A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1991-04-19 / 16. szám

A HÉT RIPORTJA Ohár György, a bizakodó szövetkezeti elnök Máté Lajos, a bizakodó magánvállal­kozó Földindulásra várva Kurta dombok között kanyarog az út Gömör egyik legeldugot­tabb sarka, a Vály völgye felé. Apró falvak bújnak egymáshoz itt, az Isten háta mögött: Alsó­­vály, Felsővály, Mihályfalva, Alsókálosa, Felsőkálosa. Fal­vak, ahol állni látszik az idő. A felületes szemlélődő szá­mára csupán egy elmaradott, elhagyott csücske ez az ország­nak, de az itt élő embereknek maga a világ. A múlt és a jelen kemény munkájából épült világ. Azt tartják, itt háromszor többet kell dolgozni a napi betevőért, mint más tájakon, ahol mégis jobban, könnyebben élnek az emberek. Parasztok élnek itt is, mint szerte Dél-Szlovákiában, csak épp a föld nem olyan kegyes hozzájuk, mint mondjuk a Csal­lóközben. De a földet itt is év­századok óta művelik - s a magyar paraszt sorsa itt is ugyanaz volt, mint a Tisza vagy a Duna mentén. A kitelepítések, deportálások, megaláztatások évada után, amikor a gyüttmen­­tek, az innen-onnan át- és be­települők szemük láttára foglal­ták el szomszédaik, rokonaik házát, földjét, az ötvenes évek egyenlővé tettek mindenkit: ku­­lákot és nincstelent, völgybélit és “prígyelt". Mert eljött az idő, amikor a paraszt, aki azelőtt minden pénzét a földjébe fektet­te, önként vagy erőszakkal le­mondott legfőbb tulajdonáról. Szövetkezeti taggá vált és dol­gozott a "közösben", ha már a sajátjában nem lehetett. Az ötvenes években a Vály völgyén több apró szövetkezet is létesült, amelyeket a hetve­nes évek végén egyetlen szö­vetkezetbe vontak össze: a Vály Völgye Egységes Földműves­szövetkezetbe. Az öt falu hatá­rában, mintegy 2320 hektáron gazdálkodó szövetkezetnek so­hasem ment igazán jól. Sok minden közrejátszott ebben az elhibázott struktúrán, a hozzá nem értő vezetőkön és "szak­embereken" keresztül a motivá­ció hiányáig. A szövetkezet élén idegenek álltak, akiket a legke­vésbé sem érdekelt, hogy a völgynek mire lenne szüksége. Qsak a saját érdekeiket nézték. Ügy is nézett ki aztán az egész. Próbálkoztak itt mindennel az őszibarack-termeléstől a lóte­nyésztésig - csak éppen nem azzal, aminek értelme lett volna. Voltak reprezentatív rendezvé­nyek, lóversenyek, nagy dínom­­dánomba fulladó évzárók — csak a földeken dolgozó embe­rek nem látták munkájuk gyü­mölcsét. A vezetők termé­szetesen így is elégedettek vol­tak, a tagság meg - ha mo­rogva is - tette tovább a dol­gát. A múltbéli tapasztalatok elle­nére a vályi szövetkezet tagjai mégsem várják megváltásként a készülő földtörvényt. Sőt. A februári évzáró taggyűlésen a szövetkezet megmaradása mel­lett tették le a voksukat. Mind­ebben persze elsősorban a bi­zonytalan jövőtől való félelem­nek van a legnagyobb szerepe. Úgy vélik, a szövetkezetben, ha szegényes is, de biztos jövedel­mük van, de hogy pár hektáron, szerszámok, állatok nélkül, a saját erejükből boldoguljanak - nehezen tudják elképzelni. És főleg azok nem, akiknek nincs is min elkezdeni. A más zsellérei pedig végképp nem akarnak lenni, inkább maradnak a szövetkezetben. A lehetősé­gek mérlegelésekor bizonyára közrejátszottak az utóbbi évek­ben végbement radikális válto­zások is. Ohár György szemé­lyében energikus, jó gazdasági érzékkel rendelkező szakember került a szövetkezet élére. Az ő keménységének és határozott­ságának is köszönhető, hogy a Vály völcjyi szövetkezetben hosszú idó után az első igazán nyereséges évet tudhatják ma­guk mögött. — Másfél év alatt nem lehet csodát tenni, de a legkirívóbb eszteíenségeket sikerült meg­szüntetnünk, és elkezdtünk vég­re igazán dolgozni. A múlt évet így a fölmerülő értékesítési ne­hézségek ellenére is jó ered-2 A HÉT

Next

/
Oldalképek
Tartalom