A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-09-27 / 39. szám
OTTJÁRTUNK Rendhagyó várlátogatás Többedmagammal olvadozom az augusztus végi kánikulában a krasznahorkai vár bejárata előtt. A belépőt már megváltottuk, várjuk az idegenvezetőt. Abban reménykedem, hogy egyszer végre, magyarul is végigkalauzolnak a patinás termeken. Szeretném legalább most, felnőtt fejjel magyarul hallani mindazt, amit iskolás koromban nem mondtak el. Az augusztus végi kánikulában, a krasznahorkai vár tövében feltettem magamban, hogy márpedig ón most nem engedek a jogaimból, és kérni fogom a magyar • Ez az a bizonyos ágyú, amelyet Jókai is említ... (vagy mégsem az) idegenvezetőt. Biztos voltam benne, hogy meg is kapom. Nyílt a kapu, megjelent az idegenvezető, és mondta, hogy "Poďte ďalej". Megindult a tömeg, és én előre furakodtam, hogy elmondjam kívánságomat. Tört magyarsággal válaszolta, hogy egy ember kedvéért nem indítanak magyar idegenvezetővel csoportot. Mondtam, nem vagyok egyedül, és a mellettünk várakozó két családra és a kissé távolabb álló három lányra mutattam. Erre megkérdezte: "Vy neviete po slovensky?" (Nem tudnak szlovákul?) Hogy a hangsúly mit sugallt, azt most hagyjuk. A két csehszlovákiai magyar család mély hallgatásba burkolódzott a továbbiakban. Semmi kedvük sem volt meglincseltetni magukat. Mondtam, hogy vannak köztünk magyarországiak, akik nem értenek szlovákul. Erre az volt a válasz, hogy nincsenek elegen. Majd, ha kitesznek egy 2 A HÉT csoportra valót, akkor kapnak idegenvezetőt. Addig várjanak. Nem vártak. Mellénk szegődtek és ón felcsaptam tolmácsnak. Útitársammal megosztottuk a feladatot. Amíg ón az egyik szobában elmondtam magyarul a magyarországi látogatóknak a tudnivalókat, addig ő már hallgatta a következő szobában elhangzó magyarázatot, és ott ő fordított, mert az idegenvezető, bár tudta és látta, hogy fordítjuk szavait, nem volt ránk tekintettel, sietett szobáról, szobára. Ki tudja, lehet, hogy a kalauzolt csoport számától függ a bére. Ha azt akarná a jelenlegi "várúr", hogy a látogató — minden náció — jól érezze magát a várban és megértse a magyarázatot, akkor legalább a tárlók feliratát feltüntetné más nyelven is, nem csak szlovákul. A várnézés felétől már nem győztük a fordítást, a csoport két-három szobával előttünk járt, a villanyt is eloltották. A kapcsolót megtaláltuk, és a feliratokat olvasva mégis tájékozódtunk. Ha németül vagy angolul is feliratoztak volna, többet értettünk volna meg. Mert a "kyrysy" szó, amely egy tárgyat jelöl, lefordításával sehogy sem boldogultam. Abban a szobában, amelyben a Jókai regény, A lőcsei fehér asszony szereplőinek portréi vannak kifüggesztve, utolértük a csoportot. Éppen időben ahhoz, hogy meghalljam a tájékoztatót: "A várat soha be nem vették, idegen csapatok el nem foglalták". — Határmódosítással esett el — fejeztem be a mondatot gondolatban. — Non videri séd esse — betűzte matt Nepomuki Szent János frissen felújított kápolnában őrzi a várbejáratot. Nagy kár, hogy mesélni nem tud gyarországi útitársam az egyik ajtó fölötti feliratot, és már fordította is: Nem látom, de van. — Vajon mire gondolt a feliratot kőbe véső mester? — töprengtünk közösen, és sajnáltuk, hogy nincs több latin felirat, mert azt legalább értenénk. Közben ismerkedtünk. Az Apostol nővérek, Rózsa és Klára debreceniek, és barátnőjüknél, Szalóczy Johannánál nyaralnak Színben, itt nem messze, a határ túloldalán. Rózsa negyedéves főiskolás, Egerben tanul, történelemtanár lesz. Húga is pedagógusnak készül, elsős a debreceni tanítóképzőben. Barátnőjük végzős hallgatója a Hajdúböszörményi Óvónőképző Főiskolának. Nem először járnak Szlovákiában. Már látták a Rákóczi-házat Kassán, meg a dómot. A mai nap délutánján még Rozsnyóval ismerkednének. Kérdezik, ott mit érdemes megnézni. Nehéz ez a kérdés. Csak a latin felirat jut eszembe. Azt, ami nem látszik, de van. Például a Franciska szobra. De az augusztus végén még nem volt a helyén. Majd, ha a helyére állítják... Addig? Addig marad a régi, hite• A várlátogató jövendő pedagógusok. Balról: Klára, Johanna és Rózsa les könyvekből való tájékozódás. Várlátogatás után, otthon elolvasva a vártörténet... E várlátogatásom után nemcsak a krasznahorkai vár történetére vonatkozó fejezeteket keresem a régi könyvekben, hanem a magyar nemesi viselet hiteles leírását is. Mert kérem, én olyat láttam az egyik tárlóban, hogy nem akarok hinni a szememnek. Bemutatják ugyanis az egyes korok korhű öltözékét is. Van ott török-ruha, hadnagyé és katonáé, és magyar nemesé, amelyet amikor megpillantottam, elállt a lélegzetem: piszkosszürke lúdtollat tettek a süveg tollforgójábal Azonnyomban reklamáltam az idegenvezetőnél, hogy ez biztosan valami tévedés les_z. Ó csak legyintett, s mondta, hogy nyugodjak meg, a ruhák sem eredetiek, hanem egy prágai restaurátor műhelyben készültek, minta után, mai anyagból. Mit modjak? Megnyugodtam. Nem is szólok most már egy szót sem a krasznahorkai vár mai "urainak" vendéglátói kedvességéről, a tájékoztatás nyelvéről és a látnivalók hitelességéről sem. Fister Magda (A szerző felvételei)
