A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-10-19 / 42. szám
I, rendezvénynek ezt a részét én szervezem meg. így is történt. Komáromban felkerestem Nagy János szobrászművészt, aki az ajánlatot elfogadta, s még arra is vállalkozott, hogy elkészíti Szenczi Molnár Albert dombormüvét a megnyitóra. Mivel Szencen az időben komolyabb kiállítóterem nem volt, úgy gondoltuk, hogy Nagy János kisplasztikáiból rendezünk tárlatot, amely a városi könyvtár egyik helyiségében elfér. Ezt a tárlatot aztán én nyitottam meg. A rendezvény gyakorlati munkájába folyamatosan bekapcsolódott a Csemadok helyi szervezetének a vezetősége s a tagsága is, valamint a magyar gimnázium és alapiskola tanítósága. A Polák család mellett Szabó János, a Csemadok helyi szervezetének akkori elnöke, Herdics János, a gimnázium igazgatója, Minczinger Sándor és még sokan mások is. Sajnos, az I. Szenczi Molnár Albert Napok műsorára már csak halványan emlékszem, holott a plakátokat annak idején magam írtam — festettem sok méter falvédö papir hátsó oldalára. Ma szemlélve az akkori valóságot — valóságunkat —, sajnálom, hogy azokból a plakátokból nem tettünk félre legalább egyet, emlékeztetőül. E hiány ellenére azt hiszem, hogy az a többnapos rendezvény osztatlan sikerrel zárult, még csak rá se fizettünk. Egészen jól emlékszem, arra, hogy a végelszámoláskor még maradt is vagy hetven fillérnyi tiszta bevételünk ... Az első rendezvény óta negyed század telt el, s azóta sok minden megváltozott — s nem csupán Szencen. Bennünk is. A fő eredménynek azonban azt tartom, hogy a későbbiek során mindig voltak, akik ezt a kezdeményezést a magukénak tudták, s vállalták Szenczi Molnár Albert hagyatékának s a Napok eszméinek továbbvitelét. GÁL SÁNDOR A SZENCZI MOLNÁR ALBERT NAPOK GENEZISE tudományi, s nem utolsósorban nyelvi és helytörténeti adalékokkal. Most, amikor a huszadik alkalommal szervezik ezt a rendezvényt, jogos az a kérdés, hogy kik és milyen helyzetben hozták létre, hogy mi is volt az előttük lebegő cél. Azzal kezdeném, hogy a hatvanas évek elején-közepén az irodalomban és a nemzetiségi közéletben már az a fiatal — akkor fiatal — nemzedék került birtokon belülre, amely az ötvenes évek végén kezdte a pályáját, s természetesen ki-ki a maga lehetőségeihez mérten igyekezett hasznossá lenni. Ez időben a Szabad Földműves szerkesztőségében együtt dolgoztam Polák Imrével és Tóth Elemérrel. Polák Imre Szencen lakott, onnan járt be naponta a lap Szuvorov utcai szerkesztőségébe. Mi meg olykor a hétvégeken hozzájuk Szencre. Az elvitathatatlan tény, hogy Szenczi Molnár Albert szenei „ébresztése" a Polák családban született meg. Talán Imre bácsi vetette fel, de emlékezetem szerint az ifjabb Imre hozakodott elő elsőként azzal az elképzeléssel, hogy Szene nagy, de igencsak elfelejtett szülöttének az emlékét valamilyen módon fel kéne eleveníteni. Akkortájt adtunk nevet Komáromban a korábbi Országos Szavalóversenynek: lett belőle a ma is meglévő Jókai Napok. Gondolom — többek között — ez volt az egyik minta. Csak azért másféle tartalmat gondoltunk ehhez — amolyan tudósabbat, ami Molnár Albert hagyatékát használná fel. Lényegében nem is az volt a fő gond, hogy milyen legyen a Szenczi Molnár Albert Napok tartalma, hanem az, hogy az akkori politikai helyzetben ezzel a névvel rendezvényt szervezhessünk Szencen. Végtére is egy papról volt szó, s akkori megítélés szerint — enyhén szólva — problematikus személyiség. Tetejébe még magyar is! Hogy mindezen túl tudós nyelvész és rangos műfordító is volt, az nem látszott döntő érvnek. Ennek ellenére ez volt az egyetlen járható út és érv arra, hogy az SZLKP Pozsony-vidéki járási bizottságának illetékeseit igazunk felől meggyőzzük. A meggyőzést Polák Imre vállalta magára, felfegyverkezvén a marxista alapokon nyugvó magyar irodalomtudomány minden hozzáférhető, Szenczi Molnár Albertról szóló passzusával. (Természetesen a szlovák irodalom papi méltóságait is bizonyítási érvként használtuk.) A sok utánajárás eredménye a hallgatólagos beleegyezés volt. Ugyanakkor mindezt a helybéli hatóságok előtt is tisztázni kellett. Amikor idáig eljutottunk, akkorra már én magam is szenei lakos lettem; pincesori házam közel esett a Csemadok helyi szervezetének helyiségéhez, úgy, hogy a továbbiakban már az összesereglett szervezőgárda tanácskozásain helybéli lakosként is rendszeresen részt vehettem. Az általános elképzelés az volt, hogy a rendezvényen irodalmi és helytörténeti előadások kerüljenek műsorra, s mindezt egy egész estét betöltő, igényes kulturális összeállítás zárja. Mivel az időben sokat foglalkoztam képzőművészettel — főleg a grafika érdekért —, azt javasoltam, hogy a rendezvényt kezdjük képzőművészeti kiállítás megnyitásával; adjunk lehetőséget a fiatal hazai magyar képzőművészeknek a bemutatkozásra. Az ötlet a többieknek is tetszett, S megállapodunk abban, hogy a Ahogy az ember időben távolodik egykori valóságától — önmagától, mondhatnám — gyakorta kerül olyan helyzetbe, hogy mindarról, aminek évtizedekkel ezelőtt valamilyen módon részese volt, számot kell adnia. A jelen helyzet is ilyen. Azt is mondhatnám, hogy amit valamikor ifjonti hevülettel — már-már felelőtlen nekibuzdulással — néhányan felvállaltunk, annak első csíráit, mozzanatait kell felidézni, hisz — kimondva vagy kimondatlanul — mára mindez nemzetiségi kultúránk része lett. A Szenczi Molnár Albert Napok is ilyen eseménysort jelentenek, s nemcsak emléket állítva a névadónak, hanem a rendezvény folyamán mindenkori jelenünket is gazdagítva történelmi és aktuális nemzetiségpolitikai, irodalom-Nagy János Szenczi Molnár Albert-plakettje Ahogy elkezdődött Szabó Jánossal, a Csemadok szenei alapszervezetenek egykori elnökével es Polak Imrével az I. Szenczi Molnár Albert Napok előkészítése idején Vegh Miklóssal. Párkány Antallal es Herdics Jánossal Nagy Janos kiállításának megnyitásán az első rendezvényen (Fotó: a szerző archívumából) 10
