A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)

1992-02-14 / 7. szám

MINERVA'

Hozzászólás a Javaslathoz

A szlovákjai pedagógusok lapja, az Učiteľské noviny hónapok óta nyílt fórumot biztosít a pedagógusközösségnek az oktatásügy jelenéről és jövőjéről. A témákhoz szakértelemmel, higgadtan és okos meglátosokkal szólnak hozzá Szlovákia különböző területeiről a pedagógusok, a nevelők, az igazgatók, a tanfelügyelők és a minisztériumi szakértők, tanácsadók. Az újságban közölt cikkekből erőteljesen kiviláglik, hogy a szlovák tanítóságnak nem mindegy, milyen iskolában tanít, nem mindegy, milyen alapiskolákban, felsőfokú intézményekben fog dolgozni, oktatni és nevelni. A magyar pedagógusközösségekben viszont mintha megállt volna az idő, mintha bénaság nehezedne mindannyiunkra. A forradalom előtt forradalmiabbak voltunk, talán mert volt egy közös ellenség, és mi védekeztünk. Mert mi, magyarok, a kisebbségi sors következtében csak ezt tanultuk meg. A forradalom egy csapásra megszüntette az ellenséget, most elveszettnek érezzük magunkat. Viszont egy biztos: félelmeink és kesergóseink nem oldják meg a problémáinkat. Nekünk is többet kellene gondolni gyermekeinkre, a jelenre, de még inkább oktatásunk jövőjére. Többünknek kellene tollat ragadni és ébresztőt harsogni. Igaz, mozgásterünk kicsi, igazi pedagóguslapunk nincs, szakmai vitákat legfeljebb saját szűk köreinkben folytathatunk, melyekről alig szerezhetnek tudomást más régiókban. Vjszont az is igaz, hogy ezt a szűk teret (Új Szó, A Hót, Nevelés) alig, vagy egyáltalán nem használjuk ki.

Az utóbbi időben két (vagy talán három) pedagógiai jellegű cikk jelent meg a sajtónkban, melyekre nagyon kevesen reagáltak. Egyoldalú válogatás alapján a szlovák pedagógus lap hasábjain három témakör körül folyik a vita:

1. Az alapképzés átépítése

2. A tantervi minimum és törzsanyag

3. Az alapiskola szellemiségének átépítése

1. Az alapképzés felépítését az iskolaügyi minisztérium mellett tevékenykedő szakértői tanács úgy javasolja, ahogyan azt az A Hátban Csicsay Alajos Javaslat a szlovákiai magyar oktatásügy átszervezésére című cikkében is olvashatjuk. A kilencosztályos alapiskola tagozódása 3+3+3 legyen. A szakértői csoport elképzelése szerint a középiskolák és a munkásképzés felé az alapképzés befejeztével, a gimnáziumok felé történő leágazás a 8. évfolyam sikeres elvégzése után lenne. A Javaslat szerint viszont a leágazás lehetne a 4., a 6., illetve a 8. és 9. évfolyamok után. E javaslat többszöri elolvasása után a következő kérdések merültek fel bennem:

20 A HÉT

— Mit nevezünk ezek után alapképzésnek?

— Mi indokolhatja a hatosztályos középképzés kialakítását?

— Milyen gazdasági vonatkozásai lennének e változtatásoknak az alapiskolákra nézve?

Az alapképzés a törzsanyaggal szorosan összefügg. Mi a törzsanyag vagy alaptananyag? Azon tananyagok összessége, melyet a tanulóknak a felsőbb évfolyamba való lépéshez tudni kell. Tudva lévő, hogy felsőbb iskolai intézménybe (gimnáziumba, szakiskolába stb.) való bekerüléshez az alapismereteknél többre van szükség. Hol, melyik leágazásnál nyújtjuk ezt a többletanyagot? Ez gyakorlatilag azt feltételezné, hogy három helyen kellene több munkát végezni a pedagógusnak, ami addig nem baj, amíg ez alapképzés, de ez nem az, tehát többlet leterheléssel jár, melyet véleményem szerint a tanórákon nem lehet elvégezni az órakeret szorítása miatt. Tapasztalatból állítom, mert ismerem a jelenlegi középiskolákba való felkészítési körülményeket. A pedagógusok külön órákon végzik honoráriummentesen ezt a felelősségteljes, nehéz munkát.

