A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-24 / 4. szám
GONDOLKODÓ Az Esterházy család története (Esterházy Lujza: Szívek az ár ellen) A Csemadok Országos Közgyűlésének Galántán mindenképpen volt egy rendhagyó, de hasznos mozzanata, a könyvárusítás. A közgyűlés színhelyének előcsarnokában a Csemart és a Madách Kiadó könyvárusai kirakták portékáikat, könyveiket és a küldöttek vásárolhattak az igényesen összeállított kínálatból. Ott vásároltam meg Esterházy Lujza: Szívek az ár ellen című könyvét, amelyet a címébe foglalt "szív" szavunk miatt akár szerelmes regénynek is vélhetne a tájékozatlan olvasó. De Esterházy Lujza merőben más műfajban, napló formájában írt dokumentumot, festett politikai kórképet arról a társadalomról, amelynek családja közvetlen szereplője, s fivére kimagasló egyénisége volt. A napló foglalkozik még a magyarság problémáival a Felvidéken, Szlovákiában, egészen a honfoglalás kori időktől a második világégés utáni évekig. Csak csodálhatjuk, hogy a hazájától, szűkebb pátriájától, Nyitraújlaktól távol, francia földön élő szerző dolgozni tudott és ilyen tartalmas könyvet írt. A könyv első részében vázolt "történelmi áttekintés" gördülékeny, megkapó. Olvasás közben észre sem vesszük, hogy történelmi leckét mondanak nekünk egy családi napló ürügyén. A történészek ugyan vitatkozhatnak a könyv egyes fejezeteivel, mert néhány merész és sajátos állítást tényként közöl, s ezekről még ennyire nyíltan és merészen nem írt magyar szerző. Štefánik generális haláláról ezeket olvashatjuk: "1919. május 10-én Štefánik tábornok, a fiatal és buzgó szlovák nacionalista, egy olasz katonai repülőgépen tartott hazafelé. Pozsonyhoz közeledve tiszta időben már látta szeretett szülőföldje hegyeit és a repülőtéren őt váró lelkes csehszlovák küldöttséget. Az olasz gép már leszállásra készülődött, amikor a csehszlovák légionáriusok észrevették a piros—fehér—zöld színeket a gépen. Nem tudván, hogy ezek olasz színek is lehetnek, magyar repülőgépnek nézték, és tüzet nyitottak a csehszlovák terület fölé merészkedő gépre, mely földet érve lángba borult. Štefániknak már csak a holttestét tudták kiemelni a roncsok közül." Könyvében Esterházy Lujza csak elvétve foglalkozik saját gondjaival, itt-ott megemlíti, hogy templomba járt, szentmisét hallgatott, de az 1923—24-es esztendőben hosszabban foglalkozik önmagával. Ugyanis kémkedés vádjával letartóztatták, börtönbe zárták, majd 4 A HÉT egy évi börtönre ítélték. Ennek kapcsán tudjuk meg, hogy nem szerette T. G. Masarykot. Nem szerette Benešt sem, de Jaross Andor és Clementis, később pedig Husák sem tartozott a kedvencei közé. Jó véleménnyel volt Szaiatnai Rezsőről, tisztelte a sarlósokat: Balog Edgárt, Peéry Rezsőt, Dobossy Lászlót, Jócsik Lajost és másokat, annak ellenére, hogy azt vallották: "Masaryk humanista eszméi őszinte közeledés alapját képezhetik a magyarok, csehek és szlovákok között." Szó esik más mozgalmak, a Prohászka Körök munkájáról is, melynek aktivistái: Czvank László, Schleicher Imre, Spalek Lóránt, Földes József, Ruzsák Elza és Lányi Zsuzsanna voltak. De különösen fontosnak tartotta a Tavaszi Parlament összehívását, háromnapos tanácskozását 1936-ban, melynek feladatát imigyen összegezi: "Különböző kulturális mozgalmaink tagjainak találkozóját, a Tavaszi Parlamentet, egy fiatal baloldali értelmiségi, Bolya Lajos kezdeményezte, hogy a tagság baráti alapon