A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-08-16 / 33. szám
ÉLŐ MÚLT A pozsonyi vár Mária Terézia idejében Június elején Mária Terézia koronázására emlékeztek Szlovákia fővárosában. Pozsony nagyon sokat köszönhetett a felvilágosult abszolutizmus eme jelentős képviselőjének. A török háború és a rendi felkelések befejezése után a XVIII. század második felében a város politikai, társadalmi és kulturális jelentősége lényegesen meg növekedett. Az akkori Magyarország fővárosa és egyben legnagyobb városa. Pozsonyban tartják a koronázásokat, az országgyűléseket, itt székel a királyi helytartó, és itt kapnak helyet a központi hivatalok. A gótikus városfalakat lerombolják, s a nemesi familiák szebbnél szebb barokk és rokokó palotákat emelnek. Mária Terézia nevéhez fűződik a vár legnagyobb átépítése is. Az uralkodói nagyvonalúságnak előzménye van. Mikor VI. Károly meghalt, a Pragmatica Sanctio értelmében leánya, Mária Terézia, 1736 óta Ferenc István lotharingiai herceg felesége örökölte valamennyi Habsburg-ország trónját. A szomszédos országok uralkodói azonban rokoni kapcsolataik révén a birodalom felosztását követelték. Mária Terézia 1741. szeptember 11-ón gyászruhában jelent meg Pozsonyban az országgyűlésre öszszejött magyar rendek előtt, fiával, Józseffel a karján, hogy a magyar nemesek támogatását kérje. Az országgyűlés megszavazta a segítséget. Nem is annyira a segítség, mint inkább a magyar nemesség állásfoglalása volt döntő Mária Terézia uralkodásának kezdeti időszakában. Később több alkalommal hangsúlyozta, hogy a magyarok mentették meg uralmát. A királynő és a magyar rendek közötti kapcsolat — főleg 1765-ig — igen szívélyes maradt. A nyolcéves háború után a császárnő parancsot adott a budai vár átépítésére, gazdagon adományozta a címeket, s a nagyurakat engedelmes udvari nemesekké tette. Az 1764-1765-ös években a bécsi udvar megpróbálta a többi tartományhoz hasonlóan Magyarországon is bevezetni a nemesi adózást. A pozsonyi országgyűlésre összesereglett nemesek heves tiltakozásukat fejezték ki e ettől fogva kizárólag rendeletekkel kormányzott, s egyáltalán nem hívta össze az országgyűlést. Valószínűleg a bizonytalan belpolitikai fejlődés hatására döntött úgy, hogy továbbra is Pozsonyból kormányozza Magyarországot. A pozsonyi vár átépítésének első terveit Jean Nicolaus Jadot dolgozta ki 1751-53 körül. Megvalósítására azonban a hétéves háború miatt nem került sor. Az új tervet Anton Hillebrandt, a pozsonyi építészeti kamara vezetője készítette, s ő vezette a munkálatokat is. A várpalota átalakítását 1763—1765 között végezték. Mivel a régi gótikus palota termei már nem feleltek meg a rokokó kori királyi udvar követelményeinek, a királynő egy új palota, az ún. Teróziánum hozzáépítését rendelte el. 1766-ban ide költözött a királyi helytartó, Albert herceg, Mária Terézia veje, egész családjával. A régi palota déli szárnya előtt díszudvart teremtettek, az őrség számára pedig két szimmetrikus épületet emeltek. A szárny közepén hatalmas, többrészes kapuzatot alakítottak ki három ovális csarnokkal. A nyugati szárnyon átépítették a XVII. századi Páfffy Pál épített lépcsőházat. A palota belső tereit is átalakították. A déli szárny termeit a külső fal kivósósóvel két méterrel bővítették. A mennyezetet rokokó stílusban stukkóval gazdagon díszítették. A nyugati szárnyhoz nyári lovardát, valamint gazdasági és személyzeti épületeket, a külső vár területén pedig új kaput — a bécsi kaput — emeltek. Az épület északi oldalához nagy téli lovardát csatoltak, s közvetlenül a szomszédságában pedig egy labdaházat, melynek földszinti térségei a nagy francia parkba nyíltak. A várpalotától északkeletre a gótikus várfal közelében álltak a gazdasági épületek és a testőrcég laktanyája. Az új palota keleti oldalán kis francia parkot létesítettek. A jobb kilátás végett a várfal egy részét a park szintjéig lebontották. Az átépítési munkáknak az volt a céljuk, hogy az eddig kizárólag védelemre használt várat olyan rezidenciává alakítsák át, amely reprezentálja az abszolút uralkodó hatalmát. Mária Terézia halála után sajnos a vár hamar hanyatlásnak indult. A császárnö utódai már nem törődtek karbantartásával. II. József idejében katolikus papnevelde működött a palotában, majd Pulszky ezredes terve alapján 1802- ben laktanyává alakították át. 1811. május 30-án hatalmas tűzvész keletkezett, amely jóformán az egész várpalotát és a vár minden épületét elpusztította, sőt, a lángok még a Váraljára is átcsaptak. A vár másfél évszázadig kiégve, romokban hevert. Felújítására csak 1953—1968 között került sor. A várfal és a díszudvar restaurálása napjainkig tart Bokros Katalin törekvéssel szemben. Az uralkodónó A HÉT 13