2. A hatosztályos oktatási intézmények kialakításának indoklását a Javaslat nem tartalmazza. Elmélkedjünk erről együtt. Talán azért merült fel ez a gondolat, mert az eddigi három-, illetve négyéves középfokú képzés kevésnek bizonyult, gyermekeink képzettsége emiatt nem kielégítő? Lehet, hogy sok esetben ez így igaz, de vajon csak a tanítói kar szaktudásának minimalizmusa az ok, vagy például az, hogy a gyermekeink pályaválasztása nem alakult a legoptimálisabban? A környező világ példái azt mutatják, hogy hosszú távon egy-két szakma kitanulása nem lesz elegendő. Sokat beszélnek ma a permanens tanulás szükségességéről. Ezek szerint a szakmák kitanulási idejének fel kell gyorsulnia, a hatosztályos képzés ezt az időt nem csak megnyújtaná, és ez nyilván komoly gazdasági következményeket vonna maga után.

Az első leágazás időpontja tehát a 4. évfolyam. Tegyük fel, hogy egy középnagyságú alapiskola 4. évfolyamát két párhuzamos osztályban két (vagy több) pedagógus oktatja. Az alkalmassági és felvételi vizsgák következtében az évfolyam létszáma a felére csökkenne a következő évre. Más évben pedig mondjuk a kétharmadára. A tantestület optimális létszámát úgy lehetne biztosítani, hogy a tanügyi igazgatóságnak (vagy más, a jövőben kialakult intézménynek) rendelkezésére állna egy univerzális pedagógus tartalékcsoport, mely állandó készenlétben állana. Ellenkező esetben minden

létszámgond elhelyezési, tanszer- és tankönyvgondok özönét eredményezné.

A Javaslat figyelmes olvasásakor még egy pontnál, a tanulók értékelésénél akadtam meg. A Javaslat szerint az eddigi osztályzási szabályzatot hatályon kívül kell helyezni. Egyetértek, mégis aggályaim vannak. Tudom, hogy az eddigi osztályzási szabályzat a pedagógus kezében kényszerítő eszköz volt az eredményesség elérésének céljára. A korábbi ideológia szerint ugyanis mindenki minderre megtanítható kellett, hogy legyen. Olyan maximális képzést adtunk (vagy akartunk adni), amelynek elsajátíttatásához nem volt más motiváló eszköz, mint az osztályzatok kényszerítő eszköze. Letanítottunk, számonkórtünk, osztályoztunk... és odakerültünk, ahol vagyunk. Tisztelet a kivételnek. Sok pedagógus nem az osztályzásért tanított, bár minden felülről jövő értékelő intézkedés az osztályzási szabályzat jelentőségét, fontosságát hangsúlyozta. A dilemmám tehát nem az, hogy legyen, vagy ne legyen osztályzási szabályzat, hanem az, hogy az új értékelési rend milyen legyen. Szóban, írásban, milyen kritériumok szerint, ki döntse el az értékrend mértékét, vizsgáztatás vagy permanens értékelés, és még száz egyéb kérdés okoz gondot. Ugyanis a cikk nem tesz világos javaslatot a vizsgáztatást megelőző időszak értékelésére, a vizsgáztatás időpontjára és időszakosságára. Jó, elfogadom, legyenek független padagógusok, vagy más iskolákból szaktanítók. A lebonyolítás csak akkor lenne pártatlan, ha központilag kidolgozott felmérő lapok állnának az értékelők rendelkezésére.

Egyetértek az alaptantervre tett javaslattal, és nagyon fontosnak tartom. Az eddigi gyakorlat maximalista törekvéseit eltörleni hivatott tantervi minimum az alapképzés mindenki számára való megadásának alapfeltétele. Az egészséges gyermek képességeinek kibontakoztatásához nélkülözhetetlen kiindulópont. A Javaslat oktatás irányítási-szervezési fejezetében arról van szó, hogy az iskola igazgatója csak pedagógiai szervezőmunkát végezzen, a gazdasági feltételek biztosítása legyen gondnoki feladat. Ezzel mint az iskola igazgatója, mélyen egyet tudok érteni. Üdvösnek tartanám, ha ez már az elkövetkező évben gyakorlattá válna. Véleményem szerint azonban ez a dolog nem csupán elhatározás dolga. Amíg az alapiskolák nem kapják meg jogi szubjektivitásukat, a velejáró összes jogi normákkal, addig ez a probléma nem oldható meg.

Az említett cikk befejező fejezetében találtam egy megjegyzést, mely szerint az iskolák (milyenek?) fenntartása a helyi és városi önkormányzatok hatáskörébe tartozzon. Számomra ez a megfogalmazás kissé kemény és bevallom: érthetetlen. Több évtizeden át az iskolaügyben dolgozók hol halkan, hol egyre erősebben ezt követeltük, hogy az iskola (az állami iskola) irányítása, fenntartása legyen a hivatottak kezében, az iskolaügy kezében. Most pedig, amikor ez végre sikerült, vonjuk vissza, és állítsuk helyére a régi rendet? Igen, a magán- és a felekezeti iskola