A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-11-01 / 44. szám
ÉLŐ MÚLT EGY ELFELEJTETT MŰVÉSZ A "Töpörtyű" (1945) Lent: 100 nap emlékére szeretettel... (1945) Személyes okom volt rá, hogy felkutassam Schubert Gyula — Subi bácsi — sírját. Ugyanis a festőművész családunk jó barátja volt 1945 májusától egészen haláláig, 1949. december 31-ig. A róla írt ismertetőkben nem tesznek említést arról, hogy .1945-ben a ligetfalusi magyar gyűjtőtáborba deportálták mint Bratislava főváros nemkívánatos magyar nemzetiségű polgárát. Ezt igazolja a birtokomban levő egyik festménye is, amely a pozsonyi várat ábrázolja, és a deportálás 100. napján készült. Különösen kedves számomra a szintén birtokomban levő másik műve, amelyen engem festett le négyéves koromban, 1945-ben. A festménynek a "Töpörtyű" nevet adtam, ugyanis Subi bácsi szinte mindennapos vendég volt nálunk, és engem így hívott. Sokat emlegettük azt a kis történetet, amikor egyszer édesanyám eldugta a faluról kapott megsütött kacsamájat, mert meglátta az udvaron Subi bácsit közeledni. Akkoriban nagy ritkaság volt számunkra a kacsamáj. Én alig négyévesen már nem bírtam kivárni, hogy végre megkóstolhassam a csemegét, és türelmetlenül rászóltam Subi bácsira, menjen már haza, mert kacsamájat akarunk enni. Természetesen ezután édesanyám megkínálta Subi bácsit is... Régi újságok között kutatva kezembe került az Irodalmi Szemle XVII. évfolyamának 3. száma, melyben Szíj Rezső emlékezett meg Schubert Gyula halálának 25. évfordulójáról. Schubert Gyula többgyermekes pozsonyi tanítócsaládból származott, 1888-ban született. Apja kívánságára a budapesti egyetem bölcsészeti karán elvégezte a természetrajz és földrajz szakot, tanár azonban nem akart lenni. Beiratkozott a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, de nem végezte el. Nevelő lett a gróf Hoyos családnál az Alföldön. Ez a táj egész életére rabul ejtette. 1926-ban Párizsban tartózkodott, de végül is szeretett szülővárosában, Pozsonyban kötött ki. Első kiállítását 1919-ben rendezte a Művészegyletben, melynek tagja, majd elnöke volt. Megfestette a Balatont, az alföldi tájat, a Csallóközt, de arcképeket is láthatunk munkái között. Az önarcképen és a gyerekportrékon kívül az egyházi témák is érdekelték. Mint ember és művész támogatta a népek közötti békés együttélést. Ezt vallotta: "A közös tájnak, a közös földnek, a közös égboltnak mély, áhitatos szeretete az az összekötő kapocs, amelyik elválaszthatatlanul összeköt, s kell hogy összekössön bennünket, szlovák és magyar alkotóművészeket. Ennek a közös szeretetnek, a közös szellemiségnek, a közös levegőnek ábrázolása a szlovákiai piktúra." Tehát szlovákiai az a festészet, amelyet az itt élő népek: szlovákok, magyarok, németek, ukránok stb. együtt hoznak létre. Halála után több év múltán is úgy emlegették ismerősei, barátai mint a legműveltebb képzőművészek egyikét, akiket valaha Pozsony nevelt föl. Most, november elsején, a halottak napján, szerettem volna elhelyezni Subi bácsi sírjára a kegyelet virágait, de sajnos a sírt nem találtam meg. Hosszas kutatás után Schubert Gyula hozzátartozóitól megtudtam, hogy az Andrássy temető parkká alakítása során a gránitkőből készült síremléket ismeretlen helyre szállították. Mindenesetre szomorú, hogy egy nagy festőművész sírját megsemmisítették, s így személyét is teljes feledésre ítélték. Schubert Gyula emlékét örökre megőrzőm, s egyúttal remélem, hogy az utókor sem feledkezik meg róla, ahogy a temetésén elhangzott búcsúbeszédben mondták:"... Tested eltűnik, de alkotásaid megmaradnak... amíg mi élni fogunk, élni fog a hűség, szeretet és kitartás erkölcse, a te képeid világítani fognak előttünk, emlékeztetni fognak rád és kötelességeinkre." PLOCZEK MÉSZÁROS ERZSÉBET Reprófotó: Prikler 10 A HÉT
