A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-03-22 / 12. szám
Kacsa, Kacsa, boszorkány vagy... 2. (Csallóköznyék, 1708, 1725) _________KONCSQL LÁSZLÓ Ne rójuk föl az akkori nyékieknek, hogy mind a huszonkét beidézett tanú - ki így, ki amúgy - Nagy Kata ellen vallott. Mi persze tudjuk, amit a 18. századelő babonákban pácolt embere még nem tudott, hogy boszorkányokról beszélni képtelenség, hogy Kata asszony átkai és fenyegető szavai meg az elszenvedett mindenféle ártalmak és károk közt nincs, illetve nem úgy van okozati összefüggés, amiként a kárvallottak hitték volt, s az özvegy nem szövetségese a sátánnak, akiről szintén más felfogást vallunk, mint őseink. Nem kivételes nyéki, még csak nem is magyarországi sajátság volt ez a boszorkányhit, de még mennyire nem! A boszorkányhiedelmek az ókor méhében fogantak meg, onnan sarjadtak, s hogy mást ne mondjunk, olvasóink figyelmébe ajánljuk az i.u. 125-től élt, görög és latin nyelvű írót, Apuleiust, akinek Aranyszamár c. regényében a kíváncsi főhős a görögországi Theszszáliába vetődik, s a maga bőrén tapasztalja meg a messze földön hírhedt helyi varázslók boszorkányos üzelmeit. Ez a hellén hiedelemvilág közvetlen belső történelmi kapcsolatban áll a középkor indoeurópai boszorkányhitének alkotóelemeivel, mint a lelkűket az ördögöknek eladó s velük cimboráló, éjfélkor seprűnyélen kopár hegyek csúcsára lovagoló, fönt s a pokolban a sátánnal és udvarával orgiázó, átváltozásokra képes, kárhozatos lényekkel, akik a művészet olyan írott alkotásaiban is fölbukkannak, mint Goethe Faustja, majd az európai romantika olyan reprezentáns zeneműveit is benépesítik, mint Gounod Faustja, Berlioz Fantasztikus szimfóniája, Wagner Tannhäuser c. operájának Walpurgis-éje s az orosz Muszorgszkij Éj a Kopár hegyen c. kompozíciója s a Baba jaga tétel az Egy kiállítás képei c. ciklusából, hogy csak a legismertebbekre hivatkozzunk. A boszorkányhiedelmekből táplálkozó perek hulláma szintén Nyugat-Európa joggyakorlatából indult el a 14. század közepe felé, s a 15-16. századtól csapott egyre magasabbra. A francia, német, spanyol, angol, osztrák és más városokban tízezrével lobbantak föl a boszorkányság bűnében elmarasztalt nők, férfiak és gyermekek máglyái. A német boszorkányüldözések tömegessége páratlan: 1590-91 -ben egy német városka, Werdenfels minden lakóját boszorkánynak találta és máglyára vettette az inkvizíció, s ekkor, a csecsszopókat is beleértve, 4700 (négyezerhétszáz) ártatlan ember esett áldozatul a sötét, öngerjesztéssel növekvő és szétharapózó őrületnek. A magyarországi boszorkányhit minden lényeges ponton eltért a nyugat-európaitól, sokkal egyszerűbb, földhöz ragadtabb annál, a nyugati hiedelmek alapelemei hiányoznak belőle, vagy csupán halvány, csökevényes nyomaikat találjuk. Hogy milyen volt ez a magyar hiedelemvilág, olvasónk alapjában véve az itt következőkből is megtudhatja, s már csak annyit, hogy a pereknek a Habsburg Birodalom országaiban, Magyarországon is Mária Terézia vetett véget. A hosszú, több ágú bevezető rész után lássuk az első, 1708 augusztusában esett vizsgálat tanúvallomásait. Tudjuk, hogy Bakó Péter szolgabíró és Bodó Péter esküdt huszonkét nőt és férfit citált maga elé, hogy az ilyenkor szokásos kérdésekre választ adnának. A bizonyságokat meghiteltették, s esküjük szerint vallották az itt következőket. Nagy Kata pásztorkodott, midőn mutatta Méhes Gáspárné Takács Jutka asszonynak, utcára szólítván őt, Szécsényiné asszony sertéseit, azaz (olvasóink engedelmével) disznait: "Nízd, Jutka nene, ezt a disznót a dongólegyek megeszik. Miért nem fizet a pásztornak?" Méhes Gáspárné mindezeket tovább adta Ns Nagy Máté uramnak (63 éves), aki csak ezt tudta kifejteni a szolgabíró előtt. A vizsgálat persze magát a 30 éves Takács Juditot is megidézte, s az asszony szerint Nagy Kata így beszélt: "Nízd, Jutka nene, úgy veri az Isten az ollyant, aki meg nem fizet a pásztornak, ahun megeszik a dongólegyek Szécsényinének a disznaját." Méhesné azonban többet is tudott a gyanúba vett asszony pásztori hókuszpókuszairól: Nagy Kata a pásztorok rendes módján hol ebbe, hol abba a faluba szegődött el egy-egy legeltetési idényre, szükség és megállapodás szerint, s mikor a szomszédos Ollétejedben vigyázta a jószágot, az ottani Öllé Pálnak egy lova kimúlt az árnyékvilágból. Kata akkor kifejezetten ráüzent a gazdára: "Mondd meg, néne, Öllé Pálnak, másik lova is megdöglik, miírt nem fizet a pásztornak?!" Jutka asszony hajszál híján maga is kárvallottja lett Katával való barátságának, mert az egyik egyéves süldőjének valakik mind a négy lábát "fölzsugorították". Méhesné a barátnőjére gondolt, s "szidalmazván (...) ha meg nem gyógyul a domassa (t.i. a süldője), a kést veri bele, másnapra vagy harmadnapjára elfutott a domas, és meggyógyult'. Ns Szabó György hitvesének, a 60 esztendős Horváth Annának vallomása is ebben az ártalomkörben forgott. Ez az idős asszony rokonaira hivatkozván eleve boszorkánnyá minősítette Nagy Katát: "Hallotta maga egy testvír attyafiátul, úgy az urátul, hogy egyátaljában nem tiszta", mármint a gyanúba vett asszony, majd a jegyzőkönyv egyenes beszédre váltva így idézi nyéki tanúnkat: "Az én nénémasszon ura is Nagy Katának mondotta illy szókkal, hogy ha úgy volna módja benne, mindjárt megígettetnľ. Most következnek az általa boszorkányságnak ítélt jelek: "... egyszer a többi között öszveszólalkodván az fatensnek urával az közkert iránt, megszidalmazván Nagy Katát a fatensnek ura, mivel egy magtinajánál több nem lívín, kihajtván pásztor éliiben semmi nyavalája nem lívín, a pásztor előtt megdöglött" Az ügy folytatása: "Nagy Kata lánya a fatenshez egykorban hozzája menvín mondotta a fatensnek illő szóval:»Szegény Panna asszony, kegyelmednek is volna most egy tehenje, ha meg nem döglött volna«, kire felelt a fatens: »Hiszen a te anyád tudja, műtől döglött« — azonban szidalmazván fiával együtt, hogy veszne ki házbul, s hazamenvín a leány, megmondotta az anyjának, hogy miként szidalmazták űtet, azon íccaka a fatensnek a száját úgy megcimbálták, mintha el akarták volna szakasztannyi, de (ti. a tanú) nem látott senkit." (Folyuguk)
