A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-31 / 5. szám
ELŐ MÚLT A kender feldolgozása az Ipoly mentén . A kenderfeldolgozás, a fonás, a szövés és a vászonnemű díszítése az ősi foglalkozások közé tartozik. Általában az asszonyok munkája volt. így volt ez az Ipoly menti falvakban is, ahol a vászonneműt nem a takácsok készítették, hanem maguk az asszonyok. Szeder Fábián 1835- ben a palócokról írt tanulmányában többek között ezt írja: "A fejérnépnek különös foglalatossága a vászonykészítés, azért nemigen látni házat, mellyben szövőszék ne állna." Sok háznál még a mai napig őrzik a szövőszéket, a "szátváť és a kender feldolgozásához szükséges többi eszközt is, igaz hogy már csak a padláson. Sok helyen az utóbbi években váltak meg ezektől az eszközöktől. Az új ház építésekor dobták ki, vagy égették el ezeket az eszközöket, melyek az öregeket a kenderrel való sok munkára emlékeztették. Mert míg a kenderből szép szőttes lett, igen sokat kellett vele dolgozni. A férfiak dolga volt a föld előkészítése és a kender elvetése. Kendert minden földműves család termesztett, annyit amennyire szüksége volt, és amennyit a család asszonyai föl tudtak dolgozni. A kender termesztése általában 1949— 50-ben maradt abba, amikor megalakultak a falvakban a szövetkezetek. A kendert mindig ugyanarra a helyre vetették, jó minőségű, általában mólyfekvésű, jól trágyázott talajba. A magvas kendert augusztusban vagy szeptember elején nyütték, a virágosat előbb. A nyüvés utáň következett a kender áztatása az áztatóban, a "mocsolyában". Külön áztatták a magvas kendert és külön a virágosat, a "paszkoncáf. A kenderáztató többnyire a falu szélén volt, ki volt deszkázva, hogy a víz tiszta maradjon, ne hulljon bele a föld. Az áztatásnál a kendert kévébe kötötték, majd több kévét kötöttek össze zsúppal és "cserecsíp" közé rakták, azaz két rúd közé kötötték a kévéket. Mivel többen áztattak egy "mocsolyában", mindenki megjelölte a saját kenderét színes ronggyal. Ezután következett a kender kidolgozása. A kendert meg kellett szabadítani a fás részektől, meg kellett puhítani és osztályozni. Ez volt az asszonyok őszi munkája, hogy télen hozzákezdhessenek a fonáshoz és a szövéshez. A kendert először a nagy tőrön a *bitó’-n törték. A bitolás két vagy három asszony munkája volt. Az egyik asszony ráállt a bitóra és a falhoz támasztott rúdba fogódzva lábbal mozgatta a törő felső fáját, egy asszony tartotta közé a kendert, a harmadik pedig adogatta. Ezután a kis tőrön a "tiló"-n kitilolták a kendert, majd fésülték. A fésülésnél történt a kender osztályozása. A kifósült kendert "bábu"-ba vagy "gongyolába" rakták, és koszorúba fonták. Ezután következhetett a fonás. A falvakban minden asszony tudott fonni, a lányokat általában akkor tanították meg fonni, amikor kimaradtak az iskolából, de akadt, aki már 9—10 éves korában font. A fonáshoz talpas guzsalyt használtak, rokkát csak elvétve és csak az 1930-as évektől. Elterjedt volt a szétszedhetós guzsaly, melyet főleg a lányok használtak, ezt könnyebben lehetett vinni, mert a 130—150 cm-es szárat ketté lehetett venni. A guzsalyt a lányok a legényektől kapták ajándékba, az asszonyoknak az "emberek" készítették otthon. A legtöbb guzsaly szépen és gazdagon volt díszítve. A rúdja faragott volt, néha ólomberakásos vagy választóvízzel festett. A guzsaly talpait is gazdagon mintázták, a díszítés mellett rendszerint belefaragták a készítés dátumát és a tulajdonos nevét vagy nevének kezdőbetűit. A lányok rendszerint összejártak fonni a fonóba. Erre utal a szétszedhetós guzsaly megléte is. A fonó általában a nagyobb házaknál volt. A megfont fonalat motringba rendezték. Úgy, hogy a fonalat az orsóról motálták. Motállásra kézi és kerekes motollát használtak. A motringba motált fonalat aztán fehérítették, lúgozták. A motringokat lúgzókádba tették, a tetejére "hamvas"-t terítettek, megszórták hamuval, és forró vizet öntöttek rá. Aztán jól kimosták. A kifehérített és kimosott fonalat gombolyították és csévélték. Ezután következett közvetlenül a szövés előkészítése — a felvetés. Felvetni már nem minden asszony tudott, csak az ügyesebbek, őket kérték meg a faluban, hogy vessék fel a fonalat és húzzák fel a szátvára. A házaknál található szőttesek többségét a múlt század végén a századfordulón és a 20. század húszas, harmincas éveiben készítették. A derékaljhajak, párnahajak, dunnahajak a múlt század végén és a század elején készültek. Az első világháború után már csak elvétve szőttek párna- és dunnahajat. A következő változás a második világháború után történt. Ekkor már csak sima vásznat szőttek. A háborús években helyenként az asszonyok maguknak és a férfiaknak is ruhát varrtak. Ezután a szövőszéket már csak rongyszőnyeg szövésére használták, de jelenleg már ezt is csak elvétve szövik. A szőttesek rendeltetésüknek megfelelően négyféle szövésmóddal készültek, két-, három-, és négynyüstős szövéssel, valamint szedett mintával. Kétnyüstősre szőtték a lepedőnek, a törülközőnek, törlőnek, egyszerű abrosznak való vásznat. Ezt mindenki tudta szőni. A háromnyüstös szövési módnál a vászon mintás szövését a nyüstbehúzás módja adja meg. Az első és a hátsó nyüstbe egyformán kell beszedni a szálakat, a középsőbe pedig a minta szerint. Ezzel a szövési móddal főleg kalácskendőt és ünnepi abroszokat szőttek. Ezt nem tudta akárki szónni, csak az ügyesebbje. A négynyüstős szövési mód elterjedt volt. Ennél a szövésmódnál négy nyüstbe szedték a fonalat. így szőtték a derékalj huzatát. Szőttek tiszta kendervásznat, félpamutosat, melynél a felvetőszál pamut, a beszövő kenderfonál, és szőttek tiszta pamutvásznat. Az ágyneműhuzatokat félpamutos huzatokból készítették. A derékaljhajak mintája egyszerű, keskenyebb és szélesebb piros vagy kék színű csíkok szabályos ismétlése. A pámahajak mintája gazdagabb, a külső végén széles csíkmintával, esetleg felszedett, csillag vagy virágminta széles csíkmintával szegélyezve. A menyasszonyi dunnahajak gazdagon díszítettek. A szőttesek szép darabjai a menyasszonyi lepedők és a sátorlepedők. Ezeket tiszta pamutvászonból készítették, és széles szövött mintával díszítették, de alkalmaztak hímzést is. Ezeket a lepedőket három szél vászonból dolgozták össze gyári csipkével. A sátorlepedőt főleg az első világháború előtt használták. A szülő asszony ágya köré akasztot« « •8 C E o 1z « c c D ■O 0) V •o N (/) 10 A HÉT
