A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-02-15 / 7. szám
tató rendezést szorgalmazzák a föderációért folytatott elszánt küzdelemben. Nem kétséges számára, hogy "országos viszonylatban csak az alkotmány biztosíthatja a nemzetiségek létét és jogi helyzetét." Ezért javasolja, hogy az alkotmány különálló fejezetben foglalkozzék a nemzetiségek jogaival és kötelességeivel. Az ártatlanok teljes rehabilitásáért is szót emel, s nyomós érveket állít az államnyelv bevezetésével szemben. Érdekes és elgondolkoztató könyvének ez a része, hiszen nagyon is emlékeztet az 1989. november 17-e után kialakult feszült helyzetre. Gyönyör József részletesen ismerteti az 1920. február 29-én napvilágot látott 122. számú ún. nyelvi törvényt, amely még tartalmazta, hogy a köztársaság hivatalos államnyelve a csehszlovák, de amelynek második paragrafusa kimondja, hogy azokban a járásokban, ahol a legutóbbi népszámlálás szerint a más: nyelvű állampolgárok számaránya meghaladja a húsz százalékot, a köztársaság bíróságai, hivatalai és közigazgatási szervei kötelesek az ott lakó nemzeti kisebbségek beadványait azok nyelvén is intézni. Az 1968-as nagy felviharzások éppen azt a célt követték a szlovák nyelv kötelezően hivatalossá tételével, hogy Dél-Szlovákiában a gyakorlatban érvényesített kétnyelvűséget megakadályozza. Gyönyör József fontosnak tartja az emlékeztetést arra a körülményre, hogy akkor a Szlovák Tudományos Akadémia Szociológiai Intézete a nemzetiségek védelmére kelt, és olyan nyelvi törvény elfogadását javasolta, amely kimondja, hogy a köztársaságban nincs semmiféle kötelező, hivatalos vagy államnyelv! A CSKP Akcióprogramja szintén szükségesnek tartja biztosítani a "nemzetiségek részvételét a közéletben az egyenjogúság szellemében, és annak az elvnek a szellemében, hogy a nemzetiségeknek joguk van önállóan és önkormányzat útján dönteniük az őket érintő ügyekben". Ennek alapján terjesztette elő elképzelését a Csemadok Központi Bizottsága a magyar kisebbség autonóm érdekvédelmi szervéről, a létesítendő Magyar Népi Tanácsról, amelyet a törvényhozó szervekben a magyar nemzetiségű képviselők alkotnának. Ez ellen emelt lebonthatatlan falat az ún. Okáli-bizottság, amely szerint politikai, kulturális és társadalmi képviseletre csak a választott és végrehajtó szervekben van jogunk. Tehát saját választott "’"'-vekkel nem rendelkezhetünk. Álláspontját azzal magyarázta, hogy "Szlovákiában nem létezik egységes magyar etnikum, holott a valóságban Szlovákia déli határai mentén a magyarság hosszú összefüggő sávot alkot, még ha néhol szlovákokkal vegyesen is." Végül az Akcióprogramot is hasonlóképpen fogalmazták meg, egy szóval sem említi a nemzetiségek önálló, autonóm szerveit. Lehetővé akarja tenni, hogy a nemzetiségek saját autonóm szerveik útján irányítsák életüket, csak éppen az ehhez szükséges területi autonómia nélkül. Az 1968-as 144. számú alkotmánytörvény sem váltotta valóra a hozzáfűzött reményeket. Az abban megfogalmazott elvek majdnem egészében a papír holt betűi maradtak. Kiemelkedik a végig kiemelkedő Gyönyör-cikkek sorából a Nemzetiségj jogok fél évszázad tükrében és a Hinni kell a jövőben című! Ez utóbbi lehetőségeink tudatos és nagyon is átgondolt korlátozásáról nyújt alapos áttekintést. Hogyan csökkent óvodáink, iskoláink száma, hogyan fordult aggasztóra a magyar nemzetiségű egyetemi és főiskolai hallgatók helyzete, hogyan szűnt meg a pozsonyi Magyar Könyvtár, a Népművelési Intézet magyar osztálya, a kormány nemzetiségi titkársága, s a hivatalos nyelvhasználat sem lett olyan, ahogyan azt az 1968-as nemzetiségi alkotmánytörvény rögzíti. A közigazgatásból csaknem teljesen kiszorult a magyar nyelv használata mind szóban, mind írásban. 1968 óta már a törvényeket sem teszik közzé fordításban, s a hirdetmények, a lakosságot szélesebb körben érintő határozatok, továbbá kötelező hatályú rendeletek is egyre ritkábban jelennek meg két nyelven. Alig látható kétnyelvű utcatábla, a vasútállomásokon sem írnak ki semmit két nyelven, a helységnevek magyar megfelelőjének hivatalos használata is megoldatlan és a magyarságnak máig sincs olyan orgánuma, amelyhez panasszal fordulhatnának a tagjai, és amely megvédelmezné őket. Gyönyör József a panaszok sorát azzal zárja, hogy a csehszlovákiai magyarságnak a könyvben tárgyalt keserves és küzdelmes múltja ellenére is hinnie kell a jövőjében, mert hiszen a misztikus magyargyűlöletnek egyszer vége szakad, és helyette a megértés és jóindulat, az együttműködés és egymás megbecsülése kerül előtérbe. A nemzetiségi kérdésben ismert és elismert nemzetiségi szakértőnek és közírónak, Gyönyör Józsefnek, a válasza a könyv címében felvetett kérdésre (Mi lesz velünk, magyarokkal?) egyértelműen a jövőbe vetett hit, amelyet a szerző Deák Ferenc szavaira épít: "Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kecívező szerencse ismét visszahozhatják; de amiről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, és mindig kétséges." MÁCS JÓZSEF A HÉT 15
