A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)

1991-09-13 / 37. szám

SORSOK-KÉPEK Biokörte Kockás ingben, munkában megkopott "kimenős" öltönyben áll az autóbuszmeg­állóban és stoppol. Pedig már rég kinőtt az autóstoppos korból... ... Nem lehet elsuhanni, nem lehet nem megállni... Ilyenkor szoktam szégyenleni azt, hogy ón kényelmesen utazom, míg mások... — Proszím vász, igyetye do Rozsnyavi? — nyitja félénken az autóajtót. — Persze, bátyám, csak szálljon be nyugodtan — pattanok ki a kocsiból, nyi­tom a hátsó ajtót és eligazítom a zakó kilógó csücskét. Imre István és körtével teli szatyrai betöltik a Favorit hátsó ülését. Elindulunk. Visszaélve a helyzettel kér­dezgetni kezdem honnan jön és hová megy. — Itt lakom a tunel fölött — mutat a Szoroskői vasúti fölüljáró fölötti sziklás hegyoldalra. Gyümölcsöskertek, sziklának simuló kicsi házak, kerti lakok sejlenek a magasban. — Rozsnyóra igyekszem, a piacra — hallgat egy gondolatnyit, majd hozzáteszi — kell a pénz, a körtét akarom eladni. — Nehéz lehet így megélni... — Nem könnyű, de mindig terem valamit a kert. Most éppen körtét. Csak megkés­tem egy kicsit. Mert ugye reggel megszedi az ember, s mire lekászálódok a buszme­gállóhoz ennyi szatyorral, van vagy két kilométer is az út, és egy busz sem akar megállni. Csak rohannak... Már lassan dél lesz. Estig sem adom el a körtét... — Szerintem a mai háziasszonyok nem kora reggel járnak bevásárolni, hanem délután is, munkából haza menet is — mondom, hogy vigasztaljam kicsit. — De még a hivatalba is el kell mennem — mutatja a levelet, mert nem érti miért hívják. Ebbői a levélből tudom meg, hogy most intézi a nyugdíjkórelmét. Elmagyará-OTT JÁRTUNK zom az ügyintézés menetét. Hálásan bólo­gat. — Egyedül ól? — Igen... Volt feleségem is, de Csehor­szágban maradt. Nem akart velem ide költözni. Nekem jönni kellett. Amikor 81- ben baleset ért nem bírtam tovább dolgoz­ni. A fél testem lebénult. Azóta kijavultam egy kicsit, de nem dolgozhatok tovább a szakmámban. Pedig sokmindenhez értek. Gáz- és vízvezeték szerelő vagyok, he­gesztői vizsgát is tettem. Az orosz határtól idáig — s itt Szádalmás felé bicqsnt — építettem a gázvezetéket. Olykor ó’erókig vízben, mocsárban állva-járva fektettük a csöveket... Tönkre mentem. Alig bírom a lábamat... Hogy járjak ón most papírok után? Hogy szedjem össze az éveket? Honnan tudjam, hogy mikor melyik cégnek dolgoztam? Ahova küldtek ón oda men­tem. Fizetésnapkor átvettem ami járt... — Még szerencse, hogy a hegyoldal terem. Síkvidéki ember vagyok, nem is hittem volna, hogy ezen a sziklán gyü­mölcs terem. — Terem bizony, jó agyag az. Jó sárga agyag. Meg vörös agyag. — Melyik piacra megy? Hol száll ki? — Jó lesz itt, az élelmiszerbolt előtt. Ez egy forgalmas hely. Remélem szeren­csém lesz. Ezt a néhány szemet fo­gyasszák egészséggel... — hagy néhány körtét fizetség képpen az ülésen. Felbúg a Skoda-motor, a fordulóból még visszaintek... Fister Magda (A szerző felvétele) Dunai emlék Negyven évet pergetek vissza az élet kalendáriumon, gyermekkori világomba vo­nulok vissza, s kérdezősködöm, mi minden változott az ón szeretett, de sajnos jelenleg távoli vidékemen. Látom Csallóköz peremét, a hullámzó távolban sejtem a délibábot, s magam elé simítva e vidék térképét, nem merek még csodálkozni sem. Az évek során megváltoztak a térképek is, más lett a térkép fogalma. Modern légifelvételek ridegen és automatikusan adják tudomásul a változások sorozatát, s az összehasonlítás szinte fáj, annyi változás el sem könyvelhető egy em­berélet folyamán. Az ón régi térképem nem csal, Somorja déli peremén Gútortól Körvólyesig ábrázolja. A széles kék esik a vizek vizét az Öreg Dunát