A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-03-08 / 10. szám
mit. Tiszteljétek a közkatonákat, nagyobbak ők mint a hadvezérek? Nos, igen becstelenség lenne csak azért visszavonulnunk, mert nem a mi terveink szerint folynak a védmozdulatok. Valószínűleg, hogyha itt rekedek - s ez csak tőlem függ - akkor gyári munkásként kell megkeresnem a mindennapit. De azért Stepan Szeőke, pomocný delník, číslo pracovnej knižky: 537,637 attól még igen hasznos nyelvelője lehet az itteni magyarság érdekvédelmének. Tény, hogy most gyenge és kimerült vagyok, de meg fogok erősödni, mert muszáj... Levél Csehországból Kelt levelem 1947. I. hó 23-án Kedves bátyám és családja, ezen pár sor írásom a legjobb egészségben találja mindnyájukat, nem tudom, hogy kezdjem meg az életünk sorát, e nagy idegenbe elhoztak bennünket, kizavartak a házunkból télnek vadán ily nagy hidegbe, ilyen apró gyerekkel, itt vagyunk már két héttől, itt van a cseh és a nagymorva határ, itt nem tudnak beszélni egy szót se magyarul, nem tud beszélni velük, csak Józsi, kedves bátyám bevagoníroztak bennünket a vagonba, mint a marhákat, és mikor ideértünk, akkor is úgy bántak velünk, mint a marhákkal, a vásárba jöttek a vevők és válogattak bennünket, mink is itt vagyunk egy tanyán egy úrnál, de ez igen nagy ember, ő jár Prágába, egy héten csak egyszer jön haza, ő miniszteri tanácsos, elég jó embernek látszik meg, a helyzetről nem tudok írni semmit az itteniről, mink is itt gazdasági munkát végzünk, Icu meg Józsi, én meg beteg vagyok, most egy kicsit jobban érzem magam, írok levelet, már írtam mindenkinek, ti is eszembe juttok, ha meg nem sértenélek benneteket, legyetek szívesek, ti is írjatok, vigasztaljatok meg, mert én nagyon nyugtalan vagyok, nagyon fáj a szívem, hogy én ilyen száműzött lettem a családommal együtt, tudod, bátya, nem, itt nem jó, én itt nem szokom meg soha, én itt megbolondulok, ha kiállók az ajtóba, mindég néznék hazafelé, de nem tudom, merre van, eszembe jut sokat, hogy "Szülőföldem szép határa, Meglátlak-e valahára? Ahol állok, ahol megyek, Mindenütt csak felé nézek", ez a szegény magyar sorsa, ezt érdemli meg ez a szegény magyar, akinek már lassan se országa, se hazája... Nagyfalussy István Ketten ebédelünk A Természet fűabroszán — Mennyi ebben a varázs — Ketten ebédelünk: Én és egy karcsú darázs. Fűzfasátor borul fölénk, amelyen a főpincér: egy nagybajszú cincér jelenti kész az ebéd. Az ebédünk alma és szilva Nyárfalevél-tányéron tálalva Pompásan ízlik nekünk És barátságot kötünk. A darázs szilvaízzel lakik jól És züm-zümmel elrepül Aztán bús lelkem újra Alomvilágba menekül. Gúta-kissziget. Szabó Gyula Kis vers Január van, és virágzanak a fák. Súlyos minden bokorka, ág. Éjszaka nyílott — és most csupa virág! Fagyott köd csipkés zúzmarák: Virágzik a villanydrót, a házeresz, A kerítés és a kémény... Azt hihetném, tündéri láz, csoda ez Ha nem dideregnék: szélén Egy ámító, hazug világnak. Losonc, 1946. január 9. FOTÓ: MÉRY GÁBOR FOTÓ: LUKÁCS JÁNOS s havas zuzban, Lantos Sebestyén, jársz előttem, nyomod kutatom nehéz bubán népünk elestén. Óvárak dőltét elsirattad, míg messze napnyugati tájak s virágos városok vigadtak, halott szívre lépett a lábad... De számodra, Sebestyén diák, maradt egy kicsi, szabad ország hol vágtattak még víg daliák s fényben fürdőit vénülő orcád. Ládd, ránk már ordasok haraptak... népünk legjava bujdosóban, bitófán haltak, kik megmaradtak, s egy egész ország Rodostóban. Saját földjén csak bus száműzött s nincs már Eger, sehol egy végvár... egykor szép táján pernye, üszők, halálunk mondja, ahogy szétszáll. Ülj hát mellém, Lantos Sebestyén Ennyire halott sose volt népünk, búgjon a dal e kínok estjén: Idők Ura: mégis remélünk... Kossányi József Sebestyén diákkal dalolok... Napégette véres utakon A HÉT 17
