A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-07-26 / 30. szám
MINERVA kisdedóvással, az óvodákkal foglalkozó törvény — bizonyos körülmények között kötelezően — elrendeli, hogy a munkában lévő szülők távollótóben 3 — 6 éves gyermekeikkel szakképzett nevelők foglalkozzanak. Az óvodák oktatási nyelvéről a törvény 8. §-a rendelkezik. A nemzetiségi kerületekben dolgozó óvónőknek "ismerni kell a magyar nyelvet", s a napi foglalkozásokon a rájuk bízott gyerekeket is meg kell tanítaniuk magyarul beszélni. A magyar kormány a magyar nyelv tanításáról hozott rendeletek és törvények indoklásában kiemeli, hogy senkit sem kényszerítenek az államnyelv elsajátítására, de erre alkalmat akarnak adni, "mert a magyar nyelv ismerete minden honpolgár érdeke". A kormány 1893-ban felmérte a nemzetiségi iskolák tanítóinak magyar nyelvtudását. Az eredmény: 25 505 tanító közül 1601 egyáltalán nem tudott magyarul. 2387 népiskolában egyáltalán, vagy csak sikertelenül oktatták a magyar nyelvet. A nemzetiségi népiskolákban 2984 tanítói képesítéssel nem rendelkező erő tanított. A miniszter véleménye, hogy ezeket a legrövidebb időn belül szakképzett pedagógusokkal kell helyettesíteni. 1895-től a külföldi sajtóban egyre több cikk és értékelés foglalkozik a magyarországi nemzetiségek sanyarú helyzetével. Sokat írnak a nemzetiségek anyanyelvhasználatáról, különösen az oktatásról. Wlassics Gyula szakminiszter Bánffy miniszterelnök utasítására jelentést készített, amelyből a következőket tudhatjuk meg: Román nyelvet 17 középiskolában tanítottak, ebből 5-ben s egy alsó tagozaton a tanítás nyelve. A rutén nyelv három gimnáziumban volt fakultatív tantárgy, a szlovák nyelv három gimnáziumban (a besztercebányai és a pozsonyi evangélikus gimnáziumokban és a besztercebányai főgimnáziumban). A szerbeknek volt egy szerb tanítási nyelvű középiskolájuk, s még négyben volt fakultatív tantárgy a szerb nyelv és irodalom. Az örmény nyelv két intézményben szerepelt. A jelentés nem foglalkozott a magyarországi német nyelvű iskolákkal. Bánffy miniszterelnök a jelentést elfogadta, megelégedett e szerény eredményekkel, s úgy vélte, hogy a nemzetiségi nyelvoktatást nem kell központilag irányítani, hanem a helyi szükségletek szerint kell szélesíteni. Századunk első évtizedét jellemző magyar birodalom kialakításának illúziója nem kerülte meg a nemzetiségek nyelvhasználati jogait sem. Mivel ennek alapja a népiskola, a nyelvi jogok visszaszorításának jelentős állomása az 1907: XXVII. te., amit a történeti irodalom Lex Apponyi néven ismer. A századfordulótól megélénkültek a magyarországi nemzetiségi mozgalmak, amelyben egyre gyakrabban szerepet kaptak a nemzetiségi pedagógusok. A nemzetiségi népiskolákat zömmel — körülbelül 82 %-ban — az egyházak tartották össze. Az egyházak és tanítóik közötti ellentéteket használta ki Apponyi, amikor bevezetve az ingyenes népiskolai oktatást, a tanítók jövedelmét is emelte. A felekezeti népiskolák fenntartóinak jelentős része kénytelen volt államsegélyért folyamodni. A segély elfogadására egyúttal a kormány feltételeinek az elfogadását is jelentette. A feltételek a következők voltak: a segélyezett iskola köteles volt a magyar nyelvet a minisztérium által megszabott óraszámban tanítani, az állam által kiadott tankönyveket használni. A törvény ellen — élükön a román görögkeleti egyházzal — az egyházak tiltakoztak a legerólyesebben. A szlovákok ellenállása elég lanyha volt, s bár iskoláik zömében a tanítás többékevésbé a régi mederben folyt tovább, a szlovák tannyelvű népiskolákat sem kerülte el a tanítókat érintő hivatalos zaklatás. Több iskolába kerültek új pedagógusok. A törvény végrehajtása következményeként 1914-ben a nem magyar anyanyelvű tanköteles nópiskolásoknak csupán 35 %-a tanult anyanyelvón. Ez az eredmény azonban vitatható, mert az 1910-es népszámlálás szerint az ország nem magyar lakosságának csupán 22,5 %-a beszólt magyarul, s ezek is zömmel a vegyes lakosságú körzetekben éltek. Az 1880—1913-as években a nemzetiségi népiskolák száma a következőképpen módosult: 1880-ban a számuk 6093, 1900-ban 3319, 1913-ban 3321, s ebben a szlovákok 1 816,528, illetve 365 iskolával részesedtek. Az adatokban nem szerepelnek az ún. közös oktatási nyelvű iskolák. Nem szívderítő, inkább elszomorító ez a végkifejlet, s a történészi becsület megkívánja, hogy értékeljük is a folyamatot. Nem titkoljuk, nem szépítjük a századfordulótól felerősödő magyar nacionalizmust. De feltesszük a kérdést? Csak magyar nacionalizmus létezett? Úgy véljük nem kell lesütött szemmel olvasnunk e sorokat. Kisebbségi sorsban eltöltött évtizedek tapasztalatával az idegrendszerünkben nyugodtan vállaljuk a múltat, s csupán sajnáljuk, hogy még egy évszázad sem volt elegendő ebben a sokat megélt — régi terminológiával Közép-Kelet-Európának nevezett — régióban ahhoz, hogy a hatalommal rendelkező nemzetek tisztességgel, az emberi egyenjogúság jegyében megbecsüljék azokat is, akiknek nem az államnyelv az anyanyelve. VADKERTY KATALIN Szkukálek Lajos illusztrációja A HÉT 21
