A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-02-15 / 7. szám
ELŐ MÚLT Néprajz mindenkinek Farsangi szokások Az európai, de különösen a középeurópai népek farsangi hagyományaiban igen sok a közös vonás. Az egyes cselekmények, mondókák, rigmusok, komikus figurák és azok ábrázolási módjai azonosak vagy legalábbis nagyon közel állnak egymáshoz. Ezek a szokások mindenütt a termékenység, a házasság, a szerelem képzetével és azok szimbolikus ábrázolásával kapcsolatosak. A farsangi szokások tulajdonképpeni őshazája a régi Róma. A római kori szaturnáliák emléke elevenedik meg bennük. Az ókori Rómában december tizenhetedikétől ülték hét napon át a mondabeli Saturnus istennek, a földművelés istenének tiszteletére rendezett örömünnepeket. A farsang ünneplése hozzánk szláv és német törzsek közvetítésével jutott el. Maga a farsang szó a bajor-osztrák vaschang jövevényszóból ered. A Csehszlovákiában élő magyarság farsangi szokásaiban is sok olyan momentum található, ami szlovák, szláv, illetve német eredetre vezethető vissza. Valójában három farsang van. A "bárányfarsang", amely október közepén kezdődik és Katalin-nappal ér véget, a "nagyfarsang", január 6-án vízkeresztkor kezdődik és húsvét előtt 40 nappal, hamvazószerdával ér véget, harmadikként pedig a "zöldfarsang", mely húsvét - tól pünkösdig tart. A köztudatban ma már csak a második él, a nagyfarsang. Ma is ez az időszak a népi szokások, mókázások igazi bőségszaruja. A Szlovákiában élő magyarok farsangi szokásai is két csoportba oszthatók: az első csoportba a különböző munkaalkalmakkal egybekötött mókás, szórakoztató maskarák, illetve a hideget, a telet elűző, tavaszt hívó, a gonoszleiket elkergető rituális szokások tartoznak, a második csoportot pedig a farsang utolsó hetének, illetve utolsó három napjának kizálólag csak szórakozással töltött táncos mulatságai alkotják. Egyes vidéken a lányok és asszonyok által végzett csoportos munkák helyére, a dohánysimítóba, a tollfosztóba, a fonóba a legények csak a késő esti órákban érkeznek meg, korábban nem, mert csak hátráltatnák a munkát. Ilyenkor valamelyik legény felöltözik maskarának és igyekszik megzavarni a lányok, asszonyok munkáját. Például Tardoskedden nagy dübörgés és zörgés kíséretében a zsúpkévébe bújtatott maskara megjelenik a fonóban. (Zsúpszalmából, esetleg nádból dróttal vagy spárgával gyékényt kötnek, amit a vékonyabb végénél úgy fognak össze, hogy abból egy kúp alakú "szalmaköpeny" lesz. A szem és a karok magasságában nyílást vágnak rajta, hogy a maskara láthasson, illetve a kezét kidughassa.) A maskarába öltözött legény esetlen Ugrabugrálással forog a ház közepén és úgy közeledik a szobát körbe ülő fonó lányok felé. A lányok sikongva ugrálnak félre az útjából, nehogy megfogja valamelyiket, mert akit a maskaralegény elkap, az lesz a "szeretője" és táncolnia kell vele. A többi legény kihasználja a nagy zűrzavart, és a kergetőzés közben beosonnak a fonószobába, ellopják a lányok orsóját, eldugják a kendert vagy az egész guzsalyt. Aztán ártatlan képpel nyugodtan letelepednek a lányok üresen maradt helyére. A lányok, amint magukhoz tértek az első ijedségből, játékosan énekelni kezdik: /"Isten hozta magát, királyi nagy pompát,/ Ühm, ühm, á, hm, királyi nagy pompát/. Kerüljön elő, üljön le a földre,/ Ühm, ühm, á, hm, üljön le a földre." Az ének után a lányok megkérdezik a maskarától, mi szél hozta erre? A maskara azt feleli "szeretőt keresek". A lányok ennivalóval kínálják, amit a maskara el is fogad, de nem eheti meg, mert nem tudja a szájához vinni. Mindkét keze tele van ennivalóval, annak ellenére még mindig a lányok után kapkod. Néha sikerül is elkapnia egy-egy lányt, akivel aztán komikus esetlenséggel csárdást jár. Amikor aztán a lányok elunják a játékot, újra énekelni kezdenek: "Ettél, ittál, jóllaktál /vigyen az ördög innét már J Hej, ettél ittál, jóllaktál/, Vigyen az ördöd innét már./ Nincsen a kákának töve/, Nincsen a lucának szeme,/ Mert, ha szeme volna, elmenne/ Itt nem szemtelenkedne." Az utolsó sor után a legények felugranak és égő gyufával futnak a szalmaruhájú maskara felé. A maskara megijed és mókásan botladozva kiszalad a pitvarba, ledobja a szalmaköntöst és az utána tóduló legényekkel együtt visszatér a fonószobába. A mókás játék után rendszerint párostánc és a legények által eldugott tárgyak kiváltása következett. A táncoláskor főleg a párostáncokat járták: a csárdást, a reszketőst, a magyar kettőst, a birkást, de olykor előkerült a váskarúd is és azzal is eljárták a váskatáncot. Ez a tánc Tardoskeddnek egy sajátos tánca, mely hasonlít a pásztorok bottal járt táncára, de ennek van páros, csárdás változata is. A fiúk megjelenésére a fonóházakban csak az úgynevezett fiúsnapokon, a szórakozásra pedig csak a hétvégeken, illetve a fonás befejezésekor kerülhetett sor. TAKÁCS ANDRÁS Fotó: Könözsi A HÉT 13
