A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-02-15 / 7. szám
INTERJÚ Kelet-Nyugat Találkozó Svájcban A hazai, "forradalom előtti" egyetemi oktatásnak a hibái mellett tagadhatatlanul voltak erényei is, ám a szabad szellem — valljuk be — nem tartozott ezek közé. Napjainkban, amikor a volt szocialista országokban az egyik legtöbbet hangoztatott jelszó az Európa felé való nyitás lett, semmi csodálatos nincs abban, hogy a diákok is "nyitni" akarnak. Hiszen a Közös Házban csak úgy lehet igazán kellemes az élet, ha ismerjük valamelyest szomszédainkat. VÖRÖS Pétert, a Komenský Egyetem negyedéves magyar-történelem szakos hallgatóját, aki a közelmúltban egyhetes diákszemináriumon vett részt Svájcban, az ott szerzett tapasztalatairól faggattam. — Hogyan jut egy pozsonyi egyetemista Svájcba? — Nem is egy, hanem egyszerre négy. Egy csoporttársammal és két brünni szociológia szakos egyetemistával keltünk útra a zürichi egyetem szociológiai tanszékének meghívására. Az ottani diákok agyából pattant ki a szikra: szervezzünk egy Kelet-Nyugat Találkozót, ahol olyan dolgokról fogunk beszélni, amelyek napjainkban nagyon aktuálisak, s a legjobban bolygatják a szakembereket. Közép-Európa úgyis olyan most, mint egy laboratórium, ahol forrásban van mipden: a legideálisabb terep a szociológusok számára, hogy megfigyeléseket végezzenek. — Pontosan hol volt ez a találkozó? — Ticino kanton egyik apró, Ces nevű falucskájában, az olasz határ mentén. Az egész falu kb. 15 házból áll; már teljesen elhagyatott volt az utóbbi időben, egy alapítvány segítségével újították fel. A vendéglátóink elmondták, mekkora viták voltak a felújítás során, hogy egy-egy kő hová kerüljön, mert minél hűebben akarták visszaállítani az eredeti állapotokat. Ennek ellenére nem valamiféle konzervatív tradicionalizmus volt érezhető, hanem egyfajta kontinuitás: tovább tudják vinni a múltjukat. Nem tudom, hogyan csinálják, de valóban nagyon harmonikus volt az, ami Svájcban a szemünk elé tárult. 6 A HÉT — Milyen témákkal foglalkoztatok ez alatt az egy hét alatt? — Bevezető témánk az volt, hogy mit jelentett a totalitarizmus Kelet-Európában. Először a zürichi diákok mondták el a véleményüket. Túlnyomó többségük arról beszélt, milyen szörnyű, ha valakinek fölbontják a levelét, lehallgatják a telefonját, de valójában nem érzékelték, mi is volt itt nekünk a legfőbb gondunk. Éppen ezért én a dolgok történeti hátterét igyekeztem fölvázolni, mert úgy gondolom, a jelenlegi politikai folyamatok megértéséhez szüksége van az embernek történeti áttekintésre. Nem túl részletesre persze, hogy ne az határozza meg a jelenlegi politikai gondolkodást. De ettől mondjuk Nyugaton nem nagyon kell félni. Nem úgy, mint nálunk, ahol az agyonhistorizált politikai gondolkodás a jellemző, és mindent történeti klisékbe próbálunk beszorítani. — Mennyire ismerik az ottani diákok a jelenlegi csehszlovákiai politikai helyzetet? — Őszintén szólva, nem nagyon sok mindent tudtak Csehszlovákiáról. Tudták, hogy van egy Havel elnök, egy Dienstbier külügyminiszter, de a különböző politikai mozgalmak ismeretlenek voltak előttük, így például a kormányt alakított liberális párt is, amelynek az elképzelései nagyon tetszettek a svájciaknak. Természetesen közöltük azt is, hogy az utóbbi időben erre a liberális pártra elég erős nyomást gyakoroltak a szélsőséges politikai mozgalmak. — Mi érdekelte őket különösen? — Nagyon keményen rákérdeztek például arra, hogy lehetséges-e Csehszlovákia és Jugoszlávia szétesése. Meg vannak lepődve ugyanis, hogy amikor Nyugat-Európa az integrálódás felé halad — az más kérdés, hogy milyen mértékben gazdasági téren és milyen mértékben politikailag —, akkor Kelet-Európa egyes országaiban a kiszakadás a legfőbb probléma. Elmondtuk: nem állíthatjuk, hogy Szlovákia egyértelműen el akar szakadni, mert erről szó sincs. A helyzetet a politikai mozgalmakon keresztül próbáltuk megvilágítani, hogy most milyen irányzatok, elképzelések csapnak össze a szlovák parlamentben. — Milyen egyéb témákról volt szó? — A következő napokon kisebb csoportokat alakítottunk aszerint, kit mi érdekelt leginkább. Foglalkoztunk a terület gazdasági problémáival, a nacionalizmussal, annak történeti hátterével. — Mennyire volt érzékelhető probléma számukra a nacionalizmus? — Nagyon kevéssé, és ezen nem is csodálkozhatunk. Svájcban nincsenek nemzetiségi villongások. A három-, sőt négynyelvű feliratok közül egyik sem olyasmit hirdetett, hogy "Olaszok, menjetek az Alpokon túlra!" (Ebben a kantonban ugyanis többségben olaszok élnek.) Mi igyekeztünk a lehető legobjektívabban beszélni erről a kérdésről, nem akartuk egyoldalúan, csak a mi nemzetiségi létünkön keresztül bemutatni. Több országból is hoztunk föl példákat, és elmondtuk, hogy korábban egyetlen elv uralkodott Vlagyivosztoktól Prágáig: nemzetiségi probléma márpedig nincs. Osztályalapon kell megoldani a nemzetiségi kérdést. Ezek után várható volt, hogy most viszont szembe találjuk magunkat a szlovákság bizonyos rétegeinek érdekeltségével, a szlovák nemzettudattal. Az elmúlt hónapokban láthattuk, a politika színpadán, hogy milyen is ez a szlovák tudat, hol tart, mennyire kiforrott, és milyen perspektívát tud nyújtani a nemzet számára. — Elhangzott már néhány helyen, hogy a svájci társadalmat követendő példának kellene tekintenünk... — Igen, mi is elmélkedtünk azon, hogyan lehetne Közép-Európában Svájcot "csinálni". Természetesen, a svájciaknak is megvannak a magúk problémái. Sokkal emberközpontúbb társadalmat szeretnének, nagyobb szociális biztonságot. Svájcban, az individualizmus — amiért mi itt harcolunk — azt hozta, hogy az emberek egymástól elidegenedtek. Gyakran panaszolták, hogy rendkívül rátelepedett a gazdaság a társadalomra. Mondtuk persze, hogy ez még mindig jobb, mint ha az ideológia telepedik rá. Már a jó öreg Churchill is kijelentette: igaz, hogy a polgári demokrácia nem a legfejlettebb formája az emberi társadalmaknak, de ennél jobbat egyelőre még nem találtak ki. Tehát van egy európai mérce, a görög demokráciától kezdődően, és ez az út vezet oda, ahol most a fejlett országok vannak. És ez még mindig nem a fejlődés csúcsa. Viszont nekünk is van egy ki-
