A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-24 / 4. szám

FIGYELŐ Fiatalok gondjai az Ung-vidéken Szép nagy járás a miénk. Olyan szép (és olyan nagy), hogy szinte két járásra is elegendő lenne. Gondoljuk csak el, hogy Nagykapos környéki vagy a bodrogközi kisfalvakból milyen hosszú az útTerebes­­re meg vissza. Számoljuk a kilométereket, és a fejünket csóváljuk, kiváltképp, hogy megemelték a benzin meg a tömegközle­kedés árát. Pedig mennyi elintéznivaló akad a járási székvárosban. Orvos. Kór­ház. Biztosító. Nyugdíjhivatal. Munkaügyi hivatal. Bíróság. Rendőrség. Katonai pa­rancsnokság. Még sorolhatnám. Minden vacak papírral egy napot veszteget el az ember. (Jobbik esetben.) Az idősebbek már lassan beletörődnek (mit is tehetnek egyebet), a fiatalok most kezdenek bosz­­szankodni. Még szerencse, hogy minden hivatalos intézményben van egy falubeli, és ha falubeli, akkor félig-meddig rokon, és segít elintézni ezt-azt. Sokan járnak dol­gozni Terebesre. Hogy is ne járnának, mikor ott összpontosul a járás iparának nagy része. A déli magyarlakta vidékre csak a szennyesebbje jutott, mint amilyen a Slovnaft vagy a vajáni hőerőmű, egyikre sem lehet ráfogni, hogy ózondús hegyi levegőt állítana elő. Igaz, hogy munkale­hetőséget adnak, az egész járásból járnak ide dolgozni, de kérdés, hogy meddig. Egyre-másra kósza hírek röppennek föl mindkét üzemet illetőleg, a Slovnaft már elöregedett, teljes rekonstrukcióra szorul­na, az erőmű pedig, hát az egyesek szerint a technika csodája, merthogy több füstöt termel, mjnt amennyi tüzelőanyagot elfo­gyaszt. (És kíváncsiak lennénk az orvosi statisztikákra is e két üzem megépülése óta.) A pályakezdő fiatalok egyre nehezeb­ben találnak munkát. A nagyüzemeket lassan szorítani kezdi a piac törvénye, ha nem is bocsátanak el munkásokat, újakat nem vesznek föl. Ezen a két nagyobb vállalaton kívül csak a Tranzitállomás és a mindenütt jelenlévő vasút van, na meg persze a földműves-szövetkezetek, ahol az utóbbi időben egyre többen keresnek munkát. Csakhát, kérem, a pályakezdő fiatal nem szívesen megy szövetkezetbe, mert annak, hogy "szövetkezeti tag", egy kissé parasztos ganajszaga (pardon: trá­gyaillata) van, és a modern atomkorszak­ban egyesek kissé finnyásak erre. A legnagyobb baj, hogy vidékünk értel­misége így kénytelen elvándorolni. Kör­nyékünkön már képzettségi szintjükön alul sem találnak munkát, szétszóródnak az ország különböző sarkaiban. És mi lesz a faluval az értelmiség nélkül? Valami csak lesz, de azért néhány iskolázott ember, némi érzékkel a közjó iránt, sokat tehet földijeiért. El kell ismerni, hogy mérnökeink és egyéb tudós embereink a főiskolákon megszoknak egy bizonyos kulturális és életszínvonalat, amiből már nehezükre esik engedni. "Városon legalább van hova menni." — hallom sokszor, és ez igaz, még abban az esetben is, ha ez a "valaho­vá" csak néhány mozit vagy lebujt jelent. Itthon aztán tényleg sehová, a fiatalok csak a kocsmában találkoznak rendszere­sen, mármint a férfiasabb fele, faluhelyen a hölgyek még mindig nem vívták ki maguknak a kocsmába járás jogát. Műkö­dik ugyan néhány ifjúsági klub, de kevés a színvonalas műsor, jobbára csak céltalan, program nélküli összejövetelek ezek, s ráadásul csaknem mindig alkohol mellett, video vagy néha csak zene kíséretében. Hétvégén bált vagy videodiszkót szervez­nek vállalkozó kedvű egyének vagy szer­vezetek, de tisztán pénzügyi okokból, tisz­telet a kivételnek. A bál még mindig jelen­tős dolog a fiatalok életében, jóllehet néha kettő is jut egy hétre, ez jó alkalom a másneműekkel való szoros (minél szoro­sabb) kapcsolatteremtésre, és talán az élő zene mindig időszerű varázsa is nyom valamit a latban. Sajnos közel s távol egyetlen zenekar sincs, amely koncertez­ne. Mindahányan a slágerzenére orientál­tak, amin nem is lehet csodálkozni, tekint­ve, hogy már egy közepes felszerelés is csillagászati árba kerül. A Patent, az Ado­­nisz, a Reflex, a Gong, a Metropol jó zenét "csinálnak", de azért nagy kár, hogy nincs egy IGAZI csehszlovákiai magyar banda, amely a mi úgymond életérzéseinket kür­­tölné világgá kottanyelven. A zenéről még annyit, hogy a múltkor megkérdezett egy tinédzser, fajtájának je­les képviselője: "Most akkor te depeses vagy metálos vagy?" Hát igen, az egyik feketét hord minden mennyiségben, a másik nagy mennyiségű fémet különböző testrészein. Ebből mindjárt látszik, hogy a fiatalok sem olyan maradiak nálunk, de nem ám, igyekeznek követni a divat tarka szekerét, addig sírnak anyukának, míg meg nem sajnálja őket és fordítva. Az újmódi viselettel sajnos terjednek az újmódi szokások is, mint például a zacskó­zás és a ragasztózás, mint a kábítószerek legelterjedtebb fajtái környékünkön, ter­mészetesen az alkohol után. A magyar bort iszik, aztán felmegy egy sörre a kocsmába, ahol is mindig van kivel megin­ni egy felest. Amint az közismert, nálunk sok magyar ól; bár mikor egy katonatár­samnak magyaráztam, hová való is va­gyok, homlokát ráncolva és kétkedve kér­dezte: "Keleten? Ott is élnek magyarok?". Igen, élünk, koszi szépen, megvagyunk, bár valahogy egyre keserűbb a kifli, amit itt sütnek. Igen, kemónyedik az élet, vagy ahogy az öreg Charles mondaná, élesedik a létért folyó küzdelem. Amit általában életérzés­nek hívnak, az a mai fiataloknál egy nagyon kusza és ködös valami. Állam bácsi és párt papa kiszállt a játékból, és lassan valami derengeni kezd bennünk, hát uraim, belőlünk hülyét csináltak. Egye­nes következményként a fiatalság ismét látogatni kezdi a szentmiséket. Istenfélő és dolgozó nép él nálunk régtől fogva, hatnak az imádkozó ősök génjei vagy csak anyánk emléke kísért, aki az első miatyán­­kot a szánkba adta. De köszönhető ez nem utolsósorban néhány agilis és elhiva­tott fiatal lelkésznek is, akik frissen sült teológia-végzősökként ismerik az ifjúsá­got, problémáit és életvitelét, és igyekez­nek közösséget kovácsolni belőlük, hitet s ezzel szilárd talajt adni a lábuk alá. Ugrász­­szerűen megnőtt a teológiára jelentkezők száma is, ami mindenképpen örvendetes tény, tekintve, hogy a nyájnak kell, hogy legyen pásztora. Erre pedig nagy szükség van, mivelhogy tisztelettel jelentem, ez a mai fiatalság, ez úgy el van kutyulva... Szinte már ebek harmincadjára jutott. TÓTH FERENC A HÉT 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom