A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-09-27 / 39. szám
Pozsony utcáit ellepték az alkalmi újságós könyvárusok. A rengeteg silány szellemi termék között azonban mindig akad egy-két olyan dolog, amely felkelti az ember érdeklődését. Utcai könyvárusoknál vettem meg azt a könyvet, amely ürügyül szolgált egy beszélgetés megejtéséhez. Pontosabban csak a kötet második fele, ugyanis Pavel Vilikovský Slovenský Casanova (Szlovák Casanova) és Grendel Lajos Okno po erotických snoch (Emlékezetkiesés erotikus álmok után) címek alatt egy kötetben adták közre alkotásaikat. Amikor Grendel Lajost a könyv geneziséről faggattam, többek között a következőket mesélte el nekem: —Valamikor a múlt év végén Miloš Žiak és Martin Šimečka, az Archa Kiadó két vezetője megkérdezték tőlem, nem tudnék-e a kiadójuk számára egy novelláskötetet összeállítani. Mivel egy kötetnyi anyagom nem volt, legfeljebb 70—80 flekknyi, a kiadó úgy döntött, közös könyvet ad ki Pavol Vilikovskýval. A kötetben megjelent novelláknak a háromnegyedét szerencsére akkorra már lefordította Karol Wlachovský és megjelentette különböző szlovák folyóiratokban. Februárban leadtam a kéziratot a kiadónak, s májusban megjelent a könyv. A kötetben közreadott novelláim egy kicsit pikánsak. Ilyen kötetem magyarul még nem jelent meg; nem azért, mert visszautasította a kiadó, hanem egyrészt a Bőröndök tartalma című kötetem óta Irt novelláimat eszembe sem jutott összegyűjteni, másrészt meg ha összegyűjtöttem volna is és leadom a Madách Könyvkiadónak, legalább két évig tartó nyomdai átfutási időre számíthattam volna. Iszonyú hosszú idő telik el a kézirat leadása és a könyv megjelenése között. Nemcsak a Madách Kiadóban van ez így, az összes többi nagy, szlovák állami kiadóban is. Az Archa viszont, amely a Charta 77 alapítványából él, nagyon kis kiadó, és nagyon rugalmasan, gyorsan a piacra tudja dobni a könyveit. Véleményem szerint ez lesz majd a jövő útja a könyvkiadásban. Idáig azonban el kell jutni, és eltart még egy ideig, amíg a nagy apparátussal dolgozó állami könyvkiadók is olyan rugalmasak tudnak lenni, hogy a szerzőknek ne évekig kelljen várniuk könyvük megjelenésére. — Csáth Géza Wlachovský által lefordított novelláit olvasva éreztem azt, amit most, a te könyved olvasásakor. Nevezetesen azt, hogy engem, a többnyire magyarul olvasót nem zavar a szlovák szöveg. Ez az író, vagy a fordító érdeme? Vagy bármilyen magyar szöveg belső logikája eredményezi azt, hogy könnyebben emészti meg az ember a szlovák fordítást, mint egy eredeti szlovák szöveget. Megjegyzem, lehet, hogy ez teljesen szubjektív benyomás. — Remélem, hogy az író érdeme is, ám az sem kizárt, hogy a fordítóé. Karol Wlachovský eléggé ismert arról az oldaláról, hogy a városi próza nyelvét fordításaiban igen jól és eredményesen honosította meg, gazdagítva ezzel az egész szlovák irodalmat. A város ugyanis mindig internacionális egy kicsit. Meggyőződésem, hogy ha Vilikovský prózá6 A HÉT ját olvasnám magyarul — remélem ennek a napja is eljön, mert kiváló író —, valószínűleg szintén nem érezném, hogy szlovák író írta. Az egyetemesbe tudja ugyanis emelni regénye, vagy elbeszélésfüzére tárgyát. Benne van ugyan az elmúlt húsz évnek például a pártzsargonja, vagy az egész szlovák valósága, ám nem úgy van jelen, mintha erre helyezné a súlyt. Általánosított jelzésrendszerben jelenik meg a valóság, s talán azért érzi az olvasó, mindegy, hogy szlovák, cseh, magyar, vagy netán lengyel szerző írta a művet — Feltéve, ha nem lennének a műben bizonyos konkrét utalások a valóságra, a helyszínre, bizonyos történésekre, amelyek csak itt és csak velünk eshettek meg... Az imént szóba