A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-24 / 4. szám
INTERJÚ Változó körülmények — állandó siker (Beszélgetés Miklós Tiborral, a budapesti Rock Színház művészeti vezetőjével) Nemrég a MISZ és a komáromi VMK meghívásának köszönhetően a budapesti Rock Színház társulata fergeteges sikert aratott a "Jézus Krisztus Szupersztár" című kétrészes rockoperával a Komáromi Városi Sportcsarnokban — első ízben Magyarország határain túl. E külföldi premier előtti, izgalommal és várakozással teli hangulatban kértem meg Miklós Tibort, a színház művészeti vezetőjét és szövegíróját, hogy nyilatkozzon olvasóinknak a társulat megpróbáltatásokkal és sikerélményekkel teli, egy évtizedes pályafutásáról. — Úgy ítélem meg, hogy 1980-beli megalakulásotokkal forradalmasítottátok a magyar zenés színházi életet.. — Nézd, olyan színház, amely kifejezetten rockoperákat és musicaleket játszik, tehát meghatározó a rockzene és egy állandó társulat léte, elég ritka madárnak számít. Ebben a műfajban általában csak egy-egy produkcióra jönnek össze alkalmi társulatok. Tulajdonképpen nálunk is hosszú évekig az Operettszínházat lehetett az egyetlen zenés színháznak minősíteni, korábban pedig a Petőfi Színházat (amelyet megszüntettek) tervezték musical-színháznak. Eleinte minket sem ismertek el hivatalosan, illetve egyetlen produkcióra jöttünk össze azzal a szándékkal, hogy egyszer bizonyítunk (1980 — Evita). Úgy gondoltuk, ha tetszeni fog a közönségnek és a szakmának, ha elfogadnak bennünket, akkor természetesen folytatjuk és együttmaradunk. — Az "úttörés" bizonyára anyagi áldozatokat is követelt. Vajon előlegezték-e a bizalmat és a szükséges pénzösszeget az illetékesek egy alkalmi társulatnak? — Minimális támogatást már az első produkcióra sikerült kiharcolnunk. Megesett, hogy például százezer forintot kaptunk az egész nyárra, ami a díszletekre, a jelmezekre, a gázsikra és az alkotói díjakra sem volt elegendő. A díszleteket összekoldult építkezési állványokból készítettük, a jelmezeket pedig más színházak ruhatárából kölcsönöztük, tehát szinte a semmiből csináltuk meg az első produkciót. Az akkori illetékeseknek maga a terv nagyon tetszett, és az is szimpatikus volt nekik, hogy nem egyszerre akartunk megkapni minden támogatást, hanem először bizonyítani szerettünk volna, és utána leülni beszélni a továbbiakról. A következő nyáron, amikor az első magyar rockoperát (Sztárcsinálók) mutattuk be, ismét ún. egynyári produkciós társulatként álltunk össze. A Sztárcsinálók már kissé szervezettebb keretek között zajlott, a győri Kisfaludy Színháztól minimális anyagi támogatást kaptunk, a győri sportcsarnokot pedig ingyen használhattuk. Emellett országszerte turnéztunk a darabbal, szabadtéri színpadokon és sportcsarnokokban játszottunk. Végül elértünk Budapestre is, ahol a hajógyári szigeten még jó ideig egy sátorban léptünk fel. Ekkoriban továbbra is Várkonyi Matyival ketten voltunk a meghatározó emberei és már a szerzői is a dolognak, bizakodtunk... — Tehát az ötlet a tiétek, de vajon mi táplálta a reményt, hogy egyszer valóra válik az álmotok, és a későbbiekben hivatalos színházként működhettek? — Tudtuk, hogy létezik ez iránt igény a színészekben, táncosokban, énekesekben, és a közönség is szeretne efféle produkciókat látni-hallani magyarul is, magyar társulattól. Bennünk is megvolt az igény, hogy ebben a műfajban darabokat írjunk, és azokat olyan elképzelésekkel adjuk elő, amelyek nem kompromisszumokra épülnek. Egyre inkább reménykedtünk, amikor azt tapasztaltuk, hogy sikeresnek bizonyult ez a két darab. — Ez a két siker mennyiben befolyásolta a későbbi állami támogatást? — Azt ígérték, hogy a Sztárcsinálók után már nem fogják szétengedni a társulatot. Ám ebből nem lett semmi! A tél beálltával ismét beadványokat, kérvényeket írogattunk, s a kilincselgetések közben sokszor úgy éreztem, mintha iszapban taposnék. Végül az akkor már minden politikai jellegét elveszítő^ KISZ karolt fel bennünket (1982-ben). Ók a minisztériumban sokkal többet tudtak kiharcolni számunkra, mint mi egyedül. Az általuk működtetett művészegyüttes keretén belül színházi tagozatként végre munkakönyves álláshoz jutottunk. A Rock Színház továbbra is önálló maradt, de végre találtunk egy "költségvetési lyukat" ahová bekerülhettünk. Viszont továbbra is (tíz éven át) harcoltunk azért, hogy otthonunk legyen. — Térjünk át a darabválasztásra! — E téren elég színes a paletta. Az Evitát ón hoztam Londonból, mint aktuális világsikert. A Hair-t a Szabadtéri Színpad ajánlotta, aztán sikerült megszereznem a jogokat. A Sztárcsinálókat Várkonyi Matyi barátommal írtuk, mert egy olyan darabot hiányoltunk, amely a rockzenéhez kötődik, ugyanakkor kemény politika is van benne. A farkasokra adott volt a téma — egy finnországi fesztiválra kellett beneveznünk, amelynek témája "Rómeó és Júlia ma" volt. Erre találtuk ki a világégés utáni állapotban, farkascsordaként élő embercsoportban zajló szerelmi történetet. A West Side Story-t kényszerűségből választottuk, mert a többi megálmodott darabot saját költségvetésünkből képtelenek voltunk kifizetni. így a Macskák helyett a már főiskolásként feldolgozott darabot mutattuk be — nagyon szép sikerrel. A Jézus Krisztus Szupersztár régi álmunk volt, A Krónikást ón fedeztem fel, A Bábjátékost Matyi találta egy Andersen-mesében. A Csillag Nápoly egén teljesen az én szüleményem. Á Nyomorultakat a magyar származású francia szerző Budapesten élő nagynénije ajánlotta, így már a világsiker 6 A HÉT
