A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-06-14 / 24. szám
HÍRMONDÓ Magvetőn Gyerekekkel foglalkozni nehéz, néha türelmet próbára tevő feladat. Pedagógusként, plusz munkában vállalni a gyerekcsoportok felkészítését — elismerésre méltó cselekedet. Hál’ istennek sokan tették ezt az elmúlt években, évtizedekben. Színjátszó-, báb-, tánccsoportokban és énekkarokban végeztek, jelentőségét a mai napig sem igen tudatosított, semmivel sem helyettesíthető munkát. Pótolva a próbák, az együttlét alatt még azt is, amire a tanterv — most ne firtassuk miért — nem adott lehetőséget. Emberségből példát mutatva, így erősítve tartást, kötődést, hovatartozást. Szememben azok, akik ezt tettók-teszik, magvetők. Megérdemlik, hogy ne csak a vetésben, de a bőséges aratásban is részük legyen. A hűvös, szeles május ellenére felforrósodott hangulatban ünnepelt 17- én a galántai alapiskola — diákok, tanárok, szülők, barátok — a helyi művelődési otthonban. Ünnepelték a 25 éves iskolai kórust és a 20 éves tánccsoportot. 1965-ben alakult a Balogh Csaba vezette énekkar. 1971-ben pedig a tánccsoport, a Pitypang. Ennek vezetői Csillag Lászlóné és Morva Lászlóné. Mindkét együttesről elmondható, hogy helyi-, járási-, kerületi- és országos rendezvényeken léptek fel és bizonyítottak. Fontos dolog: megismerték, megtanulták, bemutatták — tehát megőrizték vidékük énekes és táncos hagyományait. Az iskolai csoportból néhányan messzire jutottak: fólhivatásos és hivatásos együtteseinkben bizonyítottak. Ám, ha szükség van rájuk, visszatérnek. Szép este volt a május 17-ei. Sokan összejöttek köszönteni és megköszönni a munkát. Jó volt látni-hallani a Csemadok és a város részéről kapott hivatalos elismerést is. S jó tudni, hogy a segítség nemcsak az ünnep kapcsán, de a hétköznapokon is jött. Számomra azonban a legfontosabb az volt, amit az iskola igazgatója, Sipos Béla mondott, amikor a csoportokról beszélgettünk. Az, hogy a galántai iskolának jelenleg 650 diákja van, ami ennek a két csoportnak, jó munkájuknak, eredményeiknek és a csoportok körül bábáskodó, a többletmunkát vállaló tanároknak is köszönhető. (g) SZOL A RADIO MINEK NEVEZZELEK? (Figy falunak három nevéről: Gabčikovo, Beš, liős. Riporterállás a bősi főutcán. Délelőtt 11 óra. A riporter kérdése járókelőkhöz: Tudják-e kiről nevezték el a falut? Ki volt Gabőík? A riportert többen elküldik melegebb égtájakra. Néhányan válaszolnak: (idős bősi bácsi): Valami kommunista vót... Nem, nem vót bősi... (középkorú hölgy): Katonatiszt volt kérem... nem, nem is katonatiszt, hanem partizán, és itt harcolt, és ezért lett a falu Gabčikovo. (fiatalasszony babakocsival): Igen kérem, Bősön született, lelőtt egy német tisztet... (középkorú úr): Semmi köze sem volt Bőshöz, gyalázat, hogy ilyen nevet adtak a falunknak, már kértük, hogy legyen megint szlovákul is Beš... A riport folytatása: helyszín a polgármester irodája. A mikrofonnál Gróf Árpád polgármester. — Tehát kiről is nevezték el Bőst? — A Heydrich elleni sikeres merénylet résztvevője volt, Bőshöz életében nem volt semmi köze, valahol Zsolna mellett született. — Tudtommal a község lakossága kezdeményezte, hogy Bős szlovákul ismét Beš legyen? — Ez a kívánság már 1989 decemberében, egy falugyűlésen szóba került. Az indok egyértelmű: Jozef Gabőikhoz semmilyen szálak nem fűzik a falut. Beadványunkat sok polgárunk aláirt^. — És ezt visszautasították. Milyen érvekkel? — Az indoklás nagyon érdekes volt. A vízerőműre hivatkoztak, azzal, hogy a község Gabčikovo-Nagymaros révén világhírűvé vált, és a Beš név visszaállítása zavarólag hatna. Annyit sikerült elérnünk, hogy a Gabčikovo mellett a helységnóvtábtákon használhatjuk a Bős t, a Beš eredeti névről egyelőre le kell mondanunk. — Ön személy szerint egyetértett ezzel a magyarázattal? — Nézze, ón itt a polgármesteri De ki volt Gabőík? hivatalban a törvényességet képviselem, tehát el kellett fogadnom az érvelést. Másik dolog: engem ennek a községnek az ötezer polgára választott meg, tehát az ő érdekeiket kell képviselnem. Egyelőre hát kompromisszum született, maradunk a Gabőíkovónál, de a Bősnél is. A riporter zárszava: Ki tudná ma már megmagyarázni az 1948-as kommunista hatalomátvétel utáni falukefesztelók logikáját. Sládkovičovo, Štúrovo, Kolárovo, Hamuliakovo, Hroboňovo... Illetve van, volt logikájuk, meglehetős ferde hajlamokra utaló. Az átkereszteléseknek csak egy céljuk lehetett: az eredeti szlovák nevek, amelyek tükörfordításban magyarra fordíthatók, merüljenek feledésbe. Erre azonban a negyven esztendő kevés volt. Vissza kapják fatvaink, községeink eredeti nevüket? Polák László (Új Hullámhossz, 1991. április 20)
