A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-03-29 / 13. szám
KINCSÜNK AZ ANYANYELV Miért szeretem? Mondjuk azért, mert nyelvem az én ékességem! "A szó ékszer, kényes, fényes. Anyanyelvem édes, ékes. Édes, ékes békességes, anyám szava csillagfényes. Átadta, mint ékszer-éket. Ékeskedjen, ha beszélek!" (Kiss Dénes: Ékes anyanyelv) De ha ősmagyar hitem szerint pogányul nézem a kérdést, akkor én magam vagyok az Isten, minden titkok tudója. "Vagyok, mint minden ember: fenseg, Észak-fok, titok, idegenség, Lidérces, messze fény, Lidérces, messze fény." (Ady Endre) S akkor így ezt a kérdést fel sem lehet vetni, mert nincs választásom — szeretem-nem szeretem, minden sejtembe zárva hordom örökül minden örökségem. Valaha élt őseim minden rezdülését. Vannak bizonyítékaim is. Gyermekeim beszédtanulása. Zsuzsa lányunk is csodás igazgyöngyöket tárt elénk nyelvünk tengeréből, de az ő jöttekor még túl fiatalok voltunk, s tudatosan nem jegyeztük fel nyelvünk őskorából származó kifejezéseit. Tíz év múlva Misi fiunknál ezt már nem mulasztottuk el. Csak a legkülönösebbekből idézek néhányat. Nem vizet kért, hanem kucsitót. Ebben a szóban benne van a kút szavunk és a tó is, mind a kettőnek köze van a vízhez. A környezetében senkitől sem hallhatta ezt. Okasin város, vagy dzsondzsája, csak ő tudta, hogy ezek mit jelentenek. Rengeteg gyönyörű, s különös dolgot mondott, ilyesmit, hogy kátékét rajzolj, megharcozlak, hűcsicscsed, ez hülyék, ezek innak, belepottyantitottam, ez az enyénk, kéten vagyunk, tégedre, tégeden, tégemet, kelvés, kicsirázt, mit fúj a szélek, elromlítom, mit várgatsz, beledögölöttem, evettem, szép vagytok, bujulva, lányája, aludottam, kitépettem, nézettem, tojásosot, hallgassál a pufádra, vagy hogy tele van a szád csúnya beszéddel. Hogy a feketére azt mondta, hogy feteke, az nekünk szinte már természetes volt. így hát Szécsi Margittal együtt elmondhatom, hogy "Úgy néztem magamra (s a gyermekeimre) mindig, ahogy csodára nézni illik. Csodára, az ember fiára, kezeire, nyírott hajára." Mert a csoda mindnyájunkban benne lakik, körülöttünk jár, csak meg kell tanulnunk észrevenni. Mi is tulajdonképpen a szó? A lélek jóra rezdülése, a kultúra, a csoda maga. S minek az anyanyelv, s a nyelvek különbözősége, ha egy sejtből lettünk, így valamennyien testvérek vagyunk? Talán, hogy a mindenségben ne csak csodák legyenek, de legyen egy biztos pont, amihez viszonyíthatok, amihez tarthatom magam, egy kiszögellés, egy észak-fok, ami szent és sérthetetlen, örökkön-örökké Ámen?! És ha ez így van, hóba acsarkodnak, ármánykodnak kishitű földi halandók, mit sem árthatnak nekünk. Szarnákné Berta Margit Szavak körforgása A nyelv az érintkezés eszköze. Már a cserekereskedelem rákényszerítette az embereket arra, hogy az anyanyelvükön kívül más nyelveket is elsajátítsanak. Jó, ha tudatosítjuk, hogy a két- és többnyelvűség természetes állapot, és erre a felnövekvő nemzedéket fel kell készíteni. A piacon az eladó és a vásárló arra törekszik, hogy megértse egymást. Egy világkongresszuson, ahol csak egy tárgyalási nyelv van, beszédük szerint meg lehet állapítani az előadók nemzetiségét, mégis teljes az összhang. A szakszerű információ és az érthetőség a fontos; egyenlőek vagyunk a hiányosságainkban. Szükséges is, hasznos is minél több nyelv lehető legtökéletesebb elsajátítására törekedni. A nyelvtudásért azonban mindenkinek meg kell dolgoznia. Aki nyelvjárási közegben nő fel, még a saját etnikuma irodalmi nyelvét is tanulnia kell. Aki csak szűkebb családi és rokoni körben tanulja az anyanyelvét, az a közéletben, de főképpen a szakmájában már nem tudja használni. A nyelveket a mai, rohanó világunkban is tanulni kell, még az anyanyelvűnk terminológiai-ismeretéért is meg kell dolgozni. A téma aktuálitását bizonyítja az ifjú mérnök sajtóbeli pa18 A HÉT nasza, aki külföldön végezte tanulmányait, s hazatérve nem tud szót érteni munkatársaival és kénytelen megtanulni az anyanyelvű szakterminológiát. Egy másik riportalany így nyilatkozik az Ország-Világnak: "Amikor hazajöttem, újra jelentkeztek a nyelvi problémák, akkor ugyanis magyarul kellett tanulnom, mivel a szaknyelvet csak oroszul ismertem." Ez egyébként visszatérő gondja minden külföldön végzett szakembernek. Az írástudóknak kerülni kell a kétnyelvűséget, szóban és írásban egyaránt, mert mindkét nyelv megsínyli a kényszerű együttélést. Az anyanyelv prioritása nem vitatható. A két- és többnyelvűség illetve kultúrájúság elérése roppant nehéz. A kétnyelvűség tárgyi tudást fokozó tényező, de tompító hatása is érvényesül. A fordítás ténye csökkenti a nyelvi éberséget. A szakemberek ezt úgy jellemzik, hogy fordítás közben elalszik a nyelvérzék. A szlovák riporter, aki a siófoki Kálmán Imre-emiékszobát meglátogatta, olvasóival közli, hogy ott látható a művész házikabátja is. Nem a "župan" helyes szlovák terminust használja, hanem megalkotja a "domáci kabát" terminust. Tehát láthatjuk, hogy az említett jelenség univerzális jellegű. "Aki fordít, az ferdít" szállóige is alátámasztja ezt az állítást. A fordítás nem a szavaknak, hanem a fogalmaknak áttétele, vagyis a fogalom más nyelven való érzékeltetése. A végeredménynek meg kell felelnie a célnyelv szabályainak és lelkületének, nem szabad sem nyelvi, sem terminológiai idegen elemeket tartalmaznia. Új terminust csak akkor alkothatunk, ha az új fogalomnak még nincs megfelelője az adott nyelvben. Lapunkban tíz nyelvművelő jellegű cikket szándékozunk közölni, amelyek az iskola, egyetem, ašpirantúra, titulusok, tudomány, munkahely, egészségügy, közlekedés, közgazdaság és környezet terminológiahasználatával kívánnak foglalkozni. Ezzel szeretnénk hozzájárulni terminológiai hiányosságaink egy részének feltárásához és korrigálásához. A tévedés és a vagylagosság lehetősége a szerző részéről sincs kizárva. Várjuk észrevételeiket, ellenvetéseiket, jobbító megnyilatkozásaikat és kérdéseiket. A feltett kérdésekre várjuk válaszaikat. A legaktívabb levelezőket és legeredményesebb megoldókat jutalomban részesítjük. 1. Mi a véleménye a következő szakkifejezésekről: természettbeni iskola, tanítónap, hoteliskola. CSUKA GYULA
