A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-11-29 / 48. szám
Kortárs a gondban és irodalomban (Beszélgetés Szépfalusi Istvánnal) — Neveddel, életutaddal a csehszlovákiai magyar olvasó az elmúlt évtizedekben nem találkozhatott Ezért arra kérlek legelőbb, hogy erről szólj. — Persona non grata voltam az ancien régime idején Magyarországon. Ennek következményei voltak az egykori "tábor" országaiban is. Anyai ágon cseh származású vagyok. Patkolókovács nagyapám a múlt szazad nyolcvanas éveiben Ceské Budéjoviceből vendégmunkásként jött Wefsbe, majd onnan feljött Bécsbe szerencsét próbálni. Édesanyám 1898-ban, Becsben, még cseh állampolgárként született. Én Budapesten születtem, 1932-ben. A szakmunkás vizsgámig ékszerészinas voltam, a gimnázium 3 felső osztályát magántanulóként végeztem el. Sopronban és Budapesten evangélikus teológiát, Grazban történelem és magyar szakot tanultam. Budapesten 1955-ben szenteltek lelkésszé, majd osztrák állampolgárként az államszerződés kapcsán "szabályosan" Bécsbe kerültem. Ausztriában 1956 óta magyar lelkész vagyok, jelenleg az egyetlen protestáns, aki főhivatásban foglalkozik a magyarokkal. Ezenkívül 1975 óta a bécsi egyetem lektoraként a fordító- és tolmácsképző intézet magyar tagozatán tanítok. Elsősorban irodalmi tevékenységemnek köszönhetem, hogy "nemkívánatos személlyé" váltam Magyarországon. Illyés Gyula a hetvenes evekben, Sütő András — a Pótszigorlat 1955, 1983 c. kötetem megjelenése után—kísérelt meg levétetni a listáról, ami végül is barátaim közül — párhuzamosan — Csoóri Sándornak és dr. Frenld Róbert orvosprofesszornak sikerült, 1987 őszén. — Szeretném, ha röviden — mert könyveidben ezt részletesen is leírtad — összefoglalnád a "legkeletibb" nyugati magyarság közelebbi múltját, nemkülönben jelenét — A napjainkban leginkább fogyó kis burgenlandi magyarság Trianon óta tartozik az osztrák államiságba, míg az évszázados grazi és a nyolcvanas években rohamosan növekvő bécsi magyarság mindig is "ausztriai" volt Rajtuk kívül az ország egész területén találunk az utolsó két század folyamán a magyar nyelvterület egészéről elvándorolt különféle, egymással politikai ellentétben is álló emigráns csoportokat, utóbb már szervezett vendégmunkásokat is, főleg Jugoszláviából és Magyarországról. Életükről legutóbb szociográfiai kötetem alapján szemelvényeket közölt a pozsonyi Irodalmi Szemle (Család és anyanyelv, 1990. dec. 1015—1034.1.). A közóp-kelet-európai társadalomváltások, előbb a vízumkényszerek megszűnte stb. hatással volt természetesen a nyugati magyarság közül talán leginkább a "legkeletebbekre", ránk, akik mindig egyszerre voltunk utódállami és szórványmagyarság. Ma az 1976. évi osztrák népcsoporttörvényt vitatjuk, a tanácsadó szerep6 A HÉT be szorítás helyett népcsoport érdekképviseletre van szükségünk, hogy kollektív nemzetiségi jogainkkal országszerte szabadabban élhessünk. Ez természetes előtérbe helyezte az ausztriai magyar identitástudat és a "kettős kötődés" valamennyi közismert gondját. Magyar szempontból az elmúlt időszak legjelentősebb eseményének tekinthetjük az 1991. május 15-én lezajlott osztrák népszámlálást. Az Ausztriában ma legalább 70—80 000 magyarul beszélő vagy értő lakos közül a 10 évvel korábbi népszámláláshoz viszonyítva most bizonyára jóval többen vallották meg magyar "köznyelvüket". Reményünket arra alapozzuk, hogy az Osztrák Statisztikai Hivatal — a Kárpát-medencében ezt példaértékűnek tartjuk — a népszámlálási íveket teljes terjedelmükben lefordította az ország összes nemzetiségi nyelvére (cseh, horvát, magyar, szlovén), a főbb vendégmunkás nyelvekre (angol, szerfohorvát, török), valamint a legnagyobb számú menekültcsoport anyanyelvére (lengyel, román). A népszámlálás előtt körlevelet írtam barátaimhoz és híveimhez, mivel valamennyien "sebeket hordozunk, hegük éietreszóló emlék. Nyelve, vallása, faja, anyaországa társadalmi rendszere miatt századunk Közép-Európájában sokakat megöltek, börtönbe vetettek, emberi méltóságukban megaláztak. Az utóbbit a nyolcvanas évek Ausztriájában közülünk is sokan megélték". Ennek