születésnapját ünnepelte, írtam ezt a verset. Nemcsak a nyolcvanéves Illyésről akartam ebben a versben gondolkodni, hanem az akkor századik születésnapját "ülő" Kodály Zoltánról is. Mert kettejük pályáját és kettejük vállalását a magyarság 20. századi történetében, művészetében, irodalmában és zenéjében nagyon rokonnak és nagyon hasonlónak éreztem. Nem véletlen, hogy Illyés 1962-ben egy nagy verset irt Kodályhoz, amelyben felvállalja a rokonságot Kodállyal. Én 1982-ben megírtam a Három megjegyzés: egy válasz című versemet és a Tlszatáj című lapnak küldtem el, az Illyésnek szentelt számba. Sajnos, egy héttel a megjelenés előtt ezt a verset — 1982-őt írunk, mint hangsúlyoztam — a kultúrpolitika, a pártközpont és a minisztérium kivetette. Nem tudom az igazi okát, de a korrektúrában még benne volt. A vége az lett, hogy a vers mégis kiadhatatlan. Illyés Gyula ennek ellenére tudomást szerzett a költeményről — valahonnót ő is megkapta a kivett példányt. Mikor a Fészek klubban köszöntöttük, nagy megtiszteltetésben volt részem. Odajött hozzám és ezt mondta: "Tudom ám, hogy írtál, olvastam, nagyon jó. Bár amit emlegetsz benne, az a versem, azt hiszem, az életemben már nem fog megjelenni." Hat igen, itt van valahol az eb elhantolva, gondoltam. Mert ebben a versben én felemlegetem Illyés híres költeményét, az Egy mondat a zsarnokságról címűt. Nyilván ez volt az egyik ok. Illyés az előbbiekhez még ezt is hozzáfűzte: "... de talán meg sem érdemlik ezek, hogy ez a versem 1956 után még egyszer napvilágot lásson könyvben." Valóban így lett. Illyés Gyula meghalt, és • Nagy Gáspár az Egy mondat a zsarnokságról csak 1986-ban, a Menet a ködben című kötetében jelenhetett meg. Szomorú dolog, hogy Illyés nem érhette meg versének kötetbeni megjelenését. Nagyon nagy vers ez, 1950-ben íródott, és a magyarságnak az 50-es évekbeni megnyomoríttatását, szomorú sorsát fejezi ki. Nem jelenhetett meg a vers annak ellenére, hogy a költőt már a politika is nemzeti klasszikusnak ismerte el. Ami az ón versemben benne van. az a 20. század két géniuszának állít emléket: a közös sorsvállalásnak, a megalkuvás nélküli töretlen hitnek, a mindenen, mindenfajta apróbb kompromisszumon túlmutató, a legfőbb érdeknek szolgáló és ezáltal a nemzet legfőbb érdekeit szem előtt tartó embereknek. Kodály és Illyés ebben nagyon rokon volt. A vers történetét folytathatjuk. 1984-ben jelenhetett csak meg llylyós Gyula feleségének, Flóra aszszonynak a jóvoltából, aki Domokos Mátyással közösen az Illyés Gyula emlékkönyvet szerkesztette. Abba a kötetbe, egy évvel Gyula bácsi halála után, már bekerült ez a versem. Gondolom, hogy a hivatalos kultúrpolitika is szógyellhette magát — kaptam ilyen jelzéseket. Azután megtudtam, hogy az lllyós-utaláson túl a vers harmadik része is oka volt a leállításnak. Pedig az, hogy ne csak a magyarországi magyarok, hanem a világ minden magyarja nevében szóljon, Illyésnek és Kodálynak is alapvető művészi tevékenységéhez tartozott. Mert ha az akol lezsugorított is, a hangnak túl kell szárnyalnia a határokon, erősítve a kisebbségeket, szórványokat. A világ magyarsága Kodályra és Illyésre életükben is így nézett, és remélem, halála után is így tekint. (görföl) 16 A HÉT
