A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-08-02 / 31. szám
GONDOLKODÓ MásiH történelem Az elmúlt több, mint húsz óv alatt, amióta a jó — vagy rossz — sorsom Kassára vezérelt, a világ négy égtájáról érkező barátaimmal-vendógeimmel a városnézést mindig a dómban kezdtük. A Nagyságos Fejedelem nyugvóhelyón. Amiként a márványszarkofágon kőbe vésve áll, 1906-ban helyezték ide, a "haza szent földjébe". A hűvös kriptamóly után sorra következtek azok az emlékhelyek, amelyek történelmünk és irodalmunk egészére meghatározó erővel hatottak. Még áll például az az épület, amelyben Kazinczy, Baráti Szabó Dávid és Batsányi János a Magyar Múseumot a világra segítette. De — mintegy ellenpontozásául az előbbinek — nem kerültük el az egykori megyeházát sem, amelyben 1945-ben kimondták a szlovákiai magyarság jogf osztottság áról rendelkező hírhedt Kassai Kormányprogramot. Aztán következett — mármár amolyan történelmi metaforaként — az ugyancsak nevezetes Miklósbörtön. Látnivaló félezer évről. Ami pedig mindig kimaradt — mert még az udvarba való belépést is lakat vigyázta — a Hóhérbástya mögött lévő Rákóczi-ház volt. Csak a vaskerítés mögül volt látható a rodostói fejedelmi hajlók Kassán felépített hasonmása. Az épületbe bemenni nem lehetett. Értelme sem lett volna, hiszen jobbára raktárként szolgálta a múzeumot. Megmutatni benne valamit abból, ami magyar történelem, ami a "pro patria" és a "libertate-t" megidézhette volna — az szóba se jöhetett. Csak amolyan háttérként szerepelhetett az épület néhány alkalommal a magyar televízió egy-egy Kassán készült adásában, amely előtt felmondtuk nóhányan az egyre mélyebbre szorított nemzetiségi gondjainkat nyelvvesztésről, az oktatásügyünk leépítéséről és száz egyéb fontos, vagy annak hitt búrólbajról. Gyanítom, a beszélgetések hátteréül jelképnek szánt Rákóczi-házat a tévénézők jószerével fel sem fedezték, s főleg nem ismertek rá — nem is ismerhettek rá — a rodostói ház itt felépített hasonmására. Ennek ellenére úgy éreztük egy-egy ilyen alkalommal, hogy ezt az elrejtett történelmi ereklyét, történelmi emlékhelyet mégiscsak sikerült megmutatnunk. Ha a maga árvaságában is — valamiféle mementóként. Mert Rákóczi — amiként például Márai Sándor — nem 4 A HÉT volt, nem lehetett otthon Kassán. Jól emlékszem, hisz nem volt olyan régen, a fejedelem születésének kerek évfordulóján a magyar kultuszminisztérium Borsiban, Rákóczi szülőházában a kegyelet koszorúit félillegális körülmények között helyezhette csak el; a Tőketerebesi járás akkori vezetői még csak nem is fogadták a magyar küldöttséget. Az SZLKP KB akkori ideológiai'titftéra, Ľudovít Pezlár azzal indokolta a szlovák elutasítást, hogy Rákóczi szlovák jobbágyokat deresre húzatott. Ilyen társadalmi és politikai légkörül restaurált Rákóczi emlékház Kassán ben a kassai Rákóczi-ház restaurálása, esetleges megnyitása, amolyan fantazmagóriának számított. A "konszolidációs" realitások között az is volt. Az 1989-es politikai és társadalmi változások azonban új helyzetet teremtettek. Egyszeriben Rákóczi és a szabadságharc, valamiként az akkori —mai — közép-kelet-európai megújhodás szellemi elődjévé, amolyan példaértékű jelképpé magasodott. A kassai múzeum új vezetése ezért úgy találta, hogy a Rákóczi-ház restaurálása-berendezése nem csupán történelmi jóvátételként fogható fel, de az alakulóban lévő piacgazdaság törvényei szerint még haszonnal is járhat. Soha nem tapasztalt buzgósággal láttak hozzá tehát az épület belső állagának rendbetételéhez, hogy még a nyári turistaszezon előtt megnyithassák. Amikor március végén módomban volt megnézni a felújítási munkálatokat, őszintén szólva, nemigen hittem abban, hogy a nyár elejére elkészülnek vele. Tévedtem. A Rákóczi-házat június 21-ón ünnepélyes keretek között megnyitották. Ezúttal immár másodszor. Mert valamikor a negyvenes években — a régi kassaiak így állítják — egyszer már megnyitották. Persze ennek — amiként tájainkon sok egyébnek is — megvan a maga külön története. 1905-ben ugyanis nemcsak a fejedelem hazahozatalának a terve készült el, hanem — Thaly Kálmán tervei alapján — hazaszállították 29 ládában a fejedelem rodostói házának belső berendezését is azzal, hogy Kassán felépítik a rodostói épület hasonmását, s a berendezési tárgyak oda kerülnek majd. A ládákba rejtett ereklyék azonban több, mint két évtizeden át Róth Sámuel pincéjében voltak elrejtve, s csak 1937-ben, a ház átépítésekor bukkantak e kincsre — véletlenül. A rodostói ház hasonmása 1944-ben készült el. A háborút követő évtizedekben — mindmostanáig — az emlékhelyet raktárként, múzeumi depozitumkónt használták. Az emlékház megnyitójára — miként az várható volt — seregnyi nép gyűlt össze az udvaron lévő óriási gesztenyefa ernyője alá, merthogy vihar közeledett, az eső megeredt. Az ünnepi beszédek után megnyílt a fejedelem rodostói házának kassai hasonmása — több, mint nyolc évtizednyi késéssel... Néhány évvel ezelőtt abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy kezembe vehettem Mikes Kelemen leveleit; most pedig megnézhettem rodostói dolgozószobáját is, ahol a Kedves Nóném-nek címzett leveleket megfogalmazta. Rákóczi nappali szobája is eredeti szépségében pompázik, tehát igazán örülhetnénk e jeles eseménynek. Ám hirtelen megkeseredik az ember szájíze, amikor az eligazító feliratokat olvassa. Mert az egyes tárgyak, képek alatt a feliratok egynyelvüek, imigyen szólnak: František Rákóczi, Koloman Mikes — és így tovább. Magyar nyelvű fölirat véletlenül sem akad. Ezek után joggal gyanakszom arra, hogy az egész mögött nem a közös történelmi múlt vállalása, hanem a várható anyagi haszon látomása lebegett. Biztosan ezért, az egynyelvű buzgalomért tört ki odakint az égi vihar... Valamit nem értenek az istenek... GÁL SÁNDOR
