A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-02-15 / 7. szám
A HÉT RIPORTJA lyezni Komáromba, megoldódna a nyomorék gyermekek sorsa. De hát a házaknak nem nő szárnyuk, legfeljebb a rezsijük nő a háromszorosára. A kultúrház, ha megkapná is a tavalyi költségvetését, bajban lenne. Akkor is létszámot kellene csökkentenie. — Tetszik, nem tetszik, Sanyi — mondja a polgármester asszony az igazgatónak —, nektek is el kell bocsátanotok embereket. Magatok fogjátok kiválasztani, hogy ki legyen az, aki marad, és ki az, aki elmegy. A kisüzemünk szakcsoportjaiban is így lesz; az ott dolgozók maguk választhatják ki, kivel fognak majd dolgozni... Pedig az előbb még arról beszélgettünk Juhász Sándorral, kell valaki, aki a kultúrház alkalmazottainak bére mellett a szociális és betegbiztosítási teendőkben is kiismeri magát, mert eddig azt a járási központ csinálta. Most meg már a faluba is betette a lábát a munkanélküliség réme. Szociális segély, munkanélküliség esetén a komáromi járási hivatal illetékes, hál’ istennek Bátorkeszinek ott székel a területi hivatala is... Mert vannak a környéken szerencsétlenebb falvak is, azok területi elöljárósága Gútán vagy Ógyallán van, ahova nincs buszjárat, mert eddig nem volt rá szükség, így aztán már zajlanak az első lázadások... És lázadnak a kutyák is. Sok van belőlük a faluban, a téli verőn mintha egy tüntetést rendeztek volna éppen, néma demonstrációt az adóemelés ellen. Kutya egy világ, ahol egyetlen kutya sem érezheti magát biztonságban! De hát kutya nehéz eldönteni, hogy a kutya vagy az ember a fontosabb-e. A házőrzők persze érzik, hogy most kutyabőrre (is) megy a játék, hiszen alkotmánylevél még csak az emberi jogokat védi az országban... Igaz, kissé hézagosán, ahogy a gazdasági "vaskorszak" megengedi. "A drótháló alatt ugrálhatunk" — Tudja, olyan ez az önkormányzati önállóság, mintha egy dróthálót feszítettek volna ki felettünk, aztán attól függően, hogy ki mekkorára nőtt, ugrálhatunk kisebbeket vagy nagyobbakat — mondja a polgármester Szabó Edit. — Tudjuk, hogy kultúra nélkül élni nem lehet, de nem hárítható át ez az áldatlan helyzet teljes egészében az önkormányzatra. Ha nincs pénz, a múzsa is alszik... — A kultúra dolgozóinak gyakran vetették a szemére: nem csináltok semmit; mert ez más munka volt, s azt nem tanultuk meg megbecsülni. Most azt mondják: csináljatok nyereséges rendezvényeket! Az azt jelenti, hogy mindennek megkérjük az árát — így Juhász Sándor. — Ha valamelyik falusi szervezet itt szeretne összejönni, terembért kérünk tőle, legalább a rezsi erejéig... Mit gondol, örülni fognak? Hisz nelök sincs pénzük! Eddig legalább segítettük egymást, most majd haragudni fogunk... Mert mi volt itt nyereséges? A mozi, ahol a pozsonyi premier után rögtön vetítettük a filmeket. De már ott is csökken a látogatottság. Az Emanuelle első részét még húszezren nézték meg — mert kb. 15 km-s vonzáskörzetünk is van —, de ősszel, a második részt már csak ötezren... Ezen a tájon a magyarországi profi művészek műsorát lehet leginkább eladni, de ők megkérik a fellépés árát. Melyik családnak telik majd ezután havi háromszáz-négyszáz korona koncertre, nótaestre, operettre...? Nem vagyunk tehetetlenek, vállalkoznánk, ha tudnánk, mire vállalkozunk. De nincs minek az alapján lépni. Az állam elkésett mindennel, nem szabta meg a működés törvényes kereteit és feltételeit időben, csak odadobta a gyeplőt a lovak közé... Ezért aztán kockáztatni sem tud az ember, mert nem tudja, mi fog rá vonatkozni. Ilyen körülmények közt húsz százalékos kamatra felvett pénzt kockáztatni nem egészséges vállalkozói szellem, hanem öngyilkosság. Biztatás helyett Az alvó múzsát talán kutyaugatás ébresztgeti. Mert ha nagyon "szorít a cipő", a kutyákat legfeljebb lelövik. Ideológiát gyártva hozzá, vagy anélkül, csak úgy szimplán. De valahol a kultúra — egy nép, egy ország kultúrája-kulturáltsága — szorosan összefügg azzal is, milyen a kutyák sorsa. Ha kutya idő jár a kutyákra, általában a kultúra is bajba kerül; s ha a kultúra kerül bajba, nagyon nagy baj van: a társadalom lesz ennek következtében szellemi fogyatékos, és süllyed az állati lét nívójára, hogy aztán urai kényükre-kedvükre terelgessék... Ha egy országban százszám ölik a kutyákat - adó miatt —, gyilkolják a kultúrát is. N. GYURKOVITS RÓZA A HÉT 3