ellenére kértem őket, most ne féljenek megjelölni a titkos népszámlálási íven a magyar nyelvet. — Az egyetemes magyar irodalom nyugatra való közvetítésében a Bornemisza Péter Társaság sokat tett Arra kérlek, beszélj a Társaság múltjáról, munkájáról, jövőbeli terveiről. — A Bornemisza Péter Társaság 1960- ban alakult. Irodalom- vagyis gondolatközvetítő szerepét nem "keleti" vagy "nyugati" hatóság hozta létre, .hanem maga az élet. Közelebbről írófejedelmi sugallat, Illyés Gyula biztatása. A társaság főleg Becsben, de az ország jelentősebb tartományi székhelyein is rendezett már irodalmi, pontosabban szerzői esteket. Szlovákiából eddig Csanda Sándor, Dobos László, Duba Gyula és Gál Sándor fogad(hat)ta el meghívásunkat, hiszen az utóbbi húsz esztendőben többeket hívtunk meg. A nyugat-európai magyar irodalmi körök palettáján sajátos színünket leginkább a romániai magyar irodalmi, művészeti és tudományos élet képviselőinek a meghívása biztosította. Tavaly — 30 éves jubileumunkon — vendégül láttuk Romániából mindazokat az írókat stb., akik valaha elfogadhatták meghívásunkat. Két adásban is tudósított erről a rendezvényünkről a Magyar Televízió. A "Bécsi szószék" című közvetítést a jelen sorok olvasói közül is bizonyára látták néhányan, hiszen vasárnap este, főadásban tűzték műsorra. Ezért magyarázom a címet. A hálaadó istentiszteletet követően — ezen szolgálatot végeztek írók, művészek isi — a magyar irodalmi estre 600-an jöttek el. Mivel nem volt megfelelő termünk, a templomban maradtunk. A szószékre, ahonnan az írók szóltak, kalotaszegi írásos terítő került, az előadásművészek pedig az oltártérben "mozoghattak". (A "bécsi szószék" népművészeti térítőjét 1990. október 14-e óta valaki gondosan őrzi. Ne legyen emiatt lelkiismeretfurdalása, de emlékeztesse mindig az ott elhangzottakra!) Az idén ősszel Mészöly Miklós, Páskándi Géza és az 56. nemzetközi PEN-világkongresszusra Bécsbe érkező magyar írók számos tagja volt vendégünk, utóbbiak számára 1991. november 10-én gálaestet rendeztünk. 1992. január 19-ón pedig, a világegysóg-imahet keretében ökumenikus istentiszteletet tartunk, amelyre a protestáns igehirdetőket Mikó Jenő református és Pavel Uhórskai evangélikus püspök személyében Pozsonyból hívtuk meg Bécsbe, illetve Grazba. Aznap a Bornemisza Péter Társaság nagy, ismét templomi irodalmi estjének ünnepi előadója Dobos László lesz. — Hosszú éveken át kiadói-szerkesztői munkát is vállaltál, s nem egy olyan könyv került ki kezed alól, amely a keleti magyar féltekén nem jelenhetett meg. Többek között a Te közreműködéseddel jelent meg Janics Kálmán, a Hontalanság évei c. kötete is. — Az "Útitárs" (Oslo—Stuttgart), majd az "Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem" (Bern) kiadónak voltam 1957— 1984 között iratterjesztője, kiadója, szerkesztője, majd irodalmi lektora, nyomdai szerkesztője. Több mint félszáz kötetet gondoztam. Egyet megneveztél. Kalandos a kiadás története. Ha már megcéloztad, kitérek rá. Janics Kálmán munkájára budapesti barátaink hívták fel a figyelmünket, amelyet a kiadás elvi elhatározása követett. Majd amikor Párizsban részt vettem a Katolikus Magyar Egyetemi Mozgalom évi kongresszusán, feleségem Bécsből telefonon közölte, hogy Illyés Gyula és Flóra aszszony útban Párizsba felkereste őt, s Gyula bácsi a kötettel kapcsolatban okvetlenül találkozni kíván velem. így is lett. Ismertettem a kiadó álláspontját, és felkértem ót az előszó megírására. Illyés vállalta, meg is irta, de nem gondoltam, hogy ilyen hosszút "merészel". A Janics-kézirat kalandos úton került Bécsbe. Az első példányt a csehszlovák— magyar határon a szlovák állambiztonsági szervek, utána — a gondosan újból javított — másodpéldányt a magyar—osztrák határon a magyar állambiztonsági szervek kobozták el. Az utóbbi esetet a neves ausztriai magyar alkalmi postás, magasszintű budapesti közbenjárásra "nanázó" figyelmeztetéssel megúszta: "ilyesmit utazni akaró turista ugyebár nem csinál!" Hozzám végül is egy sajnos teljesen gondozatlan kézirat jutott ki. Ezt a szöveget a váratlan "postás" azt követően vette elő