A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-04-26 / 17. szám
san, hogy az instans asszony, Nagy Kata, aznap és órában regvei, azmely (en) tudniaillik az lidertejedi határban regvei azon röpölés történt, idehaza volt, hanem hogy Libárdi Istvánné ment volna ki akkorban ennénd (!) Nyékbűi Tejed felé, azt közönsígessen hallották". Végül a harmadik kérdőpontra adott válaszokat a jegyzőkönyv a következőképpen összegezte: "... soha legkisebb nyélván való és világos ördögséget avagy boszorkányságot nem láttak s nem is tudnak sokszor nevezett Nagy Kata ellen''. A bizonyságlevél, amelyből a fentieket idéztük, Somogyi Mátyás szolgabíró és Pyber István megyei esküdt aláírásával és viaszpecsétjével szentesítve az ártatlansága felől eleve bizonyos és maga ellen vizsgálatot kért Nagy Katához került. Másolata ugyanazokkal a kézjegyekkel és pecsétekkel a volt Pozsony megyei Törvényszék levéltárában. (Folytatjuk) ÉLŐ MÚLT KUTATÓ - ECSETTEL 100 éve halt meg Georges Seurat Régóta ismert tény: a művészettörténet igencsak bővelkedik különc figurákban: Leonardótói Picassóig se szeri, se száma a "különös" jelzőt joggal kiérdemlő mestereknek. A festő, akiről az alábbiakban szó lesz, a legkülönösebbek közül való. A párizsi művészvilág legismertebb alakjai közé tartozott, életéről mégis alig tudunk valamit. Az Óceániába menekült Gauguin sokkal inkább a szemünk előtt van, mint a párizsi műtermében dolgozó, kutató Seurat. Festészet és kutatás? A két szó összekapcsolása csak látszólag meglepő: jónéhány nagy művészt ismerünk - gondoljunk csak ismét Leonardóra vagy Delacroix-ra, akik nem érték be a mesterségbeli tudással s megpróbáltak behatolni a művészet titkaiba, Seurat azonban alapvetően különbözik tőlük. Az ecset az ő kezében a tudományos megismerés eszközévé vált: úgy vizsgálta a színt és a vonalat, akár a laboratóriumban dolgozó természettudós a preparátumait. A természettudóshoz hasonlított abban is, hogy szüntelenül a jelenségek mögött rejtőzködő törvényszerűségeket kereste; tudományos alapokra helyezte a művészetet, s így jutott el egy forradalmian újszerű festői látásmód és stílus kialakításához. Seurat az impresszionisták kortársa volt. Az 1859. december 2-án Párizsban született fiatalember eszmélése és pályakezdése arra az időszakra esett, melyet joggal neveznek az impresszionizmus hőskorának, aligha meglepő tehát, hogy a minden újra fogékony s már gyermekkora óta szorgalmasan rajzolgató Georges első művei - néhány tájkép és figurális kompozíció - magukon viselik az impresszionizmus stílusjegyeit. Seurat azonban nem sokáig éri be a pillanatnyi benyomások puszta rögzítésével: Monet, Renoir, Sisley és társaik szenzualizmusa nem elégíti ki a tudásvágyát. Az impresszionisták elvetették a képszerkezetet és a kompozíciót - Seurat újfent "felfedezte" őket. 'Tudós" alkat volt, aki felfedezéseit rendszerbe foglalta, aki a szükségszerűségek, a belső törvények megértésére és érvényesítésére törekedett - s ugyanakkor mérnök" is volt, a kép architektonikus rendjének fá ián híve. Seurat azonban korántsem ezért lett híressé: neve hallatán művészettörténeti alapfogalmak jutnak az eszünkbe: neoimpresszionizmus, divizionizmus, pointillizmus... Maradjunk az első szónál - végeredményben ugyanazt jelöli, mint a másik kettő: az impresszionisták elveiből és palettájuk tiszta színeiből kiinduló legtökéletesebb színfelbontáson alapuló festésmódot. A szín és a fény mibenlétét, törvényszerűségeit kutató Seurat néhány év alatt eljutott a "festészet atomjáig", a festékpöttyig, a "színatomokra bontott formákig". De mit jelent ez a gyakorlatban? Vessünk egy pillantást a Vasárnap délután a Grande-Jatte szigetén című festményre, melyet már Seurat kortársai is a festő és az általa kialakított stílus főművének ars poeticájának tekintettek. A cím még az impre. ák té maválasztására utal, de a megfestés módja már "ant ionista". Tökéletesen megszerkesztett minden részletében kiegyensúlyozott képet látunk, melyen a legjelentéktelenebbnek látszó részlet is - a vízben tükröződő fehér vitorla, a távoli felhő, a sétálók árnyéka - a kompozíció harmóniájának nélkülözhetetlen eleme. Mindebben nem volna semmi különös... de a színek! Seurat az impresszionista fényfelbontásától eljutott a már említett színfelbontásig. Közelről nézve apró színes pontok kuszaságát látjuk csupán - távolról szemlélve azonban a pontok színekké és formákká összegződnek. A tudományos alapokon nyugvó optikai rendszer szerint felrakott színes pontocskák jelentik a neoimpresszionista (divizionista, pointiliista) kép alapelemét; e pontocskák optikai keveréséből születnek meg a színek és az árnyalatok. A szín és a fény összhangját kereső Seurat a kontrasztok törvényének szigorú alkalmazásával olyan "színhangzattani skálát" dolgozott ki, amely módszerét alkalmassá tette a hőn óhajtott új harmónia megteremtésére. A legkevésbé sem meglepő, hogy Seurat újszerű képeit sem a közönség, sem a kritika nem fogadta kitörő lelkesedéssel - még az impresszionisták művészetét sem "emésztették meg", s íme máris egy új festői hóbort... Mindazonáltal a pointillizmus hamar követőkre talált: az elméletíróként is jelentős Paul Signac, az impresszionistaként már hírnevet szerzett Camille Pissarro, Henri-Edmond Cross és mások csatlakoznak Seurat-hoz, aki fáradhatatlanul és irigylésre méltó következetességgel folytatta a megkezdett utat. A nevezetessé vált festékpöttyökről gúnydalok születtek, az ítészek és a firkászok szidalmak áradatát zúdították Seurat-ra, ő azonban mit sem törődött ezzel: hangyaszorgalommal folytatta kutatásait, melyek nyomán olyan korszakalkotó művek születtek, mint a Modellek, a Nő púderpamaccsal, Cirkuszi előjáték, Kánkán s a Cirkusz. Ez a kép azonban befejezetlen maradt, akárcsak az életmű: a festő 1891. március 29-én meghalt - torokgyík végzett vele. Még harminckét éves sem volt. Henri Perruchot, a kitűnő művészéletrajzairól ismert szerző írja: "Seurat esete párját ritkítja a modern festészet történetében. Elsősorban azért, mert rövidre szabott életével különös ellentétben van életművének jelentősége, súlya, hatása." E szavakban nincs semmi túlzás. Seurat azt vallotta, hogy a "művészet harmónia", s valóban: kevés olyan harmonikus életművet ismerünk, mint az övé. "Mérnökként" festette meg a képeit, s színek és fények szimfóniái születtek ecsetje nyomán. Nem sokkal halála előtt az egyik dühtől tajtékzó kritikus "a pecsétviasz-festészet főpapjának" s "őrült prófétának" nevezte őt — pedig festő volt csupán: a legnagyobbak közül való. G. Kovács László A HÉT 15
