A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-06-14 / 24. szám
"Buliznak a nagyok sokra, zenészekre. Messzebbről nézőt hozni pedig lehetetlen. Az utazás körülményes, Zseliz rossz helyen fekszik és hiányzik az az infrastruktúra, amely fizetővendóget, turistát hozna a városba a fesztivál idején. A szűkülő költségvetés korában jobban oda kell figyelni mindarra, ami vonzó — mert ha az idén a néző számára nem volt vonzó az ONF, előfordulhat, hogy jövőre a szereplők veszítik el föllépési kedvüket. Egymást "bámulni" olcsóbb, kisebb méretű rendezvényen is lehet. Megérett hát az idő arra, hogy jövőre nem a harminchetedik, hanem az ELSŐ valamilyen fesztiválon találkozzunk. A Csemadok OV által kiírandó rendezvénypályázatok óriási lehetőséget nyújtanak minden tenniakarónak. Itt az idő, hogy elgondolkozzunk, papírra vessük elképzeléseinket és azokat egyeztetve már az őszi táncháztalálkozó után beinduljon a jövő évi népművészeti fesztivál szervezése. A sok füstölgés után talán jót is írhatnék. Szerencsére van miről! Mint már említettem, a nóptáncos-nópzenósz szakmában lezajlott a minőség forradalma. Az elmúlt tíz évben a gyermekcsoportok olyan változáson estek át, hogy ma — az egyébként világhírű — magyarországi nóptánciskolán felnőtt csoportok mellé állhatnak hazai együtteseink. Ha volt olyan országos verseny, ahol indokolatlan volt a magyarországi zsűritagok meghívása, az az idei volt. Csoportvezetőink egy része bármikor elmehet Magyarországra zsűrizni, mert a tíz éve példát mutató magyarországi mozgalomnak igenis tudunk újat nyújtani. A két évvel ezelőtti versenyhez viszonyítva stabilizálódott a színvonal, a csoportok nagy részében a gyerekek korukat meghazudtolóan birtokolják a táncoszenész anyanyelvet, s olyan produkciókat láthattunk, amelyek bármikor és bárhol "eladhatóak". Ebben a mezőnyben találta legjobbnak a zsűri a szepsi Fehér Liliomszálat, amely megérdemelt nagydíjjal utazhatott haza. Stabilizálódott a dunaszerdahelyi Istiglinc és a város büszke lehet Krausz Ágotára, de önmagára is, hiszen háttér nélkül nem lehet ilyen csoportot vezetni. Ugyanez mondható el a somorjai gyerekekről. Amellett, hogy Valacsay István és Franciska pedagógiai munkáját már többször méltányoltuk lapunkban, elmondható, hogy az együttesben, egy minőségi váltás első jelei tapasztalhatók — gondolva itt elsősorban a táncos képzésre. Kiváló volt a zenekar is és nem rajtunk múlott, hogy a fesztiváldíjnak nem örülhettek. (Zseliz után érkezett a szomorú hír, hogy a zenekar vezetője Ürge Mária autóbaleset áldozata lett.) Azt hiszem, megalakulása óta egyik legjobb műsorát hozta a párkányi Kisbojtár, és ezen a csoporton is látszik egy minőségi váltás. Ugyancsak meglepetést jelentett az Apró Palóc kiváló táncos kamaszaival és a két újonc, a vámosladányi Tormás és a tornaijai Kéknefelejcs, akik ugyan suták még, de látni rajtuk, hogy nem utoljára szerepeltek az országos versenyen. A többi résztvevő pedig nagyjából olyan produkcióval szerepeit, amelyet az elmúlt évek tapasztalatai szerint elvártak tőlük: Áz Új Barkóca Rimaszombatból, az Árvácska Kassáról, az Apró Szőttes Pozsonyból. Sajnos, addig nem tudunk a gyermekcsoportok szakmai fejlódósóről s esetleges támogatásáról beszólni, amíg nem tisztáztuk, lesz-e lehetőségük még valaha versenyezni. A három-négy éve stabilizálódó színvonal tudniillik a jelenlegi felfogás bizonyos recesszióját láttatja, de mind a fesztivál kiírójának, mind a szakmai társulásnak arra kell törekednie, hogy legyen hol megmérettetni s legyen hol "szakmázni". Ez a probléma köti le most a társulás vezetőit, s ezért talán kevesebbet foglalkoztunk — Zselizen s itthon egyaránt — a gyerekekkel. Nem rosszból történt. Meghalt a király! — kiáltottak föl elődeink, de mindig hozzátehették: Éljen a királyi, mert az utódot ismerték. Ismerjük meg mi is, hogy jövőre együtt örülhessünk. S két óv múlva is. És még nagyon sokáig... LOVÁSZ ATTILA Fotó: Gyökeres György
