A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-07-19 / 29. szám
SZÓL A RÁDIÓ NO DAMS! (avagy: Csallóközi víziszörny nem kell!) Vajka. Kis falu a Duna innenső oldalán. Néhány száz lelket számlál. Az alvégen, a töltés mögött az ezernyi Duna-ág egyike, egy csendes, vadregényes táj. Erdeje fát, a holtág vize halat adott a múltban az itt élőknek. Egy biztos, archimédeszi pontja volt évszázadokon át a vajkaiaknak. Na de a felvég! Eltűnt a jól termő csallóközi talaj. A Nagyszarva felől érkező útját állja a bősi vízerőmű felvízcsatornájának két hatalmas gátja. Amikor a vándor benn halad az egyelőre még száraz csatornában, kavics és aszfalt között, a "mű" csak a vajkai templom tornyát engedi látni. És a jelszót, amit a tájvédők a gát belső falára hatalmas betűkkel róttak: "Csallóközi víziszörny nem kell." Az utóbbi időben azonban az illetékesek nem nagyon figyelnek oda az ilyen jelszavakra. Június közepén egy nagyszabású nemzetközi tiltakozó akció helyszíne volt Vajka. A futballpályán az évszázadok óta megszokott magyar mellett bőven hangoztak el angol, német, portugál, olasz, szlovák és még ki tudja milyen szavak. A bábeli nyelvzavarból mégis mindenki értett. No Dams! Nem az erőműveknek, ez volt a központi jelszó. Az akciót a nagy gátak építését ellenzők nemzetközi, világméretű koalíciója rendezte. Itt találkoztam Vargha Jánossal, a neves magyar biológussal, a Duna-kör vezetőségi tagjával, az ISTER Kelet-európai Kutatóintézet vezetőjével. — Ön 1989 tavaszán, amikor nálunk még javában "dúlt" a Jakeš — Husák féle rendszer, a Heti Világgazdaságban egy figyelemre méltó cikket írt Bős—Nagymaros kapcsán, és a Lokvenc-féle társaság akkor tervezett, úgynevezett "pótmegoldásáról". írta pediglen azt, hogy az elvtársaknak nem lesz sem idejük, sem pénzük a Duna elterelésére. Nos, ez a jóslata "bejött". Mindig ilyen jól jósol? — Nem tudom, én nem szeretek jósolni, de volt már ilyen "találatra" példa. 1982-ben például egy barátomnak Nagymaros ügyén azt mondtam, hogy igaz, reménytelen a helyzet a leállítását illetően, de ha matematikailag nézzük a dolgot, a valószínűsége nullától biztos hogy nagyobb. Tehát, ha bármilyen kicsi is a lehetőség és a siker reménye, érdemes megpróbálni. Ezt majdnem tíz éve mondtam, és lám, Nagymarosból nem lesz semmi. Ugyanez vonatkozik Bősre. Amíg némi remény van, cselekedni kell. A Duna-mozgalom eddig nem költött el több pénzt, mint az építkezés egy napjának költségei, tehát minimális befektetéssel sikerült például olyan értéket megmenteni, mint a Duna-kanyar. És én azt hiszem, közel vagyunk ahhoz, hogy a Csallóköz és a Szigetköz értékeit is megmentsük. — Visszatérve 89-es jóslatához, tényleg igaza lett. Viszont jött a fordulat, jött egy új kormány, persze más színű, de akárcsak kommunista elődje, ez a kormány is be akarja fejezni Bőst. Hogyan látja ezt? — Hogy ha azt nézzük, hogy 1988 tavaszán Kádár Jánost a reformkommunisták eltávolították a hatalomból, és egy héttel ezután mi már tüntetést rendeztünk Nagymaros ellen, van remény a sikerre itt is. Idő persze kell hozzá, hisz az építkezés felfüggesztéséhez nekünk is másfél óv kellett, már az új rendszerben. További fél óv volt szükség arra, hogy a parlament kimondja a leállítást. Tehát türelem. Teret kell nyerni, meg kell szokni a gondolatot, hogy ezek a gátak igenis lebonthatók, helyük újra tölthető humusszal, és 10—15 óv múlva újra teremhet. Ez ma még furcsán, sőt mi több, döbbenetesen hangzik sokak számára, azok számára is, akik látják ezt a víziszörnyet. Én bízom benne, hogy ezt sokan képesek megérteni, persze arra van szükség, hogy sok szó essék erről. — Hallott-e arról, hogy pár héten belül, állagmegóvás címén a csehszlovák kivitelező 20 — 30 centiméternyi vizet akar pumpálni a száraz csatornába? Erről Binder főmérnök tájékoztatott a nemrég. — Igen, hallottam róla. Nagyon félnek attól, hogy a növényzet, a természet elkezdi visszahódítani a területet, hiszen fantasztikus, hogy az aszfaltrétegen törnek keresztül a növények, amelyek élni akarnak. Azért akarják egy ilyen lábvízzel teletölteni az oldalcsatornát, illetve feltölteni ilyen sekély vízzel, hogy megöljék azt is, ami még életben maradt, ami élni akar. Szerintem ez egy nagyon cinikus lépés lenne, és közröhej is, meg kell, hogy mondjam. Mert ez lenne az első olyan vízierőmű, amibe villanyáram felhasználásával pumpálni kell a vizet, hogy egyáltalán legyen benne. Az egész világ röhögne rajtuk, nem hiszem, hogy érdemes volna megtenni. — Ön nyilván ismeri a Nagymaros végleges leállítása után létrehozott variánsokat, és az úgynevezett "C" változatot, amely — akárcsak Lokvencék idejében — pótmegoldás, és lényegében a Duna elterelését jelenti. — Ismerem ezeket a különböző kényszer szülte pótmegoldásokat. Azt már most- elmondom, hogy nagyon sok műszaki jellegű probléma lenne az Ön által említett "C" variánssal is. Itt arról van szó, hogy egy fix, nem mozgatható betongáttal rekesztenék el a Dunát, amelyen át az oldalcsatornába "bukna" át a víz. Ha sor kerülne erre a megoldásra, fel kellene tenni a mérnök uraknak a kérdést: ha ilyen egyszerű, miért kellett felépíteni a mozgatható zsiliptáblás művet 20 milliárdért Dunakilitinél? Ha ilyen egyszerű a dolog, miért hitették el a politikusokkal, hogy kell a Kiüti? Kellemetlen kérdések lesznek, és felelősségre is lehet majd vonni a mérnök urakat. — A "C" variáns viszont nemzetközi bonyodalmakat is okozhat? — Ha hiszi, ha nem, ez olyan léptékű ügy lesz, hogy akár az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé is kerülhet, hisz ez a szó szoros értelmében agresszió lenne az alul fekvő ország ellen, ilyenre nincs precedens. Senki nem kötelezhető erre, még akkor sem, ha korábban jóhiszeműen aláírt egy szerződést. Nem köteles ezt Magyarország minden áron, minden következményével együtt betartani. Kellünk Európának, de víziszörny nélkül. (Új Hullámhossz, 1991. június 29.) Riporter: Polák László A HÉT 13