vitathassa meg a csehszlovákiai magyar kisebbség gondjait és feladatait." A könyv további fejezete a München felé vezető utat, a háború előtti évek politikáját, azon belül a csehszlovákiai magyarság helyzetét, magatartását taglalja. Esterházy János 1939-ben mint a Magyar Párt elnöke ezt nyilatkozta: "A nemzeti nacionalizmus tisztán német termék, melyet a Magyar Párt sohasem fog elfogadni. Mert az igazi magyar szellem teljes hűséget kíván tőlünk a keresztény és a demokrácián alapuló ideológiák iránt." Ám abban az időben, az Autonóm Szlovákiában keményen folyt a csehellenes propaganda, amelynek fő hangadói Alexander Mach, Adalbert Tuka, Franz Karmasin, Karol Sidor voltak, s odajuttatták az országot, hogy 1939. március 14-én kikiáltották az önálló Szlovák Államot, amelynek néhány hónap múlva Tiso atya lett az elnöke. Érdekesek a magyar—szlovák viszonyt meghatározó politikai események, amelyeket a könyv részletesen taglal. Idetartozik a zsidóellenes hangulatkeltés, amelynek következményeként megindult a lavina a zsidóság kitelepítésének ügyében, pontosabban Hitler utasítást adott Tiso elnöknek, hogy "Szlovákiát teljesen zsidótlanítani kell!" Á sarokba szorított szlovák politikusok sebtében kidolgoztak egy törvénytervezetet, amely elrendelte a zsidóság deportálását Szlovákiában. Mint tudjuk, a Magyar Párt képviselője, Esterházy János nem szavazta meg a zsidók deportálásáról szóló törvényt. A náci sajtó azonnal reagált és óriási betűkkel közölte a hírt: "Nur der Herr Graf stimmte nicht mit" (csak a gróf úr nem szavazta meg). Sajnos, a zsidók sorsa Szlovákiában megpecsételődött. Esterházy János reszkető hangon szólt a parlamentben: "Szégyenletes dolog, hogy egy kormány, amelynek elnöke és miniszterelnöke jó katolikusnak vallja magát, zsidó lakosságát Németországba deportáltatja, a hitleri koncentrációs táborokba." Hitlerék azonban nem bántották a magyar grófot és némi szerencsével sikerült átvészelnie a vérzivatarokat, sőt a szovjet deportálást is. De a háború után a magyar lakosság védelmére kelt Magyar Párt elnökét letartóztatták. "A memorandum átadása érdekében János kihallgatást kórt Gustáv Husák belügyi megbízottól. El is indult hozzá a memorandummal, de barátai hiába várták vissza." Gustáv Husák irodájából vezetett az út a "gulagok" felé, de több magyar vezetőt — Csáky Mihályt, Jabloniczky Jánost, Párkány Lajost, s Neumann Tibort — is letartóztatták. Idővel sok minden történt Európában, megkezdődtek Párizsban a béketárgyalások, a csehszlovák képviselők lóptennyomon azt hirdették, hogy Csehszlovákiában minden magyar bűnös, vezetőik mind fasiszták voltak... Négy óv után, 1949. február 19-én Esterházy Jánost szovjet rabruhában útnak indították a Szovjetunióból. Áprilisban érkezett meg hazai földre betegen, elcsigázottan. Majd Csehszlovákia börtöneit járta és sorsán nem segítettek a kegyelmi kérvények. Állapota egyre romlott, s 1957. március 8-án a Mirov börtönben meghalt. Földi maradványait az olmützi krematóriumban hamvasztották el, urnájára ezt írták: Jan Esterházy, statkár (földbirtokos). Az Esterházy János tragikus sorsáról szóló könyvet szerzője 1964-ben fejezte be. Francia nyelvű kiadására nem került sor, a nagy nemzetek egy tragikus sorsú kis nép vezetőjének életpályájára nem voltak kíváncsiak. Számunkra azonban igen fontos és maradandó példa lehet századunk végén és egy újabb kor kezdetén. MOTESÍKY ÁRPÁD
