A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-10-11 / 41. szám
FOLYTATÁSOS REGÉNY 16. Fanni még három hót múlva is arra riad fel éjjel a kórházi ágyon, hogy imbolyog vele a szoba, s ő kétségbeesve kapaszkodik az ágy szélébe, akár egy gumicsónakba a tenger közepén. Egyszer falhoz támasztott koporsókról álmodott: az egyikből — mint valami ruhásszekrényből — isten tudja miért, éppen a keresztanyja lépett elő fakó faarccal. Fannit ébren is meglepték szorongásai. Elhessegetni képtelen "emléke" volt a kellemetlen visszatérés a műtőasztalon a semmiből, a túlról a tudati állapotba. Még merev volt a teste, nem látott csak homályos kontúrokat, de már kristálytisztán hallott mindent. A műtő csempózett, rideg falain szinte pattogtak a szavak: "Négyórás műtét... szegény aszszony... jó, hogy kibírtál" Ekkor ébredt tudatára, hogy vele történt valami, s egyáltalán nem csodálkozott azon, hogy hol van. Mert ott, akkor, mindjárt feltört a semmiből az emlék, hogy volt egy nagy robaj, egy nagy csörömpölés... és katt... Amikor a műtét után immár a szobában megállt az ágya mellett a sebész és közölte vele, hogy mindent megtettek, ám csak egy-kót hót múlva derül ki, járni fog-e valaha is, Fanni úgy érezte összeomlik a világ. Később eszébe jutott Orsi. Derengett neki, hogy amikor kitolták a műtőből, Rasztyo ott állt a folyosón sápadtan, dermedtem Csak nézett azzal a sötétbarna szemével, nem szólt. Aztán bejött minden nap, de Fanni idegennek érezte. S nem csak őt. Mindenkit, aki "kintről" jött, s aki egészséges. Gondolkozott rajta, hogy miért van ez így. Amíg tépelódött, eszébe jutott, hogy egyszer régen egy Kovács Magda-novellában olvasta, bajba került lányukat a szülők úgy nézték tehetetlenül, mintha egy folyó másik partján állnának. Csak átkiabálni tudtak neki, segíteni nem. Hangjukat elnyelte a folyó zúgása. így van ő most Rasztyoval. Mintha a folyó túlsó partjáról kiabálna neki. Látja, hogy mozog a szája; de nem hallja mit mond. Nem tud segíteni... Az Esti Szóban nagy riadalmat keltett Fanni balesete. A két másik utas kisebb zúzódásokkal megúszta a karambolt, s nekik volt köszönhető, hogy Fannit időben a kórházba szállították. Az első napokban általános beszédtéma volt, még a napi politika is háttérbe szorult, pedig fontos események zajlottak, például a három magyar politikai mozgalom és társadalmi szervezetek képviselőinek első közös tanácskozása a bársonyos forradalom óta. Mindenki nagyon fájlalta Fanni balesetét. Többen felhívták telefonon Rasztyot, felajánlva segítségüket, s kilátásba helyezve egy esetleges későbbi beteglátogatást. Néhány nap elteltével azonban, amikor hírül vették, hogy javul Fanni állapota, néhány kolléganő, kávé mellett, nagy füstkarikákat eregetve előbb csak jelzésszerűen, később egyre nekibátorodva megtárgyalta, hogy mi lesz most már Fanni gyönyörű lábával. Vajon nem kell-e idővel mégiscsak amputálni, netán műlábat kap majd... — Most már eléggé fejlett a protézisgyártás. A vámelőírások sem olyan szigorúak, sok mindent be lehet hozni. Foglalkoztam már ezzel a témával, van néhány menő ismerősöm a szakmában — dicsekedett Bólády Ica. — Mire húzza most már azt a szép, új fekete kecskebőr csizmáját, ha eljön a hűvös idő? — tette fel a költői kérdést a meglehetősen molett Sárkány Tünde. — No, maga se' fog egyhamar cipőbe' járni — állapította meg a szomszéd ágy lakója is. — No de ne búsuljon, az a fő, hogy megmaradt — tette még hozzá, mintegy lezárva a témát. Fanni nem is bánta. Negyedik hete társalgóit már körülbelül ilyen stílusban az öregasszonnyal. Ó beszólt, Fanni meg áltaiaban hallgatott. A "társalgás egész napos monológgá sűrűsödött, amelynek rövid szüneteit teta Hroboňová táplálkozásra