A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-06-21 / 25. szám
MAGÁNYOSOK KLUBJA Kedves Magányosok Klubja! Állandó olvasója vagyok lapjuknak, s látom, sok a magányos ember. Ez egy kicsit elszomorít, annál is inkább, mert a szomorúságból nekem is kijut, mivel a lányom bánata az ón bánatom is. Szegény kislányom húszévesen, tiltásom ellenére férjhez ment egy fiatalemberhez, aki már akkor is iszákos volt és alkoholista az egész családja, ezért elleneztem a házasságukat. Később már egészen megzavarta az agyát az ital, nem szerette sem a feleségét, sem a gyermekeit, ütött, vert mindenkit maga körül. A lányom éjszakánként a három gyerekkel együtt bújkált, ahol tudott, mígnem hazajött. Befogadtam őket. A legkisebb gyerek most ötesztendös, a legidősebb pedig 12 éves. Már második éve vannak nálam. Az ó érdekükben, pontosabban a lányom érdekében írok Önöknek, gondoskodom, ahogy egy édesanya gondoskodik a gyermekéről mindhalálig. Nagyon sajnálom alányomat. Szeretném, ha akadna számára egy rendes ember, aki nem részeges és aki megbecsülné őt és a gyerekeknek jó apukájuk lenne. Az nem baj, ha van valamilyen kisebb testi hibája, Istenem, nem minden a külső, a lélek a fontos. A lányom is szemüveget visel. Társaságba nem jár, csak a gyerekeknek ól-hal. Nagyon örülnék, ha akadna, aki segítene neki felnevelni a gyerekeket és otthont biztosítani önmagának is, nekik is, aki megbecsülné a jóságát, mert már olyan sokat szenvedett az életben. Tudom nagyon boldog lenne, ha végre volna egy rendes férje és otthona. Amúgy teltkarcsú, 165 cm magas, 34 éves. Azért fordulok Önökhöz, mert ón is másodszor az Önök lapja segítségével mentem férjhez húsz évvel ezelőtt. Az a házasságom nagyon jól sikerült. Hiszem, hogy a lányomnak is szerencséje lesz az életben, és talál magához való férjet. A válaszokat a Komáromi, az Érsekújvári és a Lévai járásból várjuk. Minden levélre válaszolunk, de kalandorok kíméljenek. Jelige: Egy szomorú édesanya A Hét 91/289 <J ^^TÁRSKERESŐ^^ Én 20 éves 158 cm magas lány vagyok. Társaság hiányában ezúton szeretnék megismerkedni jó megjelenésű fiúval 25 éves korig. Fényképes levelek az Érsekújvári járásból előnyben. Jelige: Nyáron együtt A Hét 91/275 21 éves, 175 cm magas, barna hajú, zenét, utazást, sportot kedvelő fiú, szívesen levelezne kellemes megjelenésű, karcsú lánnyal 22 éves korig. Jelige: Májusi holdfény A Hét 91/276 30/175 szőkésbarna, elvált szakmunkás férfi vagyok. Szeretnék megismerkedni 30 éves korig leánnyal, özvegy- vagy elvált asszonnyal, vagy leányanyával, akinek szintén nehéz a magány, és akihez hozzáköltözhetnék. 1-2 gyermek nem akadály. Jelige: Szeretni foglak A Hét 91/277 49 éves karcsú, barna hajú, jó megjelenésű özvegyasszony vagyok. Szeretnék megismerkedni szimpatikus, intelligens, jóórzésű özvegyemberrel, 50-60 éves korig. Jelige: Megertes es tisztelet A Hét 91/278 30 éves 165 cm magas elvált nő, egy kislány édesanyja, megismerkedne jó megjelenésű, intelligens, vidám természetű férfival 37 éves korig. Jelige: Kék remény A Hét 91/294 32/160 jó megjelenésű, vidám természetű elvált asszony, 2 fiú édesanyja vagyok. Szeretnék megismerkedni jó megjelenésű intelligens férfival, akivel nemcsak az örömömet, de gondjaimat is megoszthatnám. Fényképes leveleket várok. Jelige: Együtt könnyebb A Hét 91/280 40/170/60 elvált nő, társaság hiányában ismeretséget kötne lelkileg, érzelmileg gazdag férfival 45 éves korig. Fényképes levelek előnyben. Jelige: Dunaparti nyár A Hét 91/283 33/169/64 falun élő, elvált, két gyermek anyukája, komoly férfi ismeretségét keresi 35-42 éves korig. Kalandorok és alkoholisták kíméljenek (NZ, KN járásból — de nem feltétel). Jelige: Szép nyári nap A Hét 91/284 24/164 barna hajú, barna szemű leányanya, hároméves kislányával, ezúton szeretne megismerkedni komoly szándékú fiatalemberrel 30 éves korig. Fényképes levelek előnyben. Jelige: Közös nyár A Hét 91/285 26/168 elvált asszony, egy kislánnyal, szeretne megismerkedni őszinte, jó megjelenésű férfival 28-35 éves korig. Ne legyen alkoholista! Jelige: Kalandorok kíméljenek A Hét 91/286 45/160/73 csinosnak mondott, barna hajú és fekete szemű elvált asszony, aki még sok szeretetre és boldogságra vár, ezúton keresi társát. Kalandorok kíméljenek! Válaszokat a Komáromi, a Lévai és az Érsekújvári járásból várok 55 éves korig. Hét 91/287 24 éves, 167 cm magas, szőke hajú, középiskolát végzett, falun élő lány, szeretne megismerkedni komoly, becsületes, megértő férfival. Jelige: Remény A Hét 91/288 Elvált nő vagyok, aki egyedül és magányosan ól. Ezúton szeretnék megismerkedni hasonló sorsú intelligens, magas, 30 év körüli férfival. LV, NZ járás előnyben részesítve. Minden fényképes levélre válaszolok! Jelige: Szerelmem begyógyítja sebed A Hét 91/290 19/180 szőke hajú lány, szeretne megismerkedni 21-24 óv körüli fiúkkal. Fényképes levelekre válaszolok. Jelige: Együtt a nyáron A Hét 91/291 34 éves, szemmel nem látható betegségben szenvedő, nőtlen fiatalember, keresi azt az egyszerű, jólelkű lányt vagy aszszonyt, akihez az élet szintén nem volt szerencsében bőkezű, s aki az életben megértő támasza tudna lenni. Kisebb testi hiba és egy gyermek nem akadály. Válaszolhat olyan nő is, kinek az élet nem adta meg azt az örömöt, hogy gyermeket hozzon a világra. Reménykedem, talán van hozzám való személy. Jelige: Remény A Hét 91/292 21/176 cm, barna hajú, zárkózott lány szeretne megismerkedni egy megértő, vidám, nem iszákos fiúval 29 éves korig. Jelige: Boldogság A Hét 91/293