A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-02-21 / 8. szám
FIGYELŐ ' ''"''S'^'yty'tf&t'?'£'''' '" * ''X "'<'S',4 -' x- .- •■,.. c - •> í- •-• A hajdani Apollo mozi. (A városrendezésnek esett áldozatul) A felelőtlenség csúcsát jelentette a város szivében, az akkor könyvtárnak használt, eredetileg "Corso" kávéház épületének lebontása. Akkor olyasmiket mondtak, hogy helyén, pontosabban a velük együtt lebontott épületek területén új kultúrház épül. Ha akkor a lebontási költségeket a felújításra használják fel... A kultúrház azóta is épül, az épületek helyét parkolónak használják. A vele szemben lévő épületek nem sokáig "éltek" tovább. Kellett a hely. Áruház és pártház épült... ez utóbbi az előbbivel ellentétben pár hónap alatt. Ekkor döntötték le a város akkori egyetlen működő moziját az Apollóról átkeresztelt Moszkvát. Azóta sincs mozija a városnak. A zsinagóga épületéről már sokan és sokat írtak és elmondtak. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy ma még áll. Ha a sokévi meditálás, a félbeszakított restaurálás helyett az illetékesek dolgoztak volna, akkor ma aligha lepne gond a megfelelő kulturális épület hiánya. A felelős városatyák a közharagtól félve nem merték ledönteni az épületet — igaz sokat imádkoztak azért, hogy összedőljön, s azt hiszem az volt a szerencse, hogy az égiek más vallásúak —, de a környékét az oda nem illő épületekkel sikerült elcsúfítani. S ha közvetlenül nem is kapcsolatos a kultúrával, de meg kell hogy említsem az évtizedek építkezését — az uszodát, a sportcsarnokot. A kertbe, ahova tervezték, még a magyar alapiskolából jártunk kertészkedni. Volt ott egy kis forrás, általában két kis szalamandra úszkálgatott benne. Vize alig volt. Valószínűleg az előbbi állatkák vízi tevékenysége ihlette az okos embereket arra, hogy az uszodát (akkor még annak szánták), oda tervezzék. Ha a szalamandrákat kérdezik meg, bizonyára felvilágosítják őket, hogy nincs értelme. De nem kérdezték meg! így ma nincs se kert, se víz, se uszoda, de még sportcsarnok sem. Van ellenben egy félig kész épület. A rajta végzett munkálatok gyorsaságát elnézve azt hiszem az építői a rekordok könyvébe szeretnék bejegyeztetni magukat. Aki idáig eljutott az olvasásban, bizonyára sejti, hogy a jelenről nem éppen a • Az YMCA épülete legrózsásabb fényban lehet csak beszélni. A kb. 30 ezer lakosú városnak egy (!) kultúrháza van, amelynek javítására attól az időponttól kezdve, hogy a város megvette a Poľana üzemtől, nem jutott pénz. A már fentebb említett mozi lebontása óta itt vetítik a filmeket. Kulturális akciókra hetente mindössze két napot hagytak meg. Ideológia ide, ideológia oda, az YMCA épületében egészen 1990 júliusáig volt a Csehszlovák—Szovjet Barátság Háza. Gyakorlatilag nem volt olyan nap, amikor ne zajlott volna benne valamilyen rendezvény. Nem is szólva arról, hogy gyakran adott otthont a Csemadok rendezvényeknek is. Mivel az épületben — épp ezen a helyen — az adóhivatal lesz, mára ez is megszűnt, illetve a város központjából kihelyezték egy számomra most még ismeretlen helyre. Ha végül is mindent összegzek, akkor Losoncnak jelenleg 4—5 olyan szervezete, épülete van, ahol olykor-olykor a kulturális élet nyomaira bukkanhatunk. A már említett kultúrházon kívül ez a Nógrádi Galéria, a zeneiskola koncertterme, a' Nógrádi Múzeum, illetve a hozzátartozó restaurált református templom és a Csemadok Fučík utcai székháza. S ehhez még hozzávehetjük a park szabadtéri moziját, illetve annak színpadát. Még egy dologról szeretnék szólni — a közönyről, a nemtörődömségről. Mert ez nem csak városi jelenség! Az elmúlt időszakban alkalmam nyílt megnézni néhány környékbeli község kultúrházát. Egy-két kivételtől eltekintve egy közös jellemvonásuk akadt. Drágán építették őket, és most nem törődnek velük. Van ahol a színpad, van ahol a világosítás használhatatlan, máshol a berendezés hull darabjaira vagy rakják őket halomra egyik vagy másik mellékhelyiségben. Nem ritkaság a hulló vakolat, a téli időszak alatt a használhatatlanság, mert vagy nincs mivel fűteni, vagy éppen nincsen aki fűtsön, stb. Ezek az épületek szinte jelzik, hogy a lakosok nem érzik őket sajátukénak. Az állam közös pénzen építette, de "jó gazdát" már nem adott hozzá. Ezekben az épületekben valóban nem érezheti jól magát az ember. Végül is nem csodálkozom, hogy az emberek többsége szabad idejében a televízióhoz, a rádióhoz, vagy uram bocsá a kocsmába menekül. Mert akárhol is jártam, az az egy hely mindig hangos volt. Nem csodálkozom azon, hogy a tényleges kultúrát adó rendezvényeken a legtöbbször alig pár ember lézeng. Azoknak a fele meg szervező vagy rokon. S mindezt csak tetézte a kultúrára rákényszerített bilincs, az eszmeiség mindenekfölöttisége, az ideologizálás. Ez még azok közül is sokakat elriasztott, akik a többi hiányosságot elnézték volna. De ezzel együtt bebizonyosodott az is, hogy a kultúrát csak áz iránta elkötelezett emberek tudják csinálni. Ők, amíg bírták lelkesedéssel — a városban ez minden esetben bebizonyosodott — mindig tudtak maguk köré embereket csoportosítani. S azt hiszem, tudnak is. Reménykedem abban, hogy a megújuló társadalmunk megteremti annak a feltételeit, hogy legközelebb legalább olyan kulturális életről számolhatok be, mint amilyen 100 évvel ezelőtt, 1890-ben volt a városban. Puntigán József Archívumi felvételek A HÉT 15