használta ki. Fanni kezdetben nagyon nehezen viselte el, hogy a szomszéd ágy lakója már reggel hatkor kinyitotta a száját, s az evésre szánt időt leszámítva tíznél hamarább sosem csukta be. Később azonban rájött, hogy Hroboň mama derűs együgyúsógóvel milyen jó szolgálatot tesz neki. Eltereli a figyelmét önmagáról. Fanni mindent tudott már róla, még olyan apróságokat is, hogy milyen mocskos a menye melltartója, milyen férfi volt Hroboň papa ifjúkorában, hány angyalkával gyarapították az égiek seregét, s ha hazaengedik, fütyül a diétára, mindjárt összecsap egy jó kiadós ebédet, mert szegény papa nélküle alig eszik. Egyszer éjszaka kettőkor verte fel a szoba lakóit, miután visszatért az illemhelyről. Fanni el sem tudta képzelni, mi lehet határtalan izgatottságának az oka. Hroboň mama lihegve a sietéstől, felháborodva mesélte, mit látott. A szomszéd szoba másnap elbocsátandó lakóját, a vakbélműtétes ifjú és kívánatos Hankát rajtakapta a vécében a magas egyetemistával a fórfiosztályról... — Tudják, az a magas sovány, akinek a pajzsmirigyót operálták, — magyarázta izgalomtól elcsukló hangon. — Beszólni még alig tud, és már miken jár az eszel Micsoda erkölcsök! — Miért, mit csináltak? Csókolóztak? — kérdezte felkönyökölve az ágyon Milka, az óvónő. 18 A HÉT SZERDAHELYI TAMÁS — Ilyen torokkal csókolózni? Keféltek, — mondta ki kerek-perec. — Ugyan már! Maga rémeket látl — Ha mondom, higgyenek nekem...I — Tudja mit, hagyjon minket aludni — mondta Horskýné, és sebén tartva a kezét óvatosan a fal felé fordult. Eloltották a villanyt, de Fanni nem tudott elaludni. A sötétben hallotta, ahogy Hroboň mama még sokáig sustorog az ágyban. Fanni szerdán megkérte Rasztyot, ne jöjjön be minden nap a kórházba, inkább siessen haza Orsihoz. Rasztyot nyomasztotta Fanni balesete és rossz kedélyállapota, állandóan reá gondolt, mégis örült, hogy csak a látogatási napokon kell Fanni gyötrődését néznie. Hazafelé menet immár harmadszor történt meg vele, hogy útközben vett egy üveg borovicskát, s otthon betette a hűtőszekrénybe. Onnan töltögette magának esténként, amikor Orsi elaludt már. Az alkohol elzsongította, úgy simított végig a tudatán, mint amikor az ember puha vattapamaccsal gyengéden vógigpúderozza az arcát, hogy ideig-óráig eltüntesse a feltűnőbb hibákat. Rasztyot Fanni balesetén túl más is nyomasztotta. Bántotta, hogy a mama nem látogatta meg még a feleségét, s velük sem igen törődött. A négy hót alatt kétszer hívta meg őket ebédre. Aztán a harmadik dolog... Az osztályról talán az egyetlen volt. aki nem vett részt az önálló Szlovákiát követelők tüntetésén. Pedig hívták... és ó Fannira hivatkozva nem ment el, mondván: várják a kórházban. Pedig aznap nem is ment oda. Nem merte megmondani, hogy nem ért velük egyet, és az egész cirkusz nem érdekli. "Ha megmondom az igazat, rossz szlováknak tartanak majd, pedig én is olyan vagyok mint a többi... csak éppen magyar... a feleségem... és most már sánta is..." Morfondírozott, s fűzte egymásba egyre szaporodó, nyomasztó gondolatait. Éjféltájban bebújt az ágyba. Erezte, többet ivott a kelleténél. Reggel kiadatlanul, fájó gyomorral ébredt. A legelső dolga az volt, hogy a maradók borovicskát kiöntötte a lefolyóba. Pedig már akkor tudta, hogy délután, hazafelé jövet ismét vesz egy üveggel. A kórteremre álmos esti homály telepedett. Vasárnap volt. A szoba lakói esti tereferóre gyűltek össze a folyosón. Már aki tehette, s nyomorúsága nem kötötte az ágyhoz, mint Fannit, aki nagyon szomorú volt. De milyen legyen az ember, ha alig egy órája búcsúzik el szeretteitől. Feldúcoit felsőtesttel ült az ágyon, s azon tűnődött, hogyan fog majd a jövőben megfelelni a legalapvetőbb követeimé-
