A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-03-08 / 10. szám
TANÁCSADÓ AZ ORVOS VÁLASZOL A cukorbetegség előhírnökei és tünetei "Vannak-e a cukorbajnak olyan előjelei, amelyek valószínűvé teszik, hogy az ember megbetegszik? E kérdés úgy jutott eszembe, hogy a rákmegelőzés keretében arra ösztönzik a lakosságot, ki-ki önmagán is figyelje ama ismert jelek és tünetek megjelenését, amelyek alapján idejekorán és eredményesen lehet gyógykezelni vagy műteni a beteget" írja levelében S. G. p.-i olvasónk, akit aggaszt, hogy hazánkban rendkívül megsokasodott már a cukorbetegek száma. A cukorbetegség (szaknyelven: diabetes mellitus) olyan megbetegedés, amelyet nem hasonlíthatunk a rákos jellegű betegségekhez. Ennek ellenére már harminc esztendővel ezelőtt — a diabetológus szakorvosok genfi nemzetközi kongresszusán — szó volt már annak lehetőségéről, hogy a cukorbaj kifejlődését megelőzően bizonyos jelek alapján fel lehet készülni rá, hogy a betegség évek vagy évtizedek múlva megjelenik, s esetleg tenni is lehet ellene valamit. Be is vezették a praediabetes fogalmát, amely a szervezetnek azt az állapotát jelöli, amelynek során már kialakultak egyes beteges elváltozások, de a vér cukorszintjének értékelése még nem utal cukorbetegségre és cukor a vizeletben sem mutatható ki. Tekintve, hogy a praediabetes jellegzetes tüneteit elsősorban a terhességgel és szüléssel kapcsolatban lehet felderíteni, a figyelem mindenekelőtt a nőkre terelődött. Ilyen tünetkéjt kezelték a magzatelhalást, a terhes nők és a gyermekágyasok nagymértékű testsúlygyarapodását, és azt is, ha a megszült gyermek súlya meghaladta a 4 kg-t, vagy olyan betegséget állapítottak meg nála, amely cukorbajos anyák gyermekeire jellemző. Ide sorolták még a terhesség folyamán kimutatott magasabb vércukor-értékeket, a zsíranyagcsere zavarait s nem utolsó sorban a cukorbaj előfordulását a családban és a rokonságban. A tudományos kutatás azóta sok irányban haladt előre. A cukorbetegség kialakulásában ma is nagy szerepet tulajdonítunk az öröklődésnek, a betegség előfordulásának az egyik vagy másik szülőnél, esetleg mindkettejüknél. Akinél így kimutatható a betegségre való hajlam, az kísérelje meg — különösen, ha már túl van a negyvenen — a tevékeny védekezést ellene. A gyakorlatban ma a megelőzés szempontjából inkább a veszélytényezők ismeretére és elkerülésére vagy kiiktatására helyezzük a hangsúlyt. A legnagyobb kockázatot a mértéktelen táplálkozás és az elhízás jelenti. Nem könnyű azután megszabadulni a kellemetlen súlytöblettől, amely sokféleképpen terheli meg a szervezetet és annak egyes szervrendszereit. A szigorú fogyasztó diéta mellett szükség van megfelelő mértékű testmozgásra, izommunkára is. Gondolni kell azonban ezen kívül még más veszélytényezőkre is, amelyeknek nem csekély a szerepük a cukorbetegség kifejlődésénél: ilyenek például a máj, az epehólyag, a vese, a hasnyálmirigy betegségei, a szív- és érrendszeri betegségek, a belsőelválasztású mirigyek zavarai, a sztresszhelyzetek, stb. Számolhatunk a veszélytényezők, betegségek és zavarok kölcsönhatásával. A cukorbaj megelőzését vagy a kialakult betegség szövődményeinek elkerülését szolgálja, ha egy vagy több veszélytényezőt sikerül kiiktatnunk az életünkből, például leszokunk a kényelmes életmódról és kétszer-háromszor hetenként sportolunk (futunk, úszunk, kerékpározunk stb.), lemondunk a dohányzásról, nem eszünk többet mint amennyi a munkával és egyéb testmozgással járó energiaveszteségnek megfelel, és főleg az édességeket és