A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-03 / 1. szám
AZ OTTHON Maradék anyagokból, frottírból praktikus kiegészítőket készíthetünk a csecsemőnek, pl. élőkét (partedlit), amely az eddig megszokott formákon kívül lehet akár gallér formájú is, díszítheti csipke is. Ha nejlonfóliával dolgozzuk össze az anyagot, véd az étel-ital hatásától, s ha az alján kis zsebecske van, még az átöltöztetést is megúszhatjuk. Kedves állatfejek és egyéb díszek kerülhetnek rájuk, mint pl. az otthon varrt mosdókesztyűre is. Fontos, hogy minden részt jól rögzítsünk, nehogy a csecsemő leszedhesse. KEZDŐ KEZIMUNKAZOKNAK A pompon készítése Vágjunk ki kartonból két pontosan egyforma gyűrűt, fektessük egymásra őket, és a középső nyílásig ollóval egyenesen vágjuk fel. Ezen a résen keresztül vezetjük majd be a fonalat a körbe és a kartont egyenletesen besodorjuk vele. Több különböző színű fonalat is feltekerhetünk, akkor tarka pompont kapunk. A fonal feltekerése után, a karika külső vonalán, ollóval körben felvágjuk a szálakat. Ezután kissé széthúzzuk a két karikát, és dupla szállal összefogjuk a fonalat a belső gyűrű mentén. A szálat csomózzuk meg, és hagyjuk hosszan lelógni, hogy a végén a csomót még jobban megszoríthassuk. Vegyük ki a két kartongyűrűt és a lelógó hosszú szálból hurkoljunk akasztót a pomponra. Ha szükséges, a kiálló szálakat vágjuk le. 24 A HÉT