A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-04-05 / 14. szám
FIGYELŐ Ördöglakat (L. Gály Olga könyve) A Sarló egyik vezető egyéniségétől, Jócsik Lajostól 1968 nyárelőn, Budapestről levelet kaptam. Bonyolult lenne elmagyarázni, hogy mivel érdemeltem ki Érsekújvár szülöttjének, a veterán sarlósnak figyelmét. A személyes jellegű levél azonban tartalmazott olyan fejezeteket is, amelyek ma már akár kordokumentumnak is tekinthetők. A Csemadokról többek között ezeket írta: "Az egyetlen odaáti kultúrmozgalom, ami, azért mert egyetlen, többre van hivatva annál, hogy csupán kultúrpolitikai keret legyen. Bizonyára ti is így látjátok a magatok helyzetét. Egy dolog azonban aggodalommal tölt el engemet. És ez az, hogy nem látom, nem ismerem a ti begyökerezettségeteket a pártban. Az én időmben más volt a helyzet. Mellettünk, a Sarló mellett volt Major István, Steiner Gábor, Mező István és mások, akik a parlamenti és egyéb harcokban segíthették a mi szellemi és irodalmi küzdelmeinket. Most ezt a vonalat nem látom a Csemadok, az írószövetség, az Irodalmi Szemle és a Hét mellett." A fenti sorokat talán soha nem hoztam volna napvilágra, ha nem olvasom L. Gály Olga: Ördöglakat című könyvét, amely Lőrincz Gyula életéről szól, és ha szerepét, tetteit a magyar politikai, kulturális, s társadalmi életben fel nem magasztalná egészen a csillagos égig. Ugyanis, a szóbanforgó levél után nemsokára találkoztam Pozsonyban Jócsik Lajossal, ahol megvitattuk, megtárgyaltuk az akkori helyzetet és viszonyokat. A pártba való beépültségre vonatkozóan említettem Lőrincz Gyula nevét, mondván, hogy ezt a nagy kaliberű politikust, egyéniséget aligha lehet figyelmen kívül hagyni. Jócsik Lajos részéről pillanatnyi hallgatás, majd egy lemondó, bánatos kézlegyintés volt a válasz. Most azonban nem erről van szó, hanem a Lőrincz Gyula ifjúságáról szóló könyvről, vagyis a második világháború előtti korszakban végzett közéleti munkájáról, amely főként a tornóci népmanifesztáció szervezésében csúcsosodott ki. A tornóci háborúellenes tüntetés történelmi jelentőségét aligha vonhatja kétségbe valaki. Azonban van egy szépséghibája, márpedig az, hogy a kommunista párt, mindig, mindenben a saját érdemeinek, tulajdonának bérelte ki, mintha ott más erők nem is léteztek volna. Roppant nagy érdemnek tartották dr. Vlado Clementis kommunista ügyvéd szónoki teljesítményét, aki Major Istvánt képviselte, védte a kosúti sortűz utáni perben. De mitől védte meg, hiszen a vádlottat végülis elítélték?! Ám Clementis nevével azért sem hivalkodnék, mert fő "érdeme" volt abban, hogy több tízezer magyart kitelepítettek, több százezret pedig megfosztottak emberi jogaitól. Nekem nem az a bajom Lőrincz Gyulával, hogy kommunista volt, hanem azzal van gondom, hogy miként, hogyan és miért volt kommunista. A feltett kérdésekre korai lenne még megadni a választ, mintahogy életrajzának könyvvé való felduzzasztása is elhamarkodott volt. A Madách Kiadó gazdasági gondjain aligha tudnak segíteni a hasonló kiadványok, ráadásul e politikai "dokumentum" (?) más irodalmi mű rovására jelent meg, egyetlen magyar könyvkiadónk küldetése pedig merőben más célú. Motesíky Árpád Ugyanaz, másként (L. Gály Olga: Ördöglakat) A tisztelt olvasó először zavarban van: mit kezdjen ezzel a könyvvel? És mit azzal a kiadóval, amely 1990-ben egy ilyen műre költötte a pénzét... Azután a tisztelt olvasó leveti régi szemüvegét, a készülődő röhögés mosollyá szelídül arcán, hisz úgy kell e könyvhöz nyúlni és közelíteni, mint egy önarcképhez, prekoncepció nélkül. (Első felindultsága csillapítására még felteheti a lemezjátszóra Zorán csodaszép dalát, melynek refrénje így szól: "Apám hitte...".) Meglehet, ma ez a könyv atavizmus és anakronizmus, de ettől még lehet dokumentumként érdekes. Szolgáltathat adalékokat egy korhoz, egy élethez, egy pályafutáshoz: segíthet kibogozni majdan valakinek - egy történésznek tán - a kibogozhatatlant, kisebbségi létünk egy darabját. Hogy Lőrincz Gyula ifjúsága valóban olyan volt-e, ahogyan azt e könyvecske lefesti, vagy vannak benne elrajzolások, kisajátított, igazából sosemvolt érdemek, majd eldönti az idő, s eldöntik azok, akik még élnek és emlékeznek. Számomra igazán megkapó és érdekes az a fajta közlése volt e könyvnek, mely a kisebbségi ember "áttételes" helytállását lenne hivatott tükröztetni. Egy szelete ez magatartásunknak, kiállásunknak. Olyanfajta burkolt érdem, melynek sikerült mindvégig rejtve maradnia, és sikerült általa az egyénnek túlélni, mellesleg az égvilágon semmit (vagy csak alig-alig valamit elérni) használni annak a közösségnek, amelynek reprezentánsaként végül elég fényes művészi és politikai karriert futhatott be a könyv alanya-tárgya. Míg nem olvastam e könyvet, nem sejtettem, mi minden bújhat meg egy plakát sarkába pingált M. és K. mögött. Soha nem gondoltam volna, hogy amikor szlávos nevű közvetlen őseimet éppen magyar voltuk miatt telepítgették ki szülőföldjükről, valakinek ez a két betű jelentette az ellenállást, a dacot: MK — magyar kommunista... Nekem e korról más történet ragadt meg emlékezetemben: fiam dédapja jut eszembe, aki a fenyőházi kongreszszuson egyik alapítója volt a kommunista pártnak, a második világháború után jogaitól és pártjától megfosztott magyarrá vált; aztán amikor az akkori új rezsim újra felajánlotta neki, hogy lépjen vissza abba a pártba, amelyet egykor ő is alapított, nem lépett be... És nem dédapa volt az egyedüli. Nem túl hosszú életem során lépten-nyomon találkozhattam az MK- szindrómával... Városatyával, aki azért tartotta magát bátornak, mert borotválatlanul, nyakkendő nélkül ment a járási pártbizottság ülésére - égető problémáiról hallgatni, stb. Hát ezért is, e magatartás felmutatásáért is érdekes e könyv. Kórkép rólunk, illetve egy szelete azon magatartásformának, amellyel politikusi pályát lehetett befutni kisebbségi embernek e hazában egészen a közelmúltig. A jelen és a jövő bizonyára sok mindent átértékeltet, átrajzoltat a Lőrincz Gyuláéhoz hasonló életrajzokban, vallomásokban, legalább kételyeket, mélyen szántó kétségeket próbál majd belevinni a megtörténtek elmondásába, mert hát utólag mindig okosabb az ember. Talán a véletlen, talán a sors keze, hogy ez a könyv még ilyen, a maga nemében akár az utolsó. Nem ponyva, nem sikerkönyv, hanem kuriózum. Úgy olvassa a tisztelt olvasó. Az ügyeletes szemüveget levéve: mert mostanság ritka az olyan könyv, az olyan írás, mely tévedései és elrajzolásai, eltolt hangsúlyai ellenére is még belülről közelít meg egy kort, melynek ideológiájában hitt, s ritka az olyan szerző, aki annyira fenntartások nélkül tiszteli és követi ezt a hitet. Talán ezért is vélem úgy, ha ez a könyv nem most jelent volna meg, sohasem jelenne meg. Mert utólag már - így — megírhatatlan lenne. N. Gy. R. A HÉT 15
