A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-24 / 4. szám
FOLYTATÁSOS REGÉNY — Szóval, hogy Zsolt külföldre ment, arra gondoltam, jó lenne anyámat visszahozni Pozsonyba. Csak azt nem tudom, mi legyen a lakásával. — Mi lenne? Kiadjátok albérlőnek. Eszedbe ne jusson eladni! Ha egy kis szerencséd van, még külföldinek is bérbe adhatod. Vagy elcserélheted pozsonyi lakásra, hiszen nemsokára Zsolti is megnősülhet, vagy akár Zsófi is férjhez mehet... Éva nem sokkal a Híradó előtt ért haza. Még jó, hogy újabban csak nyolckor kezdődik. Sebtiben megágyazctt magának, és pizsamában, pongyolában leült a tévé elé. Biztosan Zsófi is a tévé előtt ül anyámmal — gondolta, amikor felberregett a csengő az előszobában. A megszokott családi csengetés — három rövid, egy hosszú — hallatán szaporábban kezdett verni a szíve. Fél papucsát elveszhetve szinte végigszáguldott a hosszú előszobán, és elfúló lélegzettel alig bírta kipréselni magából a kérdést, mielőtt tétova kézzel kiakasztotta a biztonsági láncot: — Ki az? — Ne ijedj meg, Évái Én vagyok, Zsolt. Éva fejéből kiszaladt a vér. Egész testében remegve hátát nekitámasztotta a bejárati ajtó jéghideg fájának. — Mit akarsz? — kérdezte erőtlenül. — Be szeretnék menni. Légy szíves, engedj bel Hiszen van kulcsa, megsem próbálta kizárni az ajtót, hanem becsöngetett — ötlött hirtelen Éva eszébe. — Akkor nem kell félnem tőle, hacsak nem részeg. — Várj egy kicsit, mindjárt kiakasztom a láncotl — Szervusz, Éva! Már azt hittem, be sem engedsz — mondta kissé fólszegen a belépő férfi, de amint végignézett az asszonyon, előbújt megszokott gunyorossága: — Mi a fene, ti már a tyúkokkal jártok aludni? — Vesd le a kabátod, és gyere be! Nem akarom elszalasztani az időjárás-jelentést — bújtatta vissza lábát az elveszített papucsba Éva, és előrement a nappaliba. Az asszony már villanyfénynél ült a tévé előtti egyik fotelban, mire a férfi utána ment. Zsolt gondosan becsukta maga mögött az ajtót, és félszegen állva maradt. Egyik kezében vadonatúj kisbőröndöt tartott, a másikkal meg agyonhordott pulóvere alját húzogatta, amíg szemével végig pásztázta a szobát. Tiszta, de megkopott ember benyomását keltette Évában. Mintha megszürkült, kifakult volna. Az aszszony szánakozva, szomorúan nézte: — Gyere, ülj le! Kikapcsolom a tévét, úgyis csak a Híradót akartam nézni. — Zsófi hol van? — A nagyanyjánál, Somorján. — Szóval egyedül vagy, azért nem akartál beengedni. — Korán akartam lefeküdni — tért ki a válasz elől az asszony. — Nem vagy éhes? — kérdezte, s közben lázasan törte a fejét, mi van ehető a háznál, miből kanyaríthatna elfogadható vacsorát. — Köszönöm, nem. Már vacsoráztam. — Jó, hogy hazajöttél. Sok mindent tisztáznunk kellene. — Azért vagyok itt. Tisztázni a kettőnk dolgát. Már jó egy éve csak halogatjuk, pedig régen le kellett volna ülnünk beszélgetni — mondta a férfi, majd látva, hogy Éva mély lélegzetet vesz, gyorsan hozzátette: — Ne is tiltakozz, már legalább egy éve nincs rendben a házasságunk. — Nem tiltakozni akartam. Úgy igaz, ahogy mondod, de... A férfi a szavába vágott: — Veszekedni akarsz? — Szoktam? — válaszolt kérdéssel az asszony. — Nem szoktál. Pedig talán jobb lett volna. Már megint bűnbakot keres. Önmagát sohasem hibáztatja semmiért. Mint mindig, most is rám akarja hárítani a felelősséget a történtekért. Még a végén bebeszéli magának, hogy ha veszekedős felesége lettem volna, akkor sohasem lépett volna félre — gondolta bosszúsan Éva, de hangosan csak ennyit mondott: — Ha előre tudnánk, minek mi lesz a következménye, sohasem hibáznánk — ez úgy hangzott, mintha beismerné vétkességét. Zsolt gondterhelt arccal bólogatott. Látszott rajta, hogy elégedett Éva válaszával. — Jó lett volna, ha Zsófi is itthon van. Hoztam neki valamit. — Csoda pofa vagy, hallod-e — nevette el magát minden hosszússága ellenére Éva. A férje látványa okozta riadalom már elmúlt, helyette valami furcsa eltökéltséggel vegyes nyugalom szállta meg. — Az előbb még tisztázni akarsz egyet és mást, most meg Zsófit hiányolod. Légy szíves, ne beszólj mellé! Mondd meg kereken, mit akarsz! Fáradt vagyok, reggel korán kelek: héttől van szolgálatom. Zsolt mintha kissé zavarba jött volna, csak sokára válaszolt, és kerülte az asszony tekintetét. — Szeretném itt tölteni az éjszakát. — No végre, kibökted! Nincs ellene semmi kifogásom. Az ágynemű ott van a megszokott helyén, itt a heverőn megágyazhatsz magadnak. Remélem, fogkeféd, pizsamád van. — Mindig tudtam, hogy... — Ezt hagyjukl — vágott szavába az asszony. — A lelkizést holnapra halászijuk. Egyig vagyok munkában, utána beszélgethetünk. Most jó éjszakát! Választ sem várva otthagyta az elképedt férfit a szoba közepén. Biztonság kedvéért azért éjszakára magára zárta a hálószobaajtot. (Folytatjuk) A HÉT 16
