A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-07-26 / 30. szám
ÉGTÁJAK szónkét évesnél, és kék szemével, egyenes orrával, vörös hajával mindenkinek elnyerte a tetszését. Visszaemlékeztem, hogy sokat beszélt Közép-Amerikáról. Egy amerikai gyümölcstársaságnál volt állásban, de otthagyta, mert író akart lenni. Nem volt népszerű társaságunkban arrogáns modora miatt. Szegény ördögnek tartott minket, és ezt nem is titkolta előttünk. Nem mutatta meg írásait nekünk, mert véleményünk semmit sem jelentett számára. Mérhetetlenül hiú volt. Magabiztosságával még barátait is megfertőzte. Visszaemlékeztem jókedvére, életerejére, és a jövőben való bizakodására. Lehetetlen volt, hogy ez ugyanaz az ember, és mégis igaz. Felálltam, megfizettem az italomat, és a térre mentem, hogy megkeressem őt. Gondolataim nyugtalanul forogtak. Megdöbbentett az eset. Állandóan rágondoltam és arra, hogy mi lett bolőle. Nem hittem volna, hogy ilyen szörnyű állapotba kerülhet. Borzalmas! Vajon mi történhetett vele? Micsoda csalódás rázhatta meg ennyire, micsoda elveszett illúziók törték öszsze? Azt kérdeztem magamtól, vajon tudnék-e segíteni rajta? Körbejártam a teret. Nem láttam az árkádok alatt. Reménytelen volt a zenepavilon körül összegyűlt tömegben megtalálni. Közeledett az este, és attól tartottam, hogy elvesztettem őt. Elhaladtam a templom előtt, és megpillantottam. A lépcsőkön ült. Képtelen vagyok leírni, milyen szánalmas látványt nyújtott. Az élet összetörte, darabokra szaggatta, majd a templom lépcsőjére hajította. Felmentem hozzá. — Emlékszik Rómára? — kérdeztem. Nem felelt. Nem mozdult. Nem vett rólam tudomást. Mintha nem is álltam volna előtte. Nem nézett rám. Kék szeme a héjákon pihent, amelyek visítozva marakodtak a lépcső alján valamin. Nem tudtam mit tegyek. Elővettem egy ötvendollárost a zsebemből, és a kezébe nyomtam. Egy pillantást sem vetett rá. De a keze megmozdult, vékony ujjaival összegyűrte a pénzt, majd kis gombóccá formálta, és gyors mozdulattal a levegőbe hajította, úgy, hogy egyenesen a visítozó héják közé esett. Ösztönösen utána néztem, és láttam, ahogy az egyik madár csőrébe kapta, és elrepült. Mire visszafordultam, a férfi már eltűnt. Még három napig maradtam Vera Cruzban, de soha többé nem láttam őt. Pertl Etelka fordítása Foto: Priklor I^aszlo TÓTH ÁRPÁD ISTEN OLTÓ-KÉSE Pénzt, egészséget es sikert Másoknak, Uram, többet adtál. Nem kezdtek érte me'gse ;>ert, En nem mondom, hogy adósom maradtál. Nem en vagyok az első mostohád; Bordáim közt próbáid eles kését Megáldom, s mosolygom az ostobák Dühödt jaját es hid mellverését. Tudom és érzem, hogy szeretsz: Próbáid áldt>n oltó kése bennem Téged szolgál, mert míg sziveiül>e metsz. Új szépséget teremni sebez engem. Összeszorítom ajkam, ha nehéz A kín, mert tudom, tied az én harcom. És győztes távolokba néz Könnyekkel szépült, orcád-fényű arcom. A HÉT 17
