A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-03-08 / 10. szám
ÉGTÁJAK Mint fészkéből kizavart madár... sem jelent a holnapok fia előtt? Tényleg leáldozott kultúránk napja s kezdődik valami egészen új, sosemvolt hajnal? Vagy hátha csak Isten próbálja ki újólag az embert ezekkel a sátáni kísérletekkel? Akárhogy s mint, nem nyugodhatunk bele a történtekbe. Akárhányszor elernyeszthet a kétkedés, mindig talpra kell állnunk s készülni a küzdelemre, melyben a mi felelősségünk a legnagyobb. A bukás nem riaszt meg, Mi nem lutrizunk, mint a vak optimizmus szerencselovagjai, hanem a bukás előérzetével is tartjuk a frontot, amíg egy csepp lélek van bennünk. Mert bár tudjuk, hogy "pravda nevítézí", mégsem szűnünk meg szerelmes rajongással küzdeni az igazságért. Ez a mi emberebb emberségünk igazolója. A reálpolitika okosai biztosan futóbolondnak tartanak. De a reálpolitika okosai a szentekre is oly értetlenül néznek, mint borjú az újkapura. Legjobban a bizonytalanság gyengít el, idővel az ember idegei elernyednek az állandó feszültségtől, s aztán lanyhán engedelmesen odaadja magát az erőszakoskodóknak. Az ellenség - eh, javítsuk ki, ez a szó nem tartozik a mi szótárunkba — a helyzet pillanatnyi urai tudatosan is igyekeznek az idegeket kifárasztani. Ami eddig a sajtóban, rádióban, plakátokon és népgyűléseken ellenünk elhangzott, egy tervszerű megfélemlítési és idegernyesztő hadjárat puffogásának tekinthető. Sajnos, a mi népünk már nem mer ellentmondani, vagyis a megfélemlítési akció sikerrel járt. Ez azonban nem jelenti, hogy a mi bugyogónk is tele van. Tehát továbbra is készenlétben várjuk, hogy népünk nevében megszólalhassunk. Az, ami most a falvainkban történik, el kell, hogy oszlassa minden kétségünket. Én mondom azt, aki legutóbb oly savanyúvá gúnyoltam hivatottságom érzetét! Az, hogy nem lett belőlem tudós professzor, öt-hat világnyelven beszélő tekintély, nem lehet ok arra, hogy távolmaradjak egy szellemi harctól, amelyik az igazságért, helyesebben az igazságtalanság ellen folyik. Leküzdöm tehát magamban lelkem eddigi kényurát, a hiábavalósági komplexumot is (talán így neveztem) és akarom, hogy tehessek vala-Szőke István levele barátjához (Részlet) Szigetvár, 1947. jan. 23. (...) A gyárban ma azt regélték a farkasdi fiúk, hogy tegnap Negyedre került a sor. Talán te is otthon vagy s végignézed a magyar falu drámáját. Tudom, hogy iszonyatos élmény és talán tanulság is, egyben jövendő cselekedeted ösztönzője ez a látvány. Gondolatban én is veled ácsorgók 16 A HÉT valamelyik negyedi utcasarkon vagy a függöny mögött és zokogok és ökölbe szorítom a kezem. Hát sohasem lesz vége az ármánykodásnak, a gonoszságnak? Mit akar a történelem, ez a mindig utólag magyarázkodó lelkiismeretlen élvhajhász! Változni? Lehet, hogy végleg megúnta a régi tiszteletreméltó ideáljait? Lehet, hogy Európa már csak egy poros antikvárium, mely semmi pozitív értéket Csicsátka Ottokár A felvidéki magyarság (1946) című domborműve a könyv bontóján látható "...Magunk sem reméltük, hogy ilyen gazdag és ennyire sokszínű és sokrétű anyagra találunk egy olyan időszak rejtett és ismeretlen dokumentumaiként, melyet kissé az utánajárást mellőző/elmulasztó, saját kényelmünket (is) mentve évtizedekig hol a "hallgatás éveinek", hol "néma esztendőknek" neveztünk. Miáltal egy újabb irodalom-történeti babonánk foszlott semmivé, mintegy igazolásául annak, hogy ha egy népet el is lehet (ideig-óráig) hallgattatni, s meg is lehet fosztani nyelvétől, újságjaitól, könyveitől, azaz: anyanyelvi kultúrájától, az emberi lélek külső kényszer hatására sem némul el, hanem e kifejezés sajátos formáit megkeresve szól továbbra is önmagáról és a világról." (Részlet a könyv utószavából)