került, hogy a könyvben közölt novelláid meglehetősen pikánsak. Az Író a történteket "felülnézetből" ábrázolja, nem kis iróniával, amely helyenként a groteszkbe átcsapó önirónia. Nem mellékes az sem, hogy olykor kacagtató. Jól szórakozik az olvasó, annak ellenére, hogy nem mindig szeretne valamely szereplő bőrében lenni. Én személy szerint nagyon élvezem, amit a nőkről írsz, a férfi—nő kapcsolatról, a férfi állandó meneküléskényszeréről, amely szinte minden írásodban benne van. — Néhány novellám és főleg a Thézeusz és a fekete özvegy című regényem miatt mind a mai napig egy olyan félsz van bennem, hogy engem valami rettenetes nőgyűlölő embernek tartanak majd azok az olvasóim, akik a már emlegetett novelláimat és regényemet elolvasták. Ez egyáltalán nem így van. Nincs bennük semmiféle nőgyűlölet. Inkább azt mondanám, hogy a férfi—nő kapcsolatnak a szomorúságát, tragikomédiáját próbálom valamilyen módon megfogni. Természetesen úgy, ahogy azt én látom, s ezzel nem szükséges egyetérteni. Örülök, hogy észrevetted az írásaimban az iróniát és az öniróniát is, hiszen a regény és a novellák férfiszereplői sem szentek. — Egyáltalán nem... sőt... férfihőseid sem különbek nő társaiknál. Rendkívül szórakoztató a regényben ábrázolt férfiak menekülési kényszere a nőktől, ám ez csak vergődés. Nem nagyon megy a dolog, mert lehet, hogy egy bizonyos nőtől el lehet menekülni, de a Nőtől soha. Így lesz írásaidban a teremtés koronája, a kemény, durva és szívtelen férfi kiszolgáltatott és nevetséges. — írásaimban tényleg erről a menekülésről van szó a nőktől és a nőkhöz, annek a bolyongásnak a szépségéről, de a szomorúságáról és a reménytelenségéről is. S ezen a reménytelenségen mégiscsak átködlő mély emberi szépségről... Félreértés ne essék, nem állítom, hogy az így van megírva, de úgy szerettem volna megírni, hogy ez benne legyen. — Ehhez hozzá kell tennem egy másik dolgot is. Én személy szerint úgy vagyok ezzel, hogy az írásaidat olvasva mindig leszögezem magamban, amit olvasok, a férfi—nő kapcsolatnak csak egy nagyon Jós szeletét ábrázolja. Ám ha te, az író azzal a rejtett szándékkal veted papírra történeteidet, hogy a férfi—nő egész kapcsolatrendszerót kívánod ábrázolni, akkor ez nagyon elszomorítana, s írásaidat olvasva nem tudnék felhőtlenül szórakozni. Tudom, hogy ez egy nagyon spekulatív kérdés... Ne érdekeljék az olvasót az író rejtett szándékai... — Valóban úgy van, ahogy az elején megállapítottad. Ahogyan a valóságot ábrázolom, tényleg csak egy szelete, lehetséges nézőpontja, megközelítése a férfi—nő kapcsolatnak. Az abszurd és a groteszk eszközeivel dolgozó író számára kézenfekvő, vagy nyilvánvaló, hogy fölnagyítja ezt a szeletet. Úgy torzítja el, hogy a másik oldala — egy olyan nézőpont, amely teljessé teszi e kapcsolat ábrázolását — a hiányával lesz jelen. — Elég régen olvastam Milan Kundera Tréfa című regényét. Van abban egy jelenet egy légyottról, amelynek a hangulata, a módszer, ahogyan az Író a témát "megragadta", kísértetiesen hasonlít néhány általad ábrázolt helyzethez. Amikor elolvastam ezt a részt a könyvben, átérezve a helyzet tragikumát és komikumát is egyben, a hasamat fogtam a nevetéstől, s közben megállapítottam magamban, hogy sohasem szeretnék olyan helyzetbe kerülni, mint a jelenetben szereplő asszony. — Kunderáról a gonosz nyelvek viszont tényleg azt mondják, hogy valóban nőgyűlölő. Az ő életműve vastagon át van szőve a férfi—nő kapcsolat leglehetetlenebb helyzeteinek ábrázolásával. Bizonyára van egyfajta szemléleti rokonság közöttünk, legalábbis a férfi—nő viszony ábrázolásában. De ón nem vagyok nőgyűlölő... ezt még egyszer vastagon aláhúzom. L. Dusik Éva Fotó: Nagy László