A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1991-02-15 / 7. szám

/

A HÉT RIPORTJA

Önkormányzati vaskorszak, avagy

A KUTYÁKAT (IS) LELÖVIK. UGYE?!

Fotó: Gyökeres György

Tökéletes a káosz

Téli táj, faluval. A falu most éppen: Bátorkeszi. Nem szép, nem csúnya, igazi falu, s ha keze lenne, most tanácstalanul tördelgetné. Nem azért, mert nemrég — két hónapja — megszűnt a tanács, ahelyett ott van az önkormányzat. Csakhogy mit ér az az önkormányzat, amely tele van ugyan tennivalóval, feladattal, de a jogköre igencsak megnyirbált, és egy alapvető, lényeges dolgot nem tud: miből gazdálkodhat. Nincs rá törvény.

— Hogy a kultúrával mi lesz? — kérdez vissza a polgármester, Szabó Edit, akinek minél hamarabb úrrá kellene lennie ezen a bizonytalan helyzeten. — Még a béreket sem utalták át hozzánk a kultúrház alkalmazottai számára! Kölcsönökből élünk, nem létező pénzekből, még az adókat sem tudjuk kivetni... Hiába tudjuk, hogy a község vagyona el lesz árverezve, hogy minden privatizálásra kerül, ha a privatizálásra nincs igény. A nép csak dolgozik, küszködik, de a pénze kevés. Amiből bevételünk lehetne, az a kukaadó és az ebadó. De hát eddig azért, hogy hetente egyszer elvitték a szemetet a házak elé kitett kukából, hatvanhat koronát fizettek az emberek, most hathétszázat kellene beszednünk; a kutyaadó a törvény szerint lehetne akár ezer korona is, de a hatvanat is sokallták... Biztos bevételi forrásunk csak ez a kettő! A többi adót az adóhivatal veti ki és szedi be, aztán majd átutal belőle valamennyit, de hogy mikor... A megszokott felsőbb utasítás pedig hallgat. Hiába ülök végig naponta hat-hét tárgyalást, minden kilátástalan.

A kultúrház irodájában nagykabát-2 A HÉT_______________________

ban ücsörgünk. Hideg van. Juhász Sándor igazgató azt mondja, mindig is probléma volt a fűtéssel, de akkora, mint most, még soha. Nagy nehezen vettek hatvan tonna fűtőolajat, de az ára átutalásával már gondok voltak. Ráadásul azt sem tudják, megmarad-e a jogi önállóság, vagy az önkormányzat része lesz a helyi kultúra és kultúrház is.

— Itt van a január vége, s nem tudjuk, lesz-e fizetésünk. Annyit kitermelni nem tudunk, hogy fizetést adjunk a tizennyolchúsz alkalmazottnak. Igyekszünk jó akciókat csinálni, tegnap volt itt Zoltán Erika, de drágák a belépőjegyek, és most már a cégekre sem lehet támaszkodni — kesereg az igazgató. — Korábban ilyen műsorból két előadást tartottunk, most egyszer sem tudjuk megtölteni a nézőteret... Hogy mi lenne a kiút? Egy olyan törvény, hogy az állami adóalapból leírható legyen a kultúrára fordított összeg. Mert a községi önkormányzatoknak a kultúrára nem lesz pénzük.

Önkormányzati vaskorszak

Üres zsebből adakozni nehéz. Kultúrát csinálni — semmivel sem könnyebb. De ha egy nyolcvanöt százalékban nemzetiségi faluban hal meg a kultúra, a kisebbség kultúrája is, azt a jövendő jobb időkben sokkal nehezebb lesz feltámasztani. Ha lesz mit feltámasztani egyáltalán...

— Az is baj, hogy túl nagy a kultúrház — mondja a helybéli patikus, Majerčík János, aki az önkormányzat alelnöke is. — Sokáig rányomja még majd a bélyegét Bátorkeszire, hogy mi volt itt negyven éven át. Sok minden épült, mert volt "összeköttetés", jutott a pénzből. Azzal már a kutya sem törődött, hogy tönkrement a falukép, meg hogy itt semmi nem épült annak, ami. A községi tulajdonban lévő épületek legtöbbje ki lett sajátítva, aztán át lett pofozva. Családi ház volt még az orvosi rendelő is.

— Azt mondtam, első dolgom az lesz, hogy rendbe hozatom a falu közepén a hidat — teszi hozzá Szabó Edit —, mert így nem lehet normálisan használni. Kiderült, hogy hét vagy nyolc különböző vezeték megy rajta, a rendbetétel így ötmillióba kerülne. Honnan vegyen a falu ennyi pénzt?! A patak partján annyi helyet sem hagytak, hogy ki lehessen kotorni a medret, amit a legtöbben szennyvíztárolónak használnak! Aztán itt vannak a nyakamon a hónapok óta zárt objektumok! A volt bölcsőde például a hat csarnokával! Egy háromezer négyszáz fős faluban minek kellett ezt felépíteni?! Senkinek nem kell most; nem lehet eladni, pénzzé tenni. Szeretnék ott valami leányvállalatot létesíteni, de a megkeresett üzemek nem adnak választ, a nagyprivatizációra készülnek. Mi is készítjük már a helyi kisüzemünk privatizációját, de nem tudjuk, mennyi bevételünk lesz a helyi béradókból.

Tavaszra elkészül a faluban a 22 ágyas nyugdijasház, de az is csak a bajt növeli. Gondviselés nélkül idős ember nincs a faluban. Csak egy kilencvenhárom éves nénike jelentkezett, hogy ő beköltözne, de most megüzente: rá ne számítsanak. Mi legyen a házzal? Bízzanak abban, hogy fellendül egyszer errefelé is a falusi turizmus?! Vagy az egyre növekvő árakat és a várható szegénységet tartsák kiútnak: hogy az majd rákényszeríti az időseket e ház benépesítésére, ha nem lesz pénzük tüzelőre, más egyébre?

— A komáromi kórház igazgatója azt mondta — így a polgármester —, ha a bölcsődét úgy, ahogy van, át lehetne he-