A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-04 / 1. szám
ÉLŐ MÚLT Pozsony megyei Törvényszék régi ügyiratainak regesztái révén, amelyekért Dr. Balogh Ádámnak, a levéltár tudományos dolgozójának tartozunk köszönettel, asztalomra került egy 1730-ban esett (duna)kisfaludi kocsmai párbaj vizsgálati iratanyaga, s igazolódott, amit már a tartalmi kivonatok (regeszták) ismeretében is gyanítottam, hogy Bél Mátyás történetének hiteles tanúságát tartom az ujjaim között. Az is tisztem, hogy a 13. századi Dióspatony déli határrészében megtelepült Kisfalud (korábbi nevein Kisfölde, sőt Kispatony) múltját föltárjam, s az anyag már ezért is közelről érintett, de ámulatomat naggyá és gömbölyűvé duzzasztotta, hogy a párbaj egyik főszereplője, az összecsapás győztese, "Davus" a történelmi Dióspatony néhány közbirtokos nemesével együtt cseperedett föl, s nem utolsósorban ezek a név szerint ismert diósi férfiak tanúskodtak a javára. Amikor tehát Bél Mátyás szövegét patonyi történelmi olvasókönyvembe soroltam, akaratlanul is fején találtam a szöget. Az eredet jogán is oda tartozik, s egy további dokumentumgyűjteménynek az eredeti peranyagot kell majd közölnie betűhíven. Lássuk tehát, mit üzen nekünk a törvényszék iratcsomója. Időpont: 1730. május 5-ének estéje, éjszakája s a következő nap hajnala. Helyszín: a csallóközi (Duna)kisfalud, szlovákul 1927-től Vieska kocsmaháza, udvara és utcája. Szereplők: Nagy Ferenc, kisfaludi nemes, 24- éves, aki az egyházgellei r. kát. anyakönyv bejegyzése szerint 1706. május 28-án született Kisfaludon, Ns Nagy Péter uram és Álló Katalin asszony fiaként, nős, felesége a kisfaludi Ns Bölcs György uram leánya, az 1712. február 27-én világra jött Éva aszszony. Az ifjú huszonkét, a hajadon tizenhat éves, amidőn Pőthe János és Jandura István uraimék tanúságával 1728. június 5-én az egyházgellei r. kát. templom oltára előtt frigyre lépnek. (Éva édesanyja Ns Puha Magdaléna asszony.) (Folytatjuk) NÉPRAJZ MINDENKINEK Az Istvánok és Jánosok köszöntése A múltban kevés olyan család volt, akinek ne lett volna ilyen nevű rokona, szomszédja, jóbarátja. Ezért a köszöntésük külön esemény volt a falvakban, s a rövid pársoros jókívánságok mellett egész sor versbe foglalt köszöntés is ismert volt. A gyerekek már a reggeli órákban útra keltek az István és János nevű falubeli rokonok, szomszédok felköszöntésére. A legkisebbek például így köszöntöttek: "Kicsi az Esztike, Kicsi a verse. István bátyámat az Isten éltesse!" A gyerekek köszöntői közt egy tréfás vers több variációja volt a legelterjedtebb falvainkban. Közülük hármat mutatunk be. Az első verset Mácsik Zsolt tanuló gyűjtötte az Ógyallához csatolt Bagotán. Ez így hangzik: "Szalad a nyúl a fagyon, István napja ma vagyon. Nem bánom én szaladjon, Csak nekem sok pénzt adjon!" A bemutatásra kerülő második variációt Kovács Zsanett tanuló gyűjtötte a csallóközi Nemesócsán. "Csúszik a nyúl a fagyon, János napja ma vagyon. Azért jöttem pénzt adjon! Hogyha nem ád, a kalácsot is elteszem, Kis Jézusnak viszem. Nyisd ki bárány az ajtót, Hozd ki Jézus a diót!" A harmadilk variációt pedig Gaál Éva tanuló gyűjtötte a Komáromi járáshoz tartozó Búcs községben. "Csúszik a lúd a fagyon, Azért gyiittem, pínzt adjon, Egíszsígbe maradjon. Ha nem ád pízt, elszaladok. Csípje meg a tetű. Akkora mint a kesztyű!" E köszöntőverseket általában nem kötötték az egyik névnaphoz, hanem bennük az István és a János nevet szabadon cserélték. A köszöntésért almát, diót, vagy pénzt kaptak a gyerekek. A férfiak is felköszöntötték az István és a János nevű rokonaikat, barátaikat. Otthon keresték fel őket, vagy a kocsmában jöttek össze és mulattak az ünnepelt költségére. Ahol pedig borházak, borospincék voltak, ott a délutántól hajnalig húzódó névnapokat azokban tartották. A Komáromi járás Hetény községében például az volt a szokás, hogy a borházakban összejött férfitársaság legidősebb tagja köszöntötte fel az ünnepeltet a következő irodalmias csengésű verssel, amelyet Csintalan Márta tanítónő jegyzett fel Hctényen. "Múzsák szállásában jut eszembe, hogy István van a háznál. Téged szerelmetes István áldjon meg az Isten, Hogy semmiből ne álljon, hanem tápláljon Az egeknek királya. Kevés tenta cseppent a csizmám orrára, Mert ritkán köszöntünk szent István napjára. Erő és bő áldás terjedjen reája, Szívemből kívánom, már Isten hozzája. Köszöntjük atyáink, hogy meghallgattatok, Vigasztalás nélkül el ne bocsájtsatok. Erő és bő áldás terjedjen reátok, Szívemből kívánom, már Isten hozzátok.1" A következő köszöntővers, amelyet Dodog Tímea tanuló gyűjtött Dunamocson szintén közkedvelt volt a Komárom környéki falvakban: "Felvirradtál János a neved napjára, Virrasszon az Isten többre, de sokára! Ahány ezer meg ezer csillag van az égen, Annyi áldással áldjon meg az Isten!" Befejezésül elmondhatjuk, hogy az Istvánok és Jánosok napjának ünneplése sok helyütt nemcsak a karácsony körüli ünnepi hangulatban, de még utána is maradandó élményt jelenteit, szívesen emlékeztek rá az emberek. FEHÉRVÁRY MAGDA
