A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-06-28 / 26. szám
FOLYTATÁSOS regény — Mindig mondtam, hogy kicsi ez a vacak hűtő. Alig fér bele valami. Pedig az ital, a torta, sőt, még a gyümölcs is jobb hidegen. Zsófi, megmostad a cseresznyét? — Igen, mama. — Hidegtálakat készíthettem volna, nem kéne itt izzadnom ebben a dögmeleg konyhában — csapta be indulatosan a sütőajtót az asszony. — De hát beszélhetek én apátoknak, a füle botját sem mozdítja. — Hova tennéd a nagyobb hűtőszekrényt, mikor ez is alig fért be a konyhába? — Nem a nagyobbat, hanem a másikat. Te sem figyelsz rám, akár az apád, pedig hányszor mondtam már: ez menne a spájzba, az új meg, ami csak magasabb lenne, de nem szélesebb, ennek a helyébe. Két hűtőben csak elférnénk! — Mama, menj gyorsan zuhanyozni, mi majd Zsófival megterítünk. Mindjárt itt a vendégek — dugta be a fejét a konyhába a huszonnégy éves egyetemista nagyfiú, akit még mindig Kiszsoltnak hívtak, pedig már régen jó fejjel magasabb volt az apjánál. A sarkig tárt ablak ellenére nagyon meleg volt a konyhában. A szűk, belvárosi udvarról nem jött enyhülés, csak émelyítő kanálisbűz. — Persze, a vendégek. Apátok meg sehol — sóhajtott az asszony. — Úgy látszik, esni fog — mondta, és becsukta maga mögött a fürdőszobaajtót. Túlzsúfolt, kicsi lyuk ez — morfondírozott a férfi, amint végigment a tágasnak éppen nem mondható előszobán, ahol minden talpalatnyi helyet igyekeztek kihasználni. — Hiába, nem elég ez a lakás négy felnőtt embernek. A nappaliban Zsófi és Kiszsolt a tévét nézte. A fehér damaszttal terített asztalon csillogtak a kristálypoharak. Mégis igaz: ha szép az asztal, a szoba sem látszik olyan kopottnak. — Készen vagytok, jöhetnek a vendégek? — Jobb lenne, ha egyáltalán nem jönnének. Inkább a tévét néznénk — mondták szinte egyszerre a gyerekei. — Tudom. Szerintetek remeteéletet kellene élnünk. Egész héten gürcölünk anyátokkal, ezt a kis szórakozást igazán megengedhetjük magunknak. — Csakhogy a vendégség a mamának nem szórakozás. Holtfáradt az egész heti gűritől, te meg péntek estére mindig idecsőd ítész valakit — sziszegte Zsolt az apja felé. — Nyughassatok már! Péntek a legjobb vendéglátó nap, hétfőig még pihenésre is jut idő. Tévézni meg mehettek Sanyához, a szomszédba. Utóvégre a szünnapotokat ti is a haverjaitokkal ünneplitek, nem? Hát igen, a fejemre nőttek alaposan — gyújtott cigarettára Szűcs, s a gyufát már lökte is volna a tiszta hamutartóba, de félúton megállt a mozdulata, és zsebre vágta az elhasznált gyufát: Éva nem szereti, ha a vendégek érkezése előtt használja a hamutartót. Mindennek csillogni-villogni kell, azért nincs a feleségének ideje semmire. Még arra se, hogy egy kicsit kedves legyen a fáradtan hazatérő urához. Csak Zsófi szalad ki eléje, ha meghallja a zárban elforduló kulcs csörgését, s nevetve ugrik mindig az apja nyakába. Szép lány, azt meg kell hagyni, a férfiak megfordulnak utána az utcán. Gimnazista. Tizenhat éves, te jó ég! Még nem olyan öreg ő, akár udvarolhatna is egy ilyen korú szépségnek, és tessék, a lánya... Inkább nem gondolta végig. Mélyen letüdőzte a füstöt, és tűnődve lépett az ablakhoz. Ajtó csapódott, gyors léptek csattogtak végig az előszobán, aztán a hálóban nyikordult a szekrényajtó. Zsófi felugrott, szaladt az anyja után: — A türkiz ruhádat vedd föl, mama, abban vagy a legszebb. — Jaj, Zsófi, az ágyban lennék én most a legszebb, ha alhatnék. — Jó a hajad. Látod, érdemes volt korábban kelned, hogy még munka előtt fodrászhoz menj. — Hát persze. Arra volt jó, hogy most ne csak fáradt, hanem álmos is legyek. Csengettek. Éva szaladt ajtót nyitni. A születésnapi vacsorára hívott két házaspár hangos jókedvvel sorjázott SZERDAHELYI TAMÁS be az előszobán keresztül a nappaliba. — Na, a kölcsönös bájolgáson szerencsésen túl vagyunk. Még jó, hogy most már nem hoznak nekünk ajándékcsokit — lépett a konyhába a húga után Kiszsolt. — Gyere, bevisszük a mamának az első fogást, aztán mi is vacsorázhatunk. — Szerintem ma este mama a legcsinosabb hármuk közül. Pedig a másik két nő sokkal fiatalabb nála. — Nyilvi! Ezt még a vak is látja. — Akkor a papa vak. — Hát, a változás korában levő férfiaknak romlik a látásuk, és erősen csökken az önkritikájuk. — Te már csak tudod! — Persze, hogy tudom. Nem neked akar minden negyvenéves vén krapek udvarolni! — Kaja után beugrunk Sanyához tévére, rendben? — Rendicsek. De tartsd egyenesen a tálat, mert kiöntöd a hús szaftját. A háziak és a két vendégházaspár körbeülték az asztalt. Az asztalion az ünnepelt, a negyvenhét éves Szűcs Zsolt, vele szemben a felesége, Éva. Szűcs jobbján Zsiga, az agrármérnök és a felesége, a teltkarcsú, babaarcú ápolónő; balján Rasztyo a feleségével, aki az Esti Szó szerkesztőnője. — Emelem a poharam az ón legjobb barátomra, akinek kívánok bort, búzát, békességet, de szópasszony feleséget nem, mert az már van neki — szellemeskedett Zsiga, és körbekoccintva fenékig ürítette poharát. A házigazdával egyidős agrármérnök teli szájjal dicsérte az előételt, s egyre csak azt bizonygatta, hogy ilyen finomat csak Éva tud remekelni. Mellette ülő felesége, a teltkarcsúnál kissé tettebb Kati, mindig fogyókúrázott, de nem volt semmi látszatja, mert az önmegtartóztatás nagyon távol állt tőle. Most is, az utolsó falatot nyelve, már a gőzölgő tálakkal belépő két 40 A LJCT