jelzi. A térképen is éppúgy dominál, mint a valóságban. Hömpölyög, nagyságával ijesz­tő benyomást kelt, hatalmassága varázsosan vonzó számomra, imádom egyéni lágyát, viharos moraját, iszapos illatát. Megcsodá­lom a kacskaringós, romantikus mellékágait, melyekben kavicsot lerakva formálódott a vidék mindennapi jellege. Visszaemlékezve, az első pillantásom a gútori kövezésnél akad meg. A homokzátony elnyúlt aranyos pereme csiklandozta a lel­ket... Tekintetem nem kerülheti el a volt cséfai földkunyhót, ahol az idős halász remete életet ólt, de halász bölcsessége ismeretes volt az egész környéken. Tudott ő halászhá­lót is kötni, de tudta bámulatosan használni is. Ezen az útvonalon járva meg kell, hogy emlékezzem a volt Máár házról, mely a gútori töltéstől állt nem messze, az akácos erdő szélén. A ház előtt tiszta vizű tó ékeskedett, s hogy e panoráma beillett a tavasszal kivirágzott mesés természet ölébe, az két­ségtelen. Követve a Duna folyását, a Kompi ág volt mindig megkapó a számomra. Folyá­sa lassú volt, meredek partok övezték, né­hány átkelésre alkalmas részén sok ladik várta ringatózva gazdáját. Komp is közele­dett, felvett két lovaskocsit is megrakva szé­nával, de sok földiszedret szállító embert is szállított fedélzetén. A kompjáratot Somorjá­­tól a Feneketlen tó mellett haladó útról lehe­tett a legjobban megközelíteni. A tavat az öregek állítása szerint egy réti kút felbugy­­gyant vize alakította, mélysége akkoriban félelmetes volt, de alig tudtuk megállni, hogy ne fürdödjünk egy jót benne. Külön élmény­nek számított a Kompi ág bal partján felke­resni a Repülő roncsok által megnevezett erdőrészleget. Valóban két angol bombázó gép maradványai voltak szétszórva a terüle­ten. Tanúsították az 1945-ben történt pozso­nyi Apollo olajfinomítóra vezényelt szőnyeg­bombázás történetét, de számukra ez a terület lett az utolsó repülőterük. Ha Somorja pereméről, a Majrokból a Duna felé indultunk, az árnyas fával szegett Négyeseki út egyenese kalauzolt ki a töltésig. A töltés alatt terjedt ki az ismert dinnyeföld. Néhányszor sikerült is megdézsmálni, sok gondot okoztunk őrzőjének, a púpos Vincé­nek. A töltéstől tovább haladva a Kompi ág mellékfolyásához a Körtefák térségébe jutot­tunk. Öt terebélyes vadkörtefa díszelgett a magas parton. A fák koronái alatt valamikor fináncok, majd halászkunyhó állott. E szaka­szon a folyó sebesen távolodott, partja sűrűn volt benőve alacsony füzessel, amelyeken tavasszal szép barka nőtt. S mivel komoly ministránsok voltunk ebben az időben, a barkaszentelő szertartáson mindig a leg­szebb csokorral dicsekedtünk. Nyári időben pedig az itt lévő füves réten árvalányhaj volt található. Kerestük is, gyűjtöttük erősen, hisz már volt kinek ajándékozni. A folyóágat kísér­ve Csölösztő községbe érkeztünk. Házai a töltés alatt vannak eldugva. Emlékszem még a négyszögletes fa haranglábra, melynek estélyi kongását Somorján is lehetett hallani, szinte látom a Sükéék kis hangulatos kocs­máját, ahol mi, gyerkőcök, "krakedlit" szopo­gattunk, hiányzik a Róka sziget, a mellette húzódó fürdőhelyével. E részt elhagyva a Benda ház felé kanya­rodik a folyóág, és ott veszi fel a versenyt a sebesen folyó Kompi ággal, hogy egy hosz­­szabb, széles kanyar után találkozzon az Öreg Dunával. Kezemben a legújabb lógifelvétel. A múlt összehasonlítása a jelennel megdöbbentő, hisz e kis feltüntetett területen egyszerűen minden pótolhatatlanul meg lett semmisítve. A beavatkozások a természetbe olyan embe­rektől származhatnak, akiket sohasem fűzött szoros kapcsolat a tájhoz. Örökbe most egy természeti roncsot kaptunk. Nagy Ferenc A HÉT 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom