A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-12-13 / 50. szám
"Őrzők, vigyázzatok a strázsán, Az Élet él és élni akar..." Ady A címben jelzett 25 év 1966-tól datálódik, és napjainkig tart. Hosszú idő ez, kitölti az emberélet delét. Van, kinek megszenvedett valóság, van, kinek ismeretlen történelem. Hogy minél kevesebben legyünk, akik számára ismeretlen ez a történelem, felkerestem Szatmáry Györgyöt, a vágsellyei Vörösmarty Klub elnökét, hogy adalékokat nyerjek a csehszlovákiai magyarok utóbbi negyedszázados történetéhez, és választ arra a kérdésre, hogy milyen külső körülmények hozták létre a klubot, hogy milyen emberek és milyen társadalmi erők munkálkodásának köszönhetően született. Szatmáry György elbeszélése alapján és a szó szoros értelmében is kinyílik az emlékek barna fedelű tárháza, és sorra kerülnek elő belőle a különböző dokumentumok. Elsőnek a Magyar Ifjúsági Klub zöld betűs igazolványa, még Csemadok jelvénnyel ellátva, majd egy kicsit későbbről egy piros színű igazolvány, immár Csemadok jelvény nélkül. Hátlapján ceruzával írt feljegyzés, mely szerint a klub vezetőjével valaki az országos statisztikai hivatal prágai központjából közölte, hogy az 1970- es népszámlálás valós, de nem publikált adatai szerint, hazánkban 1 102 531 magyar él. Sajnos, hivatalos forrásból nem sikerült bizonyítani ezt az adatot, sőt, a telefonálónak is nyoma veszett... Összehajtogatott papírlap kerül elő. — Ezek azok a "bátor" versek. Az elszavalásukhoz kellett a bátorság — mondja. — És a megírásukhoz is... — Van köztük olyan is, amelyik még nem jelent meg nyomtatásban? — Vers nincs, de szamizdatkiadvány van. Lapozgatunk tovább. Minden megsárgult papírlaphoz fűződik történet: — Az első tíz évben Tóth Lajos vezette a klubot. Mi, többiek ott álltunk mögötte, hogy ha elbukik, a helyére léphessünk. Aztán jött 1978. január közepe, az a bizonyos Csemadok évzáró, amikor felsőbb utasításra kihúzták a nevemet a vezetőség névsorából. A felsőbb utasítás végrehajtását egy Csemadok KB tag felügyelte. A nevét nem tudom, jelentéktelen, hitvány emberke volt. Ne is emlékezzünk rá...! Az utasítás pedig úgy szólt, hogy nem lehetek sem Csemadok vezetőségi tag, sem klubvezető. A tagság máshogy szavazott... Az idő az én igazamat bizonyította. Negyedszázad nagy idő, sok éjszaka, sok gond. Nem bántam meg semmit sem. A csapásokat elviseltem. Ez volt az ára annak, hogy betekintést nyerjek egy egészen más világba. Több, mint ezer tudományos-ismeretterjesztő előadást szerveztem és hallgattam meg. Hogy valamiről előadást szervezhessek, ahhoz előtanulmányokat kellett végeznem. Olyan könyveket és folyóiratokat olvastam így el, amelyeket talán a klub nélkül nem olvastam volna el. Én lettem gazdagabb ezáltal. Meg az a sok száz sellyei és környékbeli ember, aki látogatta a klub előadásait. Az évi műsorterveink, itt lapulnak ebben a dossziéban, aki fellapozza láthatja, hogy a tudomány és a közélet milyen széles skáláján mozogtunk. Itt van például az 1975—76-os évad. Ezt oly módon szerveztem, hogy minden szomszédos országból érkezzen előadó, aki a választott téma mellett az ott élő magyarság körülményeiről is beszél. így például Halász Péter diavetítéssel kiegészített előadásában a csángó magyarok életét mutatta be. Budai Mária erdélyi népdalokat adott elő, Katona Imre az újvidéki magyarok életéről tartott előadást. Egy következő alkalommal a burgenlandi magyarok életéről Marosi Endre történész beszélt. Akkor már vándoroltunk. Mert amikor kizártak a Csemadokból, a klubot is betiltották. Ez volt a vándorlás korszaka. Füstös kocsmában, szövetkezeti borozóban, vasúti restiben vagy a városi agitációs központban húztuk meg magunkat. Nehéz hónapok, nehéz évek voltak ezek. A legnyomasztóbb emlékeim ehhez a korhoz fűződnek. Heltai Jenő Szabadság című versének elszavalásáért egy galántai rendőri kihallgatást "érdemeltem" ki. De volt rosszabb is, 1979 novemberének második keddje. A munkahelyemről vittek be Pozsonyba kihallgatásra. Ájultra vertek. Ez volt az első találkozásom a titkosokkal. S ezt még számtalan követte. Főleg itt, Galántán. "Csak" az első és az 1988-as, utolsó kihallgatáson vertek meg. Amikor kiengedtek, volt annyi merszem, és igazolást kértem tőlük. Néhányszor adtak is. Mutatja a pecsétes papírokat ezzel a szöveggel: "Za účelom: objasnenia skutočností týkajúce sa Vašej osoby." Vagy: "Cieľ jednania: v úradnej záležitosti" (A kihallgatás célja: Az Ön személyét érintő tények kivizsgálása; vagy: hivatalos ügyben — a szerk. megj.) — Szerintük én Charta-tag voltam, Bukaresti kapcsolattal gyanúsítottak. Üldözött lettem. Amikor Janics Kálmán hazaköltözött, az édesanyám sírjánál beszélgettünk. A temetői látogatás volt az álcázás. Mert figyeltek mindkettőnket. Megőrült volna az az ember, ha magára hagyom. De bezzeg! Három nap múlva, már itt volt a "meghívó", hogy jelenjek meg a 314- es szobában. Á gyerekeimet ki akarták tiltani az iskolából. A nagyobbik fiam Kassán tanult, az állatorvosi főiskolán, a kisebbik középiskolába járt. Nem volt mindegy... Akkor engem bevittek egy kis sžobába, ott folyt a kihallgatás. Amit mondtam, azt egy emelettel lejjebb egy társaság hallgatta, egyenes közvetítésben... — Akkor is, azelőtt is, utáltam a múlt rendszert. Ha csodát tettek volna, akkor sem bíztam volna bennük. Azt viszont mindig tudtam, hogy egyszer eljön egy más idő... De lám, mit ér a szabadság? A parlamentben, az utcán folyik az acsarkodás. Európát emlegették! De oda szellemileg kell eljutni! Ennyi fért mai történelemóránkba. Adaléknak úgy hiszem éppen elég súlyos. A vágsellyei Vörösmarty Klub tagsága Európában élt és él. Ezt bizonyítja az elmúlt huszonöt évi fennállásuk. A klub szellemisége legyőzte az "izmusokat", átívelt az országhatárokon, és életben maradt a titkosok bénító szorítása ellenére. Relatív szabadságunkban nyerjen új erőt és tagságot. Fister Magda A HÉT 5 Huszonöt év a vártán
