A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-06-07 / 23. szám
EGTAJAK nyírfák süttetik fehér lábukat a nappal, a parton pedig egy szomorúfűz, szürke hajával játszik a szél. És él, örvend, mozog minden. A hegyláncok összefogott kézzel forognak és magukkal húzzák a haldokló őz fáradt szemeit. Aztán lassan összefolyik minden előtte. Még egyszer felugrik a földről, gyengeségtől nehéz fejét emelgetve hozzáveri a földhöz. Úgy sír, mint a haldokló gyermek. Az egész erdő visszhangzik tőle. Véres arcához száraz falevelek, mohatörmelék ragadt. Hosszan tart végső panasza, míg fokozatosan gyengülve utolsó sóhajtásában elhal. Valami nagyot csattan füleiben, oldalára fordul és vékony pálcalábai kinyúlnak Az utolsó pillanatban kék mókus ugrott a hátára, majd az is halványodni kezdett, végül semmivé foszlott az is. Az őz halott. A föld pillanatra megállt, aztán a nap mégis továbbmegy az égen. Minden boldog, csak az őz halott. Szép volt a világ... De még szebb a halál... Végre nyugalom... A kicsi őz-holttestre orvul, némán rákúszik az árnyék.. ŕ Reményik Sándor Ahogy lehet \ Fogcsikorgató türelemmel. Nemzedékek büszke hídfői közt Minden megmaradt árva keveset: össze szorított szájjal — Görbülő ív, görnyedő átmenet: Ahogy lehet... Krisztus-követő bús Testvéreim, bizony nem élünk Láttad a Karsztok szírtpróba Ikozdssa L, jól mi, sivatagában Majd daccal, lobbanóval Nem apáinknak tetsző életet. A liliputi termőföldeket? Fojtott igével és visszanyelt De aki másképp tehetne Pár négyzetméter — amit a szóval. helyünkben. lavina. Tenyérrel, mely sima örökké Az vesse reánk az első követ! A kőgörgeteg könnyen eltemet. Csak a zsebben szorul ököllé — Minden percünk kínzó kiegyezés: S a Karsztok boldogtalan Keserű, tehetetlen nevetéssel Ahogy lehet... magvetője, Békülve meg akármi rendeléssel Testvérem, korcs hős A földmívelés madárijesztője Nem csodálkozva már — alkuvások hőse. Ezt a kis humuszt mégis szereti, és csodálkozva mégis. Félbenmarad, megmásul Kicsi kőkerítéssel keríti. Hogy rajtunk ez is, az is megesett: mondatod? Pedig szinte sírjának is kevés. Hordozzuk, testvéreim, ezt a horóhatatlan Egy szikra talán mégis O, karszti sors, ó, karszli hordhatatlan zengve pattan temetés... Kínszenvedést virágzó életet. Lángörvényből, mely benned Te is, testvérem, karszti sorsodat Ahogy lehet... kavarog. Fogadd el s védd meg karszti Megalkuvás zsoltárát énekelve, Dagadnak benned árvizes erők. földedet, Végtelen rabmenetben csak Zúdulna niagarás zuhatag: Azt a sírodnak is kevés humuszt. megyünk. Elégedj meg, ha megtöltesz belőle Azt a pár négyzetméternyi helyet. Nincs semmi fegyverünk. Kristálytiszta vízzel egy poharat. S azt a fölséges Isten-lábnyomot. Fegyvertelen a lelkünk lázadása, Visszaszorítnak, hátrább, egyre Mit a lavina minden rohama Pedig a vérünk minden csöpp je hátrább, Eltörölni még sohasem tudott. vágyik. És amit hagynak, egyre kevesebb: Védd ezt a talpalatnyi telkedet. Vágyik a Péter vad mozdulatára, Hát vesd meg lábad ott, ahol Cserépkancsódat és tűzhelyedet. Amikor Istenének védelmében megállhatsz. Utolsó darab száraz kenyered! A Málkus fülét hirtelen levágta. S azt mentsd, azt a talpalatnyi helyet. De azt aztán foggal tíz körömmel. Kik vagyunk mi? Szikrát a tüzből, cseppet a folyóból Démoni dühvei és őrült O, nem az alázat. folyóból. örömmel — Csak a megalázottság fiai. A töredéket eltört mondatodból. Ahogy lehet... J A HÉT 17
