A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-24 / 4. szám
FIGYELŐ Fiatalok gondjai az Ung-vidéken Szép nagy járás a miénk. Olyan szép (és olyan nagy), hogy szinte két járásra is elegendő lenne. Gondoljuk csak el, hogy Nagykapos környéki vagy a bodrogközi kisfalvakból milyen hosszú az útTerebesre meg vissza. Számoljuk a kilométereket, és a fejünket csóváljuk, kiváltképp, hogy megemelték a benzin meg a tömegközlekedés árát. Pedig mennyi elintéznivaló akad a járási székvárosban. Orvos. Kórház. Biztosító. Nyugdíjhivatal. Munkaügyi hivatal. Bíróság. Rendőrség. Katonai parancsnokság. Még sorolhatnám. Minden vacak papírral egy napot veszteget el az ember. (Jobbik esetben.) Az idősebbek már lassan beletörődnek (mit is tehetnek egyebet), a fiatalok most kezdenek boszszankodni. Még szerencse, hogy minden hivatalos intézményben van egy falubeli, és ha falubeli, akkor félig-meddig rokon, és segít elintézni ezt-azt. Sokan járnak dolgozni Terebesre. Hogy is ne járnának, mikor ott összpontosul a járás iparának nagy része. A déli magyarlakta vidékre csak a szennyesebbje jutott, mint amilyen a Slovnaft vagy a vajáni hőerőmű, egyikre sem lehet ráfogni, hogy ózondús hegyi levegőt állítana elő. Igaz, hogy munkalehetőséget adnak, az egész járásból járnak ide dolgozni, de kérdés, hogy meddig. Egyre-másra kósza hírek röppennek föl mindkét üzemet illetőleg, a Slovnaft már elöregedett, teljes rekonstrukcióra szorulna, az erőmű pedig, hát az egyesek szerint a technika csodája, merthogy több füstöt termel, mjnt amennyi tüzelőanyagot elfogyaszt. (És kíváncsiak lennénk az orvosi statisztikákra is e két üzem megépülése óta.) A pályakezdő fiatalok egyre nehezebben találnak munkát. A nagyüzemeket lassan szorítani kezdi a piac törvénye, ha nem is bocsátanak el munkásokat, újakat nem vesznek föl. Ezen a két nagyobb vállalaton kívül csak a Tranzitállomás és a mindenütt jelenlévő vasút van, na meg persze a földműves-szövetkezetek, ahol az utóbbi időben egyre többen keresnek munkát. Csakhát, kérem, a pályakezdő fiatal nem szívesen megy szövetkezetbe, mert annak, hogy "szövetkezeti tag", egy kissé parasztos ganajszaga (pardon: trágyaillata) van, és a modern atomkorszakban egyesek kissé finnyásak erre. A legnagyobb baj, hogy vidékünk értelmisége így kénytelen elvándorolni. Környékünkön már képzettségi szintjükön alul sem találnak munkát, szétszóródnak az ország különböző sarkaiban. És mi lesz a faluval az értelmiség nélkül? Valami csak lesz, de azért néhány iskolázott ember, némi érzékkel a közjó iránt, sokat tehet földijeiért. El kell ismerni, hogy mérnökeink és egyéb tudós embereink a főiskolákon megszoknak egy bizonyos kulturális és életszínvonalat, amiből már nehezükre esik engedni. "Városon legalább van hova menni." — hallom sokszor, és ez igaz, még abban az esetben is, ha ez a "valahová" csak néhány mozit vagy lebujt jelent. Itthon aztán tényleg sehová, a fiatalok csak a kocsmában találkoznak rendszeresen, mármint a férfiasabb fele, faluhelyen a hölgyek még mindig nem vívták ki maguknak a kocsmába járás jogát. Működik ugyan néhány ifjúsági klub, de kevés a színvonalas műsor, jobbára csak céltalan, program nélküli összejövetelek ezek, s ráadásul csaknem mindig alkohol mellett, video vagy néha csak zene kíséretében. Hétvégén bált vagy videodiszkót szerveznek vállalkozó kedvű egyének vagy szervezetek, de tisztán pénzügyi okokból, tisztelet a kivételnek. A bál még mindig jelentős dolog a fiatalok életében, jóllehet néha kettő is jut egy hétre, ez jó alkalom a másneműekkel való szoros (minél szorosabb) kapcsolatteremtésre, és talán az élő zene mindig időszerű varázsa is nyom valamit a latban. Sajnos közel s távol egyetlen zenekar sincs, amely koncertezne. Mindahányan a slágerzenére orientáltak, amin nem is lehet csodálkozni, tekintve, hogy már egy közepes felszerelés is csillagászati árba kerül. A Patent, az Adonisz, a Reflex, a Gong, a Metropol jó zenét "csinálnak", de azért nagy kár, hogy nincs egy IGAZI csehszlovákiai magyar banda, amely a mi úgymond életérzéseinket kürtölné világgá kottanyelven. A zenéről még annyit, hogy a múltkor megkérdezett egy tinédzser, fajtájának jeles képviselője: "Most akkor te depeses vagy metálos vagy?" Hát igen, az egyik feketét hord minden mennyiségben, a másik nagy mennyiségű fémet különböző testrészein. Ebből mindjárt látszik, hogy a fiatalok sem olyan maradiak nálunk, de nem ám, igyekeznek követni a divat tarka szekerét, addig sírnak anyukának, míg meg nem sajnálja őket és fordítva. Az újmódi viselettel sajnos terjednek az újmódi szokások is, mint például a zacskózás és a ragasztózás, mint a kábítószerek legelterjedtebb fajtái környékünkön, természetesen az alkohol után. A magyar bort iszik, aztán felmegy egy sörre a kocsmába, ahol is mindig van kivel meginni egy felest. Amint az közismert, nálunk sok magyar ól; bár mikor egy katonatársamnak magyaráztam, hová való is vagyok, homlokát ráncolva és kétkedve kérdezte: "Keleten? Ott is élnek magyarok?". Igen, élünk, koszi szépen, megvagyunk, bár valahogy egyre keserűbb a kifli, amit itt sütnek. Igen, kemónyedik az élet, vagy ahogy az öreg Charles mondaná, élesedik a létért folyó küzdelem. Amit általában életérzésnek hívnak, az a mai fiataloknál egy nagyon kusza és ködös valami. Állam bácsi és párt papa kiszállt a játékból, és lassan valami derengeni kezd bennünk, hát uraim, belőlünk hülyét csináltak. Egyenes következményként a fiatalság ismét látogatni kezdi a szentmiséket. Istenfélő és dolgozó nép él nálunk régtől fogva, hatnak az imádkozó ősök génjei vagy csak anyánk emléke kísért, aki az első miatyánkot a szánkba adta. De köszönhető ez nem utolsósorban néhány agilis és elhivatott fiatal lelkésznek is, akik frissen sült teológia-végzősökként ismerik az ifjúságot, problémáit és életvitelét, és igyekeznek közösséget kovácsolni belőlük, hitet s ezzel szilárd talajt adni a lábuk alá. Ugrászszerűen megnőtt a teológiára jelentkezők száma is, ami mindenképpen örvendetes tény, tekintve, hogy a nyájnak kell, hogy legyen pásztora. Erre pedig nagy szükség van, mivelhogy tisztelettel jelentem, ez a mai fiatalság, ez úgy el van kutyulva... Szinte már ebek harmincadjára jutott. TÓTH FERENC A HÉT 5