tésztaféléket kerüljük. Nem mindenki lesz cukorbajos, aki a veszélytényezők állandó hatása alatt él. Aki azonban tudatosan és orvosa irányításával ügyel egészséges életmódjára, kisebb valószínűséggel betegszik meg, vagy ha veleszületett adottságai miatt mégis kialakul cukorbaja, könynyebben kompenzálja azt. DR. SZÁNTÓ GYÖRGY CSALÁDI NEVELÉS Már az újszülöttben megtalálhatók az érzékelésnek, az "érzésnek" a vevőkészülékei a bőrben, a nyálkahártyában, a belső szervekben. Érzékeli pl. az érintést, a hideget, a meleget, az éhséget... Az érintésre reagálhat feje elmozdításával, a nyomásra sírással. Ez azonban nem jelenti, hogy emberi érzései vannak. Ahhoz szükséges még az agyvelő és az agyalapi központok — melyek az érzések központjai — további fejlődése. Az ember érezhet tetszést vagy nem tetszést valami iránt, ennek alapján fejlődik ki a kiváltó okhoz való viszonya, érzése. Érzés nélkül nem fejlődhetne ki semmilyen viszony az emberek, állatok vagy a természet iránt, de a munka iránt sem. Ezért az érzelmek fejlesztése alapját képezi az ember humánus fejlődésének. Egyéves korig a gyermeknél a szervi érzések uralkodnak, ezek vannak túlsúlyban; kísérői az élettevékenységnek — éhségérzet, szomjúság, jóllakottság, a nedvesség kellemetlen érzése stb. Az újszülött érzés- és érzékelésvilága még differenciálatlan, ezért kezdetben az anya sem tudhatja, miért sír a gyermek. De már a 3-4. héten megfigyelhetjük, hogy időről időre rúg-kapál a lábával, hadonászik a kezével, hunyorog, megmegremeg. Előidézheti ezt egy váratlan hanginger, fényforrás. A fejlődés így folytatódik, és az első év végére kifejlődnek a magasabb szintű érzések alapjai: az érzelmi kapcsolatok. Ezeket a kapcsolatokat az anya gondoskodása váltja ki, amikor pelenkázza, mosdatja, mosolyog rá, magához öleli. A gyermeknek ilyenkor kellemes érzése támad, amit az anya személyével hoz kapcsolatba, így alakul ki az első viszony. Hasonló viszony alakul ki az apával, amikor az foglalkozik vele. Fontos, hogy ezeknek a viszonyoknak a fejlesztésében részt vegyen mindkét szülő. Hasonlóképpen fejleszthetik ki a szülők a gyermekben játékok, képek mutogatásával az állatok és a környező természet iránti érdekődést. A gyermek kb. a 6. hónap végén kezdi összekapcsolni az érzéseket a helyzetekkel. Ez már a fejlődés további jele, a tudatosított nevelés kezdete. Nagyon érdekes a félelemérzés kelezkezésének kérdése. Ez egy nagyon mély és nagyon kellemetlen érzés. Valószínű, hogy a helyzetváltoztatástól vagy az eséstől való félelem az ember veleszületett érzése, feltétel nélküli reflex, míg a többi félelem csak később fejlődik ki, mint feltételes reflex. Kétéves korig a gyermeknek nincs mélységérzete, ezért fontos számára a fokozott felügyelet. A sötéttől való félés nem veleszületett érzés, a gyermek ezt csak később tanulja meg, pl. ijesztgetések után! A gyermekben minden új benyomás félelmet, szorongást vált ki, amiről feltételezzük, hogy védekező reflex. Gondolnia kell erre az anyának, amikor pl. újfajta étellel kezdi etetni a gyermeket, amit az reflexszerűen kiköpköd. így védekezik a szervezete. Nem szabad ilyenkor semmit erőltetni, minden újdonságot fokozatosan, lehetőleg már ismert ételekkel együtt kell bevezetni. Az első év végéig a gyermek nem képes örülni, örömét kifejezni. Csak ekkorra fejlődik ki benne bizonyos társadalmi, érzelmi viszony, elsősorban szülei iránt, de környezete iránt is. Az idegenek elől hathónapos koráig elbújik, ez a reakciója egyéves korára általában eltűnik. DR. BAJNOK ISTVÁN A HÉT 23
