A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-05-24 / 21. szám
A HÉT RIPORTJA No, Úristen az égben, hova vitték őket? 1945-1949. Szomorú esztendők a csehszlovákiai magyarság életében. A legszomorúbbak. Mérhetetlen szenvedések, megpróbáltatások, megrázó tragédiák emlékeztetnek azokra az évekre. Emlékeztetik azokat, akik átélték, akik megszenvedték és elviselték. És akik még emlékeznek, emlékeztetnek minket, többieket, szerencsésebbeket — mi az, amit soha nem szabad elfelejtenünk, mi az, amire mindig emlékeznünk kell. 1946 decemberében kezdődött és két teljes évig tartott. Dél-Szlovákia legeldugottabb falvait sem kerülte el. Aki rákerült a listára, annak sorsa meg-Mígel Jánosné: "Már a kilencedik hónapban voltam" Szívós Irma néni: "Bevagoníroztak minket, mint az állatokat..." 2 A HÉT pecsételődött. Gömörmihályfalváról két hullámban telepítették ki a lakosságot. Az első hullám 1946 karácsonyán érte el a falut. Mígel Jánosékat az elsők között vitték Csehországba. Mígel Jánosné: "December 12- én délután négy órakor szuronyos katonák jelentek meg a faluban és egy férfi. Én libát hizlaltam akkor karácsonyra. No, mi akkor megkaptuk a výmerX (végzés). Amit tudtunk, összeszedtünk, amit nem, az itt maradt. Nagy hasam volt, már a kilencedik hónapban voltam. Akkor mondja az uram, hogy hát mi lesz, ő ugye állapotos. Lesz ott is orvos, így a férfi. És akkor jött utánunk mindenhová, hogy meg ne szökjünk." A decemberi akció során 6 családot vittek el a faluból, ők a Jičíni járásba kerültek - cselédeknek a cseh gazdákhoz. Mígel Jánosné: "Volt ott egy magyar ember, az azt mondta, ne rijjanak, nem viszik magukat sehova. Nem akarják itt magukat megölni. Mert azt is beszélték, hogy Szibériába visznek. Mégcsak koszorút is tettek a mozdonyra..." A Csehországba telepítettek többsége két évig cselédeskedett az idegen földön. Néhány szerencsésnek sikerült megszöknie, azok hozták a hírt, mi lett a falubeliek sorsa. A kitelepítések második hulláma a következő év januárjában érte el a falut. Szívós Irma néni családjára ekkor került sor. "Éppen előtte való nap sütöttem kenyeret. Olyan rossz érzésem volt, mondtam is anyámnak: Édesanyám, úgy érzem, hogy én ma sütök ebben a kemencében utoljára kenyeret. Ugyan már, bolondokat beszélsz - ezt mondta. Másnap délelőtt már itt voltak a katonák..." Ellenszegülni nem mert senki. Aki elszökött, annak a bútorait felrakták a többiekével együtt a teherautókra, a vonatban aztán szétlopkodták. A második transzporttal utazókat a morva országrészbe irányították, a határszélre. Szívós néni: "Bevagoníroztak minket, mint az állatokat. Körmöcbányán azt mondta egy illető, hogy ezeket itt kellene felrobbantani, úgy, ahogy vannak. Moravský Krumlovban raktak ki bennünket. Behajtottak egy óriási terembe. A két gyerek az asztalon feküdt, a kabátommal letakarva. Megindult a vásár. Jött egy nagy darab morva, az megvásárolt minket. Árpádot, Barnát (a gyerekeket) autóba tették, elvitték. No, Úristen az égben, hova vitték őket, én meg akartam háborodni. Hova vitték? Se szólni... se beszélni... A holmimat se hagyhattam a vagonban, mert akkor szétkapkodták volna. Az apjukat csak akkor láttam, mikor kivagoníroztak..." A deportált magyarokat a határon átdobott németek helyére telepítették le. A házakban, ahol laktak, minden az egykori lakókat idézte, a polcon maradt bögrék, a szegen lógó törlő, az udvaron kapirgáló tyúkok. Szívós néni: "Mi is egy németnek a helyére kerültünk. Átjártak ezek a németek, szerencsétlenek, mert ott maradt a lovuk, disznójuk, mindenük, hát éjszaka átszöktek az osztrák határon. A szomszéd faluból való Bettes Pista bácsi hajtotta a lovat, amelyiknek átszökött a gazdája. No az úgy csókolta azt a lovat... mondta Pista bácsinak: Gazda, hadd hajtsam én ezt a lovat, én voltam valamikor ennek a gazdája..." A cseh és morva gazdák maguk sem tudták sokszor, mi áll mindennek a hátterében. Munkásokat ígértek nekik, de ők önkénteseket vártak, nem erőszakkal deportáltakat. A "gazda" és a "cseléd" között nem egyszer szoros kapcsolat alakult ki. Bodon Sándor bácsi 25 évesen élte át a kitelepítést: "Nekem ruhám se volt, abban vittek el, amiben a fronról hazajöttem. 1946 karácsonyán jöttem haza Szibériából. Hét hétig jöttünk. Januárban meg már vittek Csehországba. Mi egy kisparaszthoz kerültünk. Az a gazda
