A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-02-07 / 6. szám
MAGYAROK AMERIKÁBAN LÁNYI SÁNDOR UTAZÁSA MEXIKÓBA III. Másnap többen megbetegedtek közülünk, úgyhogy orvost kellett hivatni, ki minden látogatásért csak 25 forintot kívánt, gyógyszer nélkül. Szeptember 16-án hajósmesterünk is megbetegedett. Igen derék és ügyes ember volt, kit mindenki sajnált. A kórházba vitték, hol naponta 2 forintot kellett érte fizetni. Szeptember 19-én nagy szél fújt, egész nap a hajón kellett maradnunk. Estefelé egy közelünkben lévő hajó ki akart menni a kikötőből, de a mellettünk lévő hajóba úgy beleütközött, hogy hátsó árboca (tartozékaival együtt) eltört, minélfogva helyreállítás végett vissza kellett maradnia. Szeptember 20-án már minden szállítmány jól el volt rakva hajónkon, úgyhogy másnap reggel 7 órakor kivitorlázhattunk Cadizból. Oly friss oldalszél vitt ki az Atlanti-óceánra, hogy délután 1 óra felé már semmit sem láttunk a városból. Estefelé a matrózok halakat fogtak, mikből jó vacsorát kaptunk. Szeptember 22-én vihar támadt, mely majdnem két napig tartott. Szeptember 25-én kedvező széllel Madeira-szigetig értünk, mely mellett egész nap haladtunk nyugat felé. Másnap azonban már csak vizet és eget láttunk körülöttünk. Szeptember 27-ig igen jól vitte a szól hajónkat, ettől kezdve azonban október 9-ig majdnem folytonos szélcsend volt, úgyhogy a hajó csak igen keveset haladt napnyugat felé. E napon azonban korán reggel erősebb lett a szól, dólfeló pedig viharrá nőtt, mely egy kis repülóhalat is dobott a födélzetre. Repülőhalakat egyébiránt láttunk már előbb is, melyek csoportosan 50 vagy 60 lépésre fölrepültek, aztán megint a vízbe ereszkedtek. Október 10-én megszűnt a vihar és jó oldaiszél lett belőle. Két hajót is láttunk, miután 15 nap alatt egyebet se pillantottunk meg egy eltévedt madárnál, mely két napig röpdösött hajónk körül, aztán alkalmasint a vízbe fúlt. Október 11 -tői 17-ig többnyire szélcsend volt. Borzasztó érzés, ha az ember az óceán közepén vitorláshajón látja magát. Október 18-ától 24-ig hol viharunk, hol kisebb-nagyobb szelünk volt; ezek azonban nemigen voltak kedvezőek, mert csak október 25-ón pillantottuk meg a kis La Dezirade, később pedig a Guadeloupeszigetet, mely már Amerikához tartozik és Franciaország birtoka. Még messze e szigettől szállt a hajónkra egy ismeretlen fajú madárka, mely a hajónkon kalitkába zárt kanárimadárhoz húzódott és kiszedegette ételét; később aztán annyira megszelídült, hogy vállunkra szállt és kezünkből is evett. E szegény kis állatot az utóbbi napon este keletkezett vihar lesodorta hajónkról; nem láttuk többé, ami a kalitka kis rabjának okozott legtöbb bánatot. Az említett vihar csak október 26-án dóltájban múlt el. E napon Antiqua-sziget és egyéb apró szigetkék mellett haladtunk, hol mindenütt az angolok az urak. Október 30-án San Domingo- (vagy Haiti) szigethez értünk, mindig jó szelekkel. Másnap délután megláttuk Jamaika, estefelé Kuba szigetét is. Itt azonban több napig kellett hajónknak a viharral és ellenszéllel küzdenie, míg végre november 5-ón a Mexikói-öbölbe juthattunk. November 10-ón még egy vihart kellett elszenvednünk, a legnagyobbat talán egész utunkon; igazi "norte" volt, mint Mexikóban az orkánokat nevezik. November 13-án végre megláttuk Verakruz kikötőjét. Reggel 9 óra körül jött az Adriára a hajókalauz, ki a sok homokzátony között délelőtti 11 órakor horgonyzóhelyünkre vezetett, hol beborult égnél is 20 fokot (Reaumur szerint) mutatott a hévmérő. A város előtt egy kis szigeten erőd látható. November 24-én reggel 1 órakor elutaztunk Orizábából, és este 8 órára Pueblába érkeztünk. Útközben Palmár városkában ebédeltünk, hol Scherzenlechner államtanácsossal találkoztunk, ki akkor Verakruzba utazott, hogy Európába visszatérjen. Orizábától Puebláig 14-szer váltottak öszvéreket, és a minket kísérő mexikói lovasok is többször váltakoztak. Pueblából másnap szintén reggel 1 órakor indultunk el, úgyhogy e szép és nagy városból — melynek akkor is körülbelül hetvennyolcezer lakosa volt — alig láthattunk valamit, hacsak a lépten-nyomon feltűnt apró erődítményeket érdekes látványnak nem tekintjük. November 25-én este végre Mexikó fővárosba érkeztünk, ahol a császári palotában helyeztek el. Másnap a testórsóg parancsnokánál, Bombelles gróf ezredesnél, azután a testórsóg főhadnagyánál, Schaffer alezredesnél, annak első hadnagyánál, Günner őrnagynál és második hadnagyánál, Pradillo századosnál jelentkeztünk. A testőri szolgálatot 1864. évi december 5-én kezdettük meg. A császár a termekben időnként őrt álló testőröket mindjárt az első napokban magyar nyelven megszólította, és egyesekkel hosszabb ideig is beszélgetett. Mexikó Amerika legszebb városai közé tartozik. Legnevezetesebb intézete a bányászakadómia, melyben egész Amerikából jönnek össze a hallgatók. Egyeteme már nem oly jelentékeny, középiskolái még kevésbé, népiskoláiról pedig jobb hallgatni. Mexikó egy érsek székhelye. Mexikónak 1864-ben 200 000 lakosa volt; kövezett és járdákkal is bíró utcái többnyire igen hosszúak, elég szélesek és 90 fok alatt metszik egymást; a város helyszínrajza tehát igen szabályos. A fővárosban, illetőleg az egész mexikói fennsíkon igen ritka a tüdővész, és az abban szenvedők hamar enyhülést találnak. Mexikónak 482 utcáján kívül, 60 kisebbnagyobb tere és egy szép sétatere van, melyet alamédának neveznek. Ez hoszszas négyszögnek alakjával bír, mely kőfallal van körülvéve. A fal mentében lévő kőpadok ülőhelyül szolgálnak. Az egész alamódát számos út szeli át. A nagy lombos fák, a sok szép virágágy és több szökőkút kellemessé teszik e helyet, hol a délelőtti órákban gyakran katonazene játszik. A városban összesen 87 templom és kápolna van, 37 klastroma között 22 az apácáké, kik részben a városban lóvó 10 kórháznál is tesznek ápolói szolgálatot. (Folytatjuk) A HÉT 13
