A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1991-04-12 / 15. szám

MINERVA

Nógrád szülötte- PozsonylaH gyógyítója

(175 éve hunyt el Kolbány Pál)

A 18. -19. század fordulóján több neves orvos működött Pozsonyban. Huszty Zakariás Teofil (1754-1803) 1786-ban Lipcsében megjelentetett Diskurs über die medizinische Polizei c. munkája az akkoriban formálódó közegészségtan — korabeli nevén: orvosi polícia — egyik úttörő alkotása. Lumnitzer István (1747 -1806) pozsonyi gyakorló orvos mint botanikus írta be nevét a tudománytörténetbe. Az éppen kétszáz évvel ezelőtt kiadott latin nyelvű füvészkönyve, a Flora Posoniensis, az első botanikai szakkönyv Pozsony környékének növényeiről. Lumnitzerről feljegyezték, hogy fűvészeti barangolásaira szívesen vitte magával a pozsonyi líceum diákjait is.

Lumnitzer lehetett a példaképe a harmadik híres pozsonyi orvosnak, Kolbány Pálnak is. Kolbány a Nógrád megyei Ozdinban született 1758. január 23-án. Atyja, Márton evangélikus lelkészként működött a községben. Ennek megfelelően a kis Pál is a lelkészgyermekek abban az időben megszokott "menetrendje" szerint Lőcsén, majd a pozsonyi líceumban szerez középfokú képesítést. Kolbány a háromnyelvű Pozsonyban a hazulról hozott szlovák s magyar nyelvtudása mellé a németet is társítja. Egyetemi tanulmányait - szintén a kor szokásaihoz hűen - peregrinálva,

20 A HÉT

azaz vándorolva végzi: Halléban kezdi s Bécsben fejezi be 1787-ben. A nem katolikus vallású medikusok többsége vállalta ezt a vándorlást. Tanulmányaik zömét a magasabb színvonalú protestáns német egyetemeken végezték, ám az utolsó évet a katolikus bécsi orvosi karon abszolválták. így a Bécsben kiállított orvosi diplomát már nem kellett külön nosztr'rfikáltatni (honosítani), és minden további vizsga nélkül működhettek az egész Habsburg birodalom területén.

Kolbány a birodalom központjához közel, Pozsonyban telepedik le mint

gyakorló orvos. Kitűnő képzettsége s az alábbiakban vázolásra kerülő gazdag szakirodalmi ténykedése mellett sem sikerül neki a szolid megélhetést biztosító városi orvos (főorvos) státuszt megszerezni. 1798-ban Torkos városi főorvos elhunytakor megpályázza a másodfőorvosi helyet - az addigi másodfőorvos automatikusan főorvossá lépett elő. Sikertelenül: a fentebb említett Husztyt választják meg másodfőorvosnak. Egy év múlva még magasabb helyre pályázik, országos főorvos (protomedikus) szeretne lenni. A Budán működő Országos Főorvosi Hivatal megürült posztját csak 1802-ben töltik be - de nem Kolbánnyal. Kolbány marad tehát Pozsonyban s mint nekrológjának ismeretlen szerzője megjegyezte: egész

életében anyagi gondokkal küszködött. Magán- ill. családi életéről nem találtunk értékelhető adatot.

Fennmaradtak azonban nyomtatásban megjelent munkái, melyek alapján három érdeklődési területe körvonalazható. Mint jeleztük, egyike volt Lumnitzer követőinek, így nem csoda, hogy első munkái éppen a botanika területét célozták meg. A Flora Posoniensis évében, tehát éppen kétszáz évvel ezelőtt jelenik meg első könyve Pozsonyban, a Länderer nyomda gondozásában. Mint valamennyi további munkája, ez is németül íródott. Magyarra fordított címe: A magyarországi mérgező növények. A 132 oldalas, 8 metszettel illusztrált könyv úttörő jellegű - Kolbány egyes megállapításait földije, Kubinyi Ágoston még az 1842-ben kiadásra kerülő Magyarországi mérges növények c. könyvében is idézi. A toxikológia (méregtani) témák hosszabb időre lekötik Kolbány figyelmét, hiszen 1792-ben és 1798-ban újabb két méregtani kézikönyvet jelentett meg. Az 1792-es, pozsonyi kiadású füzet az élelmiszerekben található mérgekről, s azok ellenmérgeiről értekezik. Szélesebb spektrumú az 1798-ban, ill. kibővítve s átdolgozva 1807-ben, Bécsben másodszor is megjelenő közel ötszáz oldalas munkája. E kézikönyv az állat-, növény- és ásványvilág mérgeit s azok ellenszereit rendszerezi. Külön érdekessége s értéke a könyvnek a nomenklatúrái (nevezéktani) rész, amely a latin, német és magyar elnevezések mellett feltünteti a növények, állatok "szláv" nevét is.

Nem maradhatott nyomtalanul Kolbány életművében a korszak legnagyobb orvosi előrelépése, a himlő elleni oltás. A gyermekek sorait megtizedelő járványos fekete himlő ellen már a 18. század eleje óta próbálkoztak védőoltással. Ez a védőoltás, a varioláció (a fekete himlő — variola nevéből) a megbetegedett gyermek himlőhólyagjaiból nyerte az oltóanyagot. Ezt az igen kockázatos és sok szövődménnyel járó módszert váltja fel 1796-ban, az angol E. Jenner által javasolt vakcináció. A vakcináló orvos oltóanyagként a tehén tőgyén, orrán előforduló tehénhimlő hólyagjaiból nyert nyirkot használja (a tehén latinul vacca, ezért lett a módszer ne-