A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-06-21 / 25. szám
ÉLŐ MÚLT Egy város nagy tragédiája és újjászületése "... irodalmi pályámnak egyik legkedvesebb, leglelkesítőbb foglalkozása volt és lesz önök hamvaiból emelkedni kezdő magyar városának a fölsegítését erőm és tehetségem szerint előmozdítani." (Vahot Imre) A reformkort követő időszak Losonc számára igen mozgalmas, eseményekben bővelkedő, de egyben tragikus is volt. 1848. május 22-én elrendelték a nemzetöri zászlóaljak felállítását, s előtte főispánnak nevezték ki Ráday Gedeont. Július elsején országgyűlési képviselőválasztást tartottak. Követté választották Kubinyi Ferencet, a szabadelvű párt képviselőjét, Pulszky Ferencet, Sréter Lászlót és Horváth Ödönt. Augusztus 21-én elrendelték a nemzetőrcsapat hadba indulását. A következő esztendő elején császári csapatok foglalják el Losoncot. Március 15-ón a város polgármestere, Hinkó József hazafias ünnepélyt rendez. Majd kapcsolatba lép a Losonc felé tartó Beniczky Lajos őrnagy honvédseregével, s a híres március 24-i csatában Beniczky oldalán harcol az osztrákok ellen. Április 21 -én Losoncra teszik át a megyeszékhelyt. A város polgárai felesküsznek a függetlenségi nyilatkozatra. A rétségi ütközet után július 19-ón Görgey a honvédsereggel Losoncon át Rimaszombat felé vonul. Másnap orosz csapatok érkeznek a városba, de július 23-án el is hagyják Losoncot. Augusztus elsején egy orosz betegszállítmány tartott pihenőt a város főterén. Velük együtt 10 tiszt is ott tartózkodott. Repetzky Ferenc 150 fős gerillacsapata, amely a losonci fürdőben tanyázott, megtámadta a pihenő oroszokat. Három tisztet és három közlegényt lemészároltak. A lakosok ebben nem vettek részt, inkább még a gerillákat is megpróbálták feltartóztatni. A Pincén tartózkodó Garabbe ennek ellenére véres bosszút állt a védtelen városon. Augusztus 7-ón népes táborával indult Losonc felé. A kozákok körülkerítették a várost, a menekülőket elfogták, s hatalmas hadisarcot róttak ki a polgárokra. Huszonhétszer részlet kenyeret, száz darab ökröt, száz mázsa szalonnát, száz öl fát, száz akó pálinkát, háromszáz akó bort és még sok egyéb mást kellett beszolgáltatniuk. A hadisarc nagy nehézségek árán bár öszszegyűlt, augusztus 8-án mégis általános rablást rendeltek el a cár tisztjei. Másnap pedig az egész várost felégették. A kár iszonyú volt, szinte egyetlen ház sem maradt épségben. Elpusztult Losonc nagyértékű levéltára is. A négyezer lakosból pedig mindössze ezemégyszázan maradtak életben, ők is megnyomorodva, lelkileg összetörve. "Nem lehet azonban elhallgatni azt sem — írja Jeszenői Danó —, miszerint több palóc helység az embertelenségnek oly példáját adá, hogy a menekvő losonciakat, felvaikba sem bocsátva, vasvillákkal kergették el. Ezen szívtelenség megérdemli, hogy a történetben örök gyalázatra rovassák föl ezen helységeknek, melyek a szerencsétlen felebarátot, rokont, sem vigasszal, hanem újabb üldözéssel fogadták." 1850. január 4-ón Andreánszky Sándor besztercei kerületi főispán a Magyar Hírlapban országos gyűjtést indítványozott Losonc megsegítésére. Ennek legszebb példája volt Vahot Imre cselekedete. 1851 -ben kiadta a Losonczi Phönix című történeti és szépirodalmi emlékkönyvet amelyet még kettő követett. Az emlékkönyvben publikált írók, költők — köztük Arany János, Vörösmarty Mihály, Jókai Mór, Gyulai Pál, Eötvös József — műveikért nem kértek honoráriumot. Az előfizetők — akik közt ott volt az eperjesi Vandrák András filozófus, Tompa Mihály költő, Breznóbánya és Balassagyarmat Érsekújvár, Garamkissaló és Kelemér, Romhány és Szirák — példányként két forintot küldtek a szerkesztőknek. Ennek fele Losonc városé lett. Vahot Imre, a szerkesztő így vallott nemes cselekedetéről a városhoz intézett levelében: "Legyenek önök meggyőződve afelől, miszerint irodalmi pályámnak egyik legkedvesebb, leglelkesítőbb foglalkozása volt és lesz önök hamvaiból emelkedni kezdő magyar városának a fölsegítését erőm és tehetségem szerint előmozdítani." A Losonczi Phönix három kötetéből befolyt 400 pengő forintot azonban csak közművelődési intézmények céljaira lehetett fordítani. Kubonyi Ágoston, a Nemzeti Múzeum akkori igazgatója is segítette a várost. Közadakozásból 5000 könyvet gyűjtött össze, s ezzel lerakta a városi könyvtár alapjait. Az 1849-es szörnyű tragédia után Losonc tehát meglepő gyorsasággal eszmélt fel újra. A város ismét benépesült, rendbehozták a leégett épületeket, céheket és üzemeket alapítottak. Az ipartörtónészek megállapították, hogy "Losoncot alkalmas vidéke és fekvése már a múlt század negyvenes éveiben gyárvárosnak predesztinálta." Iparának, sajátos polgárosodásának "legelső alapját és kifejlődését és legrégibb magyar iparnak, a bőriparnak köszönhette..." Már 1835-ben 42 varga, 38 tímár, 140 csizmadia és 20 szíjgyártó dolgozott a városban. 1837-ben felvetődött a "Bőrkószítőgyár Részvényes Társaságának" az alapítási ötlete. A bőrgyár, mint tudjuk, Losonc pusztulásakor szintén megsemmisült, de a tragédia után újra felépítették, s 1854-ig üzemelt. Ekkor a Schöller cég kobalt és nikkelolvasztót alapított. Itt 50 munkást alkalmaztak. A városban ebben az évben már 238 önálló iparos dolgozott 118 segéddel és 141 inassal. 1862-ben Wohl Herman alapított szeszgyárat. A kiegyezés után, 1869-ben Grimm Lajos kereskedő kezdeményezésére megalakult a Losonci Gyapjú- és Finomítógyár Részvénytársaság, a mai Poľana elődje. Ugyanebben az évben a losonci polgárok posztógyárat és gőzmalmot létesítettek. A Regenhadt és Társai Posztógyárakban 160 munkás kapott állást. 1884-ben Sternlicht Samu Herz Adolf és Schein Fülöp társaival bádog és vasedény zománcgyárat alapított. A Sternlicht S. és Társai cég az első magyar zománcgyár volt. Már az induláskor 300 munkást foglalkoztatott, s rövid időn belül az itt dolgozók száma elérte a hatszázat. A Losoncz és Vidéke című helyi lapban írták 1899-ben az üzemről, hogy "ez a gyár volt az, amely a modern zománcozási eljárást megalapította, a külföldi kivitelt kezdeményezte". Az 1892-ben alakult Rakottay György és Társai Bádog, Vasedóny és Zománcgyárnak 180 munkása volt. Egy óv múlva a Magyar Tőzeg- és Műtrágyagyárban is megindult a termelés. Csáky Károly Böszörményi István reprodukciói A HÉT* 13 A leégett Losonc látképe — korabeli rajz (Fotó: Böszörményi)
