A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-31 / 5. szám
Jorge Luis Borges Brodle jelentése (részletek) Az itt következő szöveg egy régi kézirat fordítása — Lane Ezeregyéjszakájának első kötetében (London, 1839) bukkantunk ró kedves barátommal, Paulino Keins-szel, akinek jóvoltából hozzájutottam a példányhoz. (...) A száraz angolsággal megfogalmazott jelentést hű fordításban közlöm, csupán néhány bibliai idézetet hagyok ki belőle, valamint egy különös passzust a jehuk szexuális szokásairól, melyben a derék pap szeméremből a latin nyelvhez folyamodott. Az első oldal hiányzik... (...) A törzs fölött egy király uralkodik, korlátlan hatalommal, de gyanítom, hogy valójában a négy varázsló kormányoz, akik megválasztották és körülveszik. Minden újszülött fiúgyermeket alapos vizsgálatnak vetnek alá; ha fellelhetők rajta bizonyos stigmák, amelyeket nem árultak el nekem, kikiáltják a jehuk királyának. Azon nyomban megcsonkítják (he is gelded), szemét kiégetik, és kezót-lábát levágják, hogy a külvilág ne vonja el a bölcselkedéstől. Egy barlangba zárva él, amelynek Alcázar (Qzr) a neve; ide csak a négy varázsló léphet be, meg a szolgálatára rendelt két rabszolganő, aki trágyával kenegeti. Háború idején a varázslók kihozzák a barlangból, bátorításul felmutatják a törzsnek, majd a vállukon viszik a harcok sűrűjébe, mint valami zászlót vagy talizmánt. Ilyenkor rendszerint azonnal megölik a majomemberek rázúduló kövei. A királynő, akinek nem szabad látnia királyi férjét, egy másik Alcázarban él. O kegyeskedett fogadni engem; nyájas volt, fiatal és bájos — mármint fajtájának adottságaihoz képest. Meztelenségét fém- és elefántcsont karperecek és fogakból fűzött gyöngysorok ékesítették. Megnézett, megszagolt, megérintett és végül felkínálta magát, az összes udvarhölgyek szeme láttára. Viseletem (my cloth) és magaviseletem egyaránt arra késztetett, hogy elhárítsam ezt a megtiszteltetést, amelyben rendszerint a varázslókat részesíti, és a — többnyire muzulmán — rabszolgakereskedőket is, akik seregletükkel (karavánjaikkal) át szoktak haladni az országon. Kétszer-háromszor a húsomba döfött egy aranytűvel, az ilyen szúrásnyom a királyi kegy jele, és a jehuk nem ritkán maguk ékesítik vele magukat, hogy azt lehessen hinni, a királynőtől kapták. A fent említett ékszerek más vidékekről származnak, a jehuk azt hiszik, maguktól teremnek, mert ők a legegyszerűbb tárgyakat sem képesek előállítani. A törzs szemében az én kunyhóm is csak egy fa volt, noha sokan látták, amint építettem, és segítettek is. Egyebek közt volt egy órám, egy parafa sisakom, egy iránytűm és egy bibliám, a jehuk szemügyre vették, mérlegelték a kezükben, és érdeklődtek, hogy honnan szakítottam őket. Bozótvágó késemnek a pengéjét markolták meg; biztos valami másnak nézték. Egy széket vajon minek néztek volna? Egy több szobás ház valóságos labirintus lenne a számukra, de talán mégse tévednének el, mint ahogy egy macska se téveszti el az utat, bár képzetei nincsenek róla. Szakállam, amely akkoriban még rőt volt, mindnyájukat csodálatba ejtette; hosszasan simogatták. Fájdalmat és gyönyört nem érzékelnek, kivéve azt az élvezetet, amit a romlott, nyers húsban és a rothadás bűzében találnak. A képzelet hiánya kegyetlenné teszi őket. Már beszéltem a királynőről és a királyról; most rátérek a varázslókra. Említettem, hogy négyen vannak; ennél nagyobb számot nem ismer az aritmetikájuk. Az ujjaikkal számolnak: egy, kettő, három, négy, sok; a végtelen a hüvelykujjon kezdődik. Azt mondják, hogy ugyanígy vannak vele azok a törzsek is, amelyek Buenos Aires környékét fosztogatják. Noha csak négyig tudnak számolni, a velük kereskedő arabok nem csaphatják be őket, mert a csere úgy történik, hogy mindent egyesével, kettesével, hármasával és négyesével csoportosítva raknak ki maguk elé. A művelet hosszadalmas, de a tévedés vagy a csalás ki van zárva. A jehuk népéből igazán csak a varázslók keltették fel érdeklődésemet. A köznép azt tartja róluk, hogy hangyává vagy teknősbékává tudnak változtatni bárkit, ha úgy akarják; egy jehu, látva hitetlenségemet, elvezetett egy hangyabolyhoz: íme a bizonyítók. A jehuknak nincs memóriájuk, vagy csak alig; emlegetni szoldák a leopárdok véres betörését, de nem tudják, hogy ők óltók-e át vagy az elődeik, vagy csak álmodták. A varázslóknak van, de csak kis mértékben; este vissza tudnak emlékezni arra, ami reggel, sőt, előző este történt. Ezenkívül jóstehetséggel is meg vannak áldva; tévedhetetlenségük biztos tudatában szokták bejelenteni, mi várható tíz—tizenöt perc múlva. Például ilyeneket mondanak: egy légy hamarosan rászáll a tarkómra, vagy: mindjárt felrikolt egy madár. E sajátos képességük megnyilatkozásának számtalanszor tanúja voltam. Sokat töprengtem is rajta. Tudjuk, hogy múlt, jelen és jövő a legapróbb részletekig, kezdettől fogva megvan az örök Isten prófétái emlékezetében; furcsa, hogy az emberek hátrafelé bármilyen messzire ellátnak, előre viszont nem. Ha ón képes vagyok tisztán magam előtt látni azt a sokárbocos vitorlást, amely alig négyéves koromban érkezett Norvégiából, miért lepődjem meg, ha valaki előre látja, mi fog történni a következő percekben? Filozófiai szempontból az emlékezés nem kevésbé csodálatos, mint a jövőbe látás; a holnapi nap közelebb van hozzánk, mint a zsidók átkelése a Vörös-tengeren, pedig arra emlékezünk. A törzs tagjainak tilos a csillagokba nézniük, ez csak a varázslók 16 A HÉT